2012. november 20., kedd

Pár szóban Máltáról - 2011. 08. 18


Először is: azért választottam Máltát, mert olyan helyet kerestem, ahol jó idő van októberben (legalábbis jobb, mint itthon), és (számomra is) megfizethető. Aztán jött a következő lépés: mivel általában nem utazunk ugyanoda kétszer, olyan hely kell, ahová nem "kell" pl azért visszamenni még egyszer nyáron is, hogy élvezhessük a tengert, a strandokat. Málta és Ciprus között ez volt az egyik ok, ami döntött, Cipruson azért vétek lenne kihagyni a szuper strandokat. Aztán jöttek a repülőjegy- és szállásárak: össz-költségvetésben kb. ugyanannyi lett volna Málta, mint Ciprus, Máltára drágább a repülőjegy, viszont olcsóbb a szállás és nem kell autót bérelni, Ciprusra viszont a repjegy kerül feleannyiba, viszont a másik két dolognak igen nagy a költségvonzata. Nem beszélve arról, hogy pl Ciprusra embertelen időpontban megy a repülő: az éjszaka közepén. Málta nyert, repülőjegy lefoglalva. Időjárás épp kellemes: elméletileg 15-20 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk majd.

Tekintve, hogy egy nagyon pici országról/szigetről van szó (összesen 316 km2, tehát  az ország területe kb 2/3-a Budapest területének), első körben azt gondoltam, hogy nem lesz nagy kunszt bejárni. Nagyon jó a buszközlekedés (bár a régi buszokat már újra cserélték sajnos), tömegközlekedéssel tehát akárhol is szállunk meg, maximum 1,5 óra átérni a legtávolabbi pontra is.

Aztán jött a dilemma: hol legyen a szállás? Valletta környékén, vagy mindegy? Valletta környékén benne lennénk a sűrűben, minden látnivalótól egyforma távolságra (de mint fent írtam, nem olyan nagy távolságok ezek), vagy menjünk valami turistás helyre, ami november lévén töredékáron van? Egyik héten az egyik, másik héten a másik megoldást tartottam jónak, de ahogy napvilágot látott a kis titkom, A. inkább a központi szálláshelyre voksolt, hogy esténként is sétálhassunk és legyen akkor is kellemes hangulat és látnivaló, mert egy turistás település azért mégiscsak kihalt lenne, a kihalt szállodasor pedig nem épp jó hangulatú, akkor sem, ha egyébként olcsó.
Szállás tehát majdnem kiválasztva, következő kérdés maradt már csak: szálloda vagy apartman? Novemberre szinte ugyanannyiba kerülne, bármelyiket is választjuk, és szeretjük a svédasztalos reggelit - ez szólna a szálloda mellett, no és az, hogy főleg a gyerekek miatt nem lenne rossz egy belső medence, rossz idő esetére, vagy csak amolyan délután pacsálás gyanánt. Hátrány: sokkal több a járulékos költség: még egy kávéra is be kell ülni valahová, minden étkezésünk jóval többe kerül, ha nem tudjuk magunknak előállítani. Maradtunk tehát az apartman mellett, ami egyelőre hajszál híján nincs még lefoglalva....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése