A bőröndök már előző este meg lettek pakolva, lemérve, így csak a maradék 1 táskába kellett belepasszírozni azt, ami az út során is kellhet: iratok, innivalók, a kézipoggyászban vihető folyékony dolgok kis csomagja (tusfürdő, sampon, stb), fényképezőgép... mire Öcsém értünk jött, az izgalom mégis a tetőfokán volt, legalábbis részemről. a Gyerkőcök teljesen nyugodtan fogadták azt, hogy akkor most nem autóval utazunk hanem repülővel, mintha olyan mindegy lenne - de hát ilyen világot élünk, nekik már az is. :)
A család először repült, de a jelek szerint én voltam csak betojva. Nem is magától a repüléstől-lezuhanástól, hanem inkább attól, hogy itt nincs olyan, hogy jajj valami otthon maradt és forduljunk már vissza érte, és ha bármi történik odakint, nem is jöhetünk haza előbb (na nem mintha bárhonnan hazajöttünk volna korábban, sőt...), és különben is, ha dugó lesz útközben, vagy Spanyolországban hazafelé jövet eltévedünk, lekéssük a gépet és akkor sehova tovább. Na de hagyjuk a parákat, mesélem mi volt. :)
A becsekkolást követő 1 órát szaladgálással töltöttük, Gyerkőcök kifutkározták magukat, úgyis lesz még 3 óra ücsörgés később. Maga a felszállás durván jó élmény volt. Imádom a komolyabb autókat, úgy értem 300+ lóerő, na ezt ahhoz tudnám hasonlítani, csak még annál is durvább volt. Abban a pillanatban, amikor felszálltunk, úgy éreztem: WOW, ÉN IMÁDOK REPÜLNI! aztán később jött a fekete leves, némi gépremegés, fura hangok, fordulások kíséretében, amikor úgy gondoltam, hogy oké ebből ennyi elég is volt, leszállhatunk, de tévedtem: a landolás rosszabb volt. Bár a pilóta igen óvatosan tette le a gépet, konkrétan azt sem tudtuk hogy pontosan mikor értünk földet, csak találgattuk, hogy lent vagyunk-e már. Viszont ezt megelőzően ahogy szintenként ereszkedtünk lejjebb és lejjebb, a gyomrom meg mindig csak feljebb és feljebb... hát nem volt egy kellemes élmény.
A gyerekek teljesen jól viselték egyébként, mondjuk az éves gumicukorfogyasztásuk kétszeresét teljesítették, semmi jelét nem láttuk füldugulásnak, és nem is nyafiztak semmiért. Meg hát... azért az égből nézni a naplementét mégiscsak jó érzés volt...
A leszállás utáni félórában viszont megdőlt minden. Kompletten az egész nyaralás, minden amit április óta terveztem-szerveztem. Történt ugyanis, hogy az Economy Car Rentals-on keresztül kapott visszaigazoláson (Sixt-hez irányítottak egyébként) 178 euro szerepelt, mint fizetendő összeg, ehelyett bő 100 euroval többet szerettek volna tőlünk legombolni, mert hozzáadták még a kiegészítő biztosítást (a visszaigazoláson full insurance szerepelt, ami a Sixt szerint mégsem elég), valamint egy tele tank üzemanyag árát, merthogy full tankkal kapjuk meg az autót és üresen kell visszavinni. Na de hogy ez még ne legyen elég: legyen még egyszer ennyi összeg deposit a kártyán. Oké, nemgond, kártya odaad... nem fogadják el, mert nem dombor. Nemzetközileg elfogadott hitelkártya - mondom én - ráadásul a neten amikor az autót foglaltam, elfogadták, le is vonták róla az előleget, foglalási díjastul. Nőci mondja sajnálja, de no way. Gondoltam adok neki dombor kártyát (bár sima debit, nem credit), de azon meg nem volt annyi, hogy elég legyen a bérleti díjra ÉS a depositra. Akkor gondoltam hogy a bérleti díjat fizetjük kp, áááááá nem lehet, nem fogadhat el kp-t. na hát @<#&>#@ gondoltam cifrát, mentünk a következő pulthoz, ahol mivel nem foglaltunk előre, 4-500 euros bérleti díj + deposit összegek jöttek ki, kicsi autóra, 10 napra. Na akkor sírtam el magam, hogy most mi a tök lesz??? Úgy éreztem hazavágtam a család nyaralását... mi lesz a cordobai szállással? A Nagymecsettel? Rondával? Setenillel? Hogy fogunk eljutni ide és oda? És autó nélkül a sivatagba????
Na akkor telefon, Petinek (Spanyolországban élő magyar srác, nem mellesleg tengerparti városban, ennek mindjárt kiderül a jelentősége), hogy azonnal segítsen, legyen olyan kedves. persze nem tudott, illetve némi infoval, meg azzal hogy megnyugtatott, de este 10 lévén nem volt más választásunk, betaxiztunk Madridba (ahová érintőlegesen SEM szerettünk volna eljutni), majd kerestünk egy "olcsó" szállást (80 euro, reggeli nélkül, cigiszagú, hideg szoba). az ágyban fekve ismét sírás, Szofi pedig vigasztalt, simogatta az arcom, és cukorka hangján csak annyit mondott: aaaanyaaaa. :) Meghatódtam, persze végül egész éjjel nem aludtam. Hogy lehettem ilyen balfék? Mit csinálunk holnap? Ki lehetne hozni belőle valami jót, de nem is hoztam rendes útikönyvet, csak a spirál Andalúziásat. és kattkattkattkatt, megállás nélkül pörgött az agyam, ideges voltam, míg a család kimerülten szundikált.
Vártam már a reggelt, legalább ne csak én legyek ébren, de nehezen jött el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése