2013. július 30., kedd

A Balkánról

"E térségbe léptünkkor hirtelen kicserélődik a kép, lények új faja tárul szemünk elé az orientális jelleg és táj mindama tarkabarka velejáróival, amelyek a keleti mesékben oly régóta bizsergetik a képezeletet."

Henry Holland

2013. július 29., hétfő

Esztergomi kirucc

Eljött hát a nagy nap múlt hét csütörtökén, amikor felkerekedtünk, és elmentünk Esztergomba gyerekestül, buszozva, apát a dolgozóban hagyva.. ML barátnőm úgy döntött, hogy velünk tart, már tervezgettük egy ideje hogy eljön hozzánk, így összehoztuk a kettőt és megvártuk a kiruccanással. Ebéd után rövid szieszta következett, majd 3-kor ébresztettük a kis csapatot (bár tulképp csak Szofi aludt el úgy rendesen), és a fél4-es buszt el is értük. Ismét miénk volt a nagycsaládos kedvezmény, 2 felnőtt és 3 gyermek oda-vissza 220 Ft-rét utazott. Komolyan mondom, nem is éri meg autóba ülni. :D

Élvezték a buszozást, és bár 3/4 óra volt, egyszer sem hangzott el, hogy mikor érünk már oda, sőt az esztergomi kerektemplomot meglátva fel is kiáltottak, hogy "oooottt egy máltakupoláááás!" :D így hívják ugyanis a nagy kupolával rendelkező templomokat, Máltán talán mind ilyen volt, gondolom ezért. 

Kicsit kiábrándító volt a városkép amíg be nem értünk a központi térre, a babakocsit tolni a járdán is komoly megmérettetés volt, helyenként betonperem keresztben és ehhez hasonlók, turistáknak szóló irányt mutató táblák nuku, így hát mentünk ahogy tudtunk, néha az úton bandukolva, szó szerint "torony iránt", a bazilika felé. A bazilika ugyanolyan gyönyörűséges, mint távolról, és mint ahogy emlékeztem rá még gyerekkoromból, de itt is sokkolt a környezet: előtte bár lenyírt, de kissé gazos és kiégett fű (sehol egy virág), és ha 10 autó parkolt a két hatalmas parkolóban együttvéve, sokat mondok. Gyakorlatilag nem is nagyon volt nyitva semmi, se egy trafik, fagyiárus, képeslapos, ajándéktárgyas, hímző néni, stb nem volt a környéken, de látogatók sem, ami azért valljuk be, egy ilyen volumenű helyszín esetén, nyáron, főidényben meglehetősen fura - de legalább nem volt tömeg. A bazilika egyébként ingyen látogatható, a "plusz" dolgokért (kripta, kupola, múzeum) kell csak fizetni, de oda nem mentünk be, elvégre gyerekprogramra készültünk. 

A múltkori futóverseny során kiszemeltem egy hangulatos kis kávézót, ami egy hangulatos utcából nyílik és a kertje a Dunára néz: Dzsámi kávézó a becsületes neve, tehát sejthető, hogy nem véletlen a választás, és nem is bántuk meg: Carte d'Or fagyi a gyerekeknek, találtunk kis szökőkutat (gyanítom az lehetett anno a sadrvan, bár lehet, hogy csak Boszniában hívják így, de ezekben a kutakban végzik a rituális mosakodást ima előtt a hívők), a másik oldalon egy vízimalmot, lépcsőt fel és le, kis labirintus-szerű belső helyiségeket, alagutat és valóban a Dunára néző 3-4 asztalos kerthelyiséget. Nagyon hangulatos volt, a gyerekek is élvezték, a fagyit is. Itt múlattuk az időt, kipihentük a pár órás (és 5-6 kilométeres) sétát, rácsodálkoztunk a hatalmas folyami hajókra már-már naplemente fényénél, míg végül a Kis-Duna sétányon át kisebb hajókat nézegetve igyekeztünk vissza az esti buszhoz, amit el is értünk, bár éppenhogy. Hazaérkezésünkkor A. már ki is pihente magát kissé a munka fáradalmaitól, így üdén és derűsen fogadott minket, szuper kis nap volt, megyünk máskor is! :)

2013. július 22., hétfő

Van új a nap alatt?

Nos hát véletlenül sem szeretném elkiabálni, idén úgy tűnik hogy csak az a biztos, ami már megörtént, de azért mégis idefirkantanám a fejben már megszületett gondolatokat anélkül, hogy túlzottan beleélném magam (hopp, késő... :D). Azé' a számlálót idebiggyesztem, tudjuk hogy mennyit kell aludni a több mint valószínűnek tűnő kiruccanásokig. 

Nos első kör: aug 3-7 Őrség (vagy Balatonvalami) 4 éjszaka kempingben. Sosem jártunk még arrafelé, nyugodtabb (és olcsóbb) mint a Balaton, vízpart (strandolási és horgászási lehetőség adott), szeretnék majd futni is arrafelé.

Második kör: aug 31-szept 8, 7-8 éjszaka Horvátország legdélebbi részén, Bosznián keresztül utazva, Montenegróba is ellátogatva. Tulajdonképpen a 2006-os utazásunk ismétlése, ezúttal másképp öten, és kempingben, abban a kis öbölben lévő faluban, amit anno véletlenül találtunk meg Kotorból Cavtat felé tarva, és már akkor megszületett a gondolat, hogy hűű de jó kis eldugott, nyugodt part, falu és kemping, na majd egyszer gyerekekkel. Lekopogom azért, de úgy tűnik most lesz a majd. :)

2013. július 18., csütörtök

Még mindig...

Még mindig minden képlékeny. Ilyen évünk még komolyan mondom, hogy nem volt: először megvolt az A-B-C-D terv ugye, gondoltuk majd eldöntjük merre menjünk szeptember elején. Aztán eladtuk az autót, még nem tudtuk mikor mi lesz helyette, akkor mivel menjünk? Megvettük a mivel-t, önhibánkon kívül kissé túlszárnyalva a költségvetést, így maradt a kérdés: miből? Gondoltuk oké, akkor lesz 3 nap Balaton, 3 nap Őrség sátorral, meg is beszéltük hogy ekkor és ekkor, másnap A. el akarta rendezni a munkáit hogy minden stimmeljen, de képtelenség 3 napnál többre elszakadnia, így maradt a kérdés: mikor? Persze vannak elképzelések továbbra is, de szerintem jobb, ha le sem írok semmit... A lényeg, hogy van mivel, lenne hová, ha ennyi meló van akkor talán a miből kérdés is megoldódik, csak a mikor marad kérdés....

2013. június 13., csütörtök

gyalogosan?

Na hát ahhoz képest, hogy én szeretem a biztonságot, meg a terveket, meg az előre kitűzött célokat, nyaralás tekintetében idénre valahogy egyik sincs, sőt per pillanat még autónk sem, szóval úgy állunk hozzá, hogy lesz ami lesz. Az autóvásárlást igyekszünk úgy megoldani, hogy akkorát amekkorába befér a család: az összes gyerekünk kempingcuccostul és biciklistül, annyiért hogy maradjon/jusson utazásra is. Egyértelművé vált, hogy elvonási tüneteink vannak Görögország hiánya miatt, de most, hogy tombol a nyár, és hétvégenként kint sütünk-főzünk, tulajdonképpen szinte bárhová elmennénk ahol a leanderek szabadon burjánzanak és tengert is látni. Mindenesetre tartjuk azt az álláspontot, hogy majd talán szeptember 1-jén, vasárnap elindulunk, és az M0-on eldöntjük, hogy merre tovább. :)

2013. június 2., vasárnap

Na ezt sem ott....

...talaltam, ahol keresgelnem kene: " following the road by the sea with the spectacular view, you reach Sounio and you pass by the temple of Poseidon and after 4,5 km at your right hand you will find Camping Bacchus."

2013. május 13., hétfő

holnapután :)

holnapután végre-valahára a milánói kirucc napja jön el, és mondjuk furcsa belegondolni, hogy ilyenkorra már szinte úton leszünk hazafelé.

a városból való felkészülésem továbbra is egyenlő a (szinte) nullával, és bár a könyvjelző az utikönyvben, utazós magazin az éjjeliszekrényre készítve a megfelelő helyen nyitva hagyva, gyakorlatilag annyit tudok, hogy hogy fogunk bejutni a városba, hol van a dóm, és hol érdemes fagyizni.

többen tettek megjegyzést egyébként, hogy mi a fenének kell odamenni 1 napra, és nem is éri meg ennyit utazni miatta. na már most ez nézőpont kérdése ugye, mert hát van aki eleve nem szeret utazni, az A-ból B-be való eljutásnak csak a macera oldalát ismeri, annak persze hogy hülyeség több mint 4 órát kínlódni valahová, ahol nem marad még annyit sem, hogy legalább egy napig kényeztessék minimum négycsillagos körülmények között. ezt mi másképp látjuk.

ott van pl maga a repülés élménye. egy sétarepülésnek is van értelme, pedig ott az ember nem jut el A-ból B-be, hanem csak A-ból A-ba, mégis sokan többet fizetnek érte, mint amennyibe ez a Bp-Milánó-Bp jegy került. aztán az olaszkávé, olaszfagyi, olaszkaja bőőőőven megér párórányi utazást, gyakorlatilag kb annyi időt (sem) vesz majd igénybe, mintha Debrecen vagy Pécs lenne az uticél, csak hát utóbbi kettőben már jártam, a kiszemelt olasz városban még nem.

na befejezem a rizsát, csak gondoltam írok pár sort, ha már van miről. :)

2013. május 3., péntek

Tizenkettő

...és be is csekkolódtam. Vicc, hogy kb olyan érzésem van, mintha mondjuk Debrecenbe utaznék, és bár az sem lenne rossz, ez azért mégis más. Kb a dóm, fagyi, kaja, kv ami eszembe jut a kiruccról, meg hogy mit vegyek fel, hogy kényelmes legyen, kicsit csajos is, és ha netán 30 fok lenne, akkor se olvadjak oda sehová... Meglehet, hogy majd veszek ott egy kalapot, mondván nagyon kellett. ;-)

2013. április 12., péntek

Kinézte magának?

Úgy látszik, hogy a legifjabb utazónk kinézte magának a negyedik célországot... ;-)

2013. április 10., szerda

Hegymászó lesz?

beszélgetés Milánnal:
- Anya, én most elmegyek hegyet mászni a Monával Görögországba.
- jól van kicsim, és melyik hegyet fogjátok megmászni?
- hát hozom a térképet, és mutasd meg melyik a legmagasabb!
:-)

2013. április 6., szombat

százsok

az idei nyaralásról néhány szóban (még mielőtt feltenném az i-re a pontot a barcelonai beszámolót illetően): ment a vacillálás, hogy mikor, hová. idén először végigfutott az agyunkon (pontosabban A.-én) az a gondolatmenet, hogy az autóra, házra, kertre koncentráljunk, és egyáltalán ne menjünk nyaralni, maximum csak pár napra, és belföldre. ezen én mélységesen felháborodtam, és kompromisszumot követeltem: legyen csak 1 hét, és ne júniusban, hanem majd szeptemberben... így tehát arra jutottunk, hogy a nyár nagy részében házat és kertet gondozunk (ezeket valóban évek óta halogatjuk), anyagilag és időben is erre készülünk, majd szeptemberben az anyagi erőforrások függvényében megyünk el valahová.

több gondolat is megfordult a fejünkben, felmerült például Horvátország, amit én a következő pillanatban le is húztam a listáról: bár gyönyörű helyek vannak még amiket nem fedeztünk ott fel, de az emberek mentalitása annyira nem áll hozzám közel, hogy egyszerűen szívnám a fogam többszázezer (2-3?) forintot kiadni arra, hogy náluk nyaraljunk. Görögország hiányzik - nem kérdés, Olaszország vonz - de drága, a Francia Riviéra pedig szintén vonz, de még drágább. mivel anyagi alapú a döntés, mindhárom elképzelésre készítettem útitervet, végül Olaszországra szavaztunk: mert bár Görögország olcsóbb lenne, de minimum 1500 km-re el kellene mennünk itthonról ahhoz, hogy olyan helyen nyaraljunk, ahol valóban jól érezzük magunkat - ehhez pedig már tranzitszállás kell, ami még ha csak 40 euro is, két éjre már 80, és + 2 nap költőpénz.... a 7 napból egyből majdnem 10 lesz, így viszont már sok, és az üzemanyaguk sem mondható olcsónak, ugye, míg mondjuk Olaszország felé menet Szlovéniában púposra tankoljuk az autót (hazafelé szintén), ahol a miénknél is olcsóbb a gázolaj... összességében 140 liternél már ez sem olyan elenyésző.

Francia- és Olaszország között viszont van egy hely, ahol én bő 10 éve egyszer már jártam és nagyon tetszett, de akkor rally vb-n voltunk, és nagyon keveset láttunk a környékből. így jött az ötlet, hogy keresünk egy kempinget San Remo és Menton között valahol, de még mindenképp olasz földön (pizza-pasta-espresso alapon), hajnali indulással a kora-délutáni odaérkezés megoldható (kb 1200 km, végig autópályán, a tervező 12 órát ír, de legyen 14 és még akkor is jók leszünk). tehát tranzitszállás nélkül, 7 éjszaka szállás, akár délelőtt csavargás - délután strand időtöltéssel: a felkeresendő helyek egyike természetesen Monaco, illetve lesz egy egész napos kirándulásunk is, mert St. Tropezba szeretnénk lófrálni egyet.


Nagyobb térképre váltás
na és aki követi itt oldalt a számlálókat is, annak egy kis magyarázat: első körben úgy terveztük, hogy születésnapomkor megyünk, de mivel előtérbe helyeztük a ház-kert dolgait, szeptemberre toltuk el a nyaralásunk időpontját... hejj, de hosszú lesz még ez a nyár!

...aztán persze, a fene tudja mi lesz még addig, az is jó ebben a sátras dologban, hogy ha úgy tetszik, akkor szeptember elsején majd egyszerűen egy másik autópályán indulunk útnak, mondjuk mégis az M5-ösön.... 
elvégre elkészült 4 terv (eddig), majd húzunk a kalapból. :D

2013. január 18., péntek

Rendhagyó bejegyzés következik: fogalmam sincs mikor ébredtünk, mikor hagytuk el a szállást, és a többi. :D

Viccet félretéve, az utolsó napi tervünk a gótikus negyed, a katedrális, piaclátogatás (ajándékbeszerzés gyanánt) és végül az úgynevezett MNAC környéke volt, na meg persze az összepakolás a másnapi korán reggeli ébredés és hazaindulás miatt, így hát a bőséges reggelit magunkban tudva elindultunk a katedrális felé. végre igazi tavaszi idő volt szél meg minden nyavaja nélkül - hejj de visszasírom ezt most, április ötödikét írunk és jóval hidegebb van most itthon, mint január közepén Barcelonában volt. :(

Első megállónk a Placa Reial volt, ez egy gyönyörű tér, Gaudí-féle lámpákkal, bár a legemlékezetesebb mégis a gyerekek galambkergetése volt, ugyanis Milán akkorát esett egy jókora, friss galambsz*ron, hogy bár nagyon nem ütötte meg magát, de mindene csupa kaki lett. Szerencsére szökőkút és effélék voltak a közelben, így egy viszonylag gyors tisztálkodást követően indulhattunk is tovább.



Természetesen be-betértünk egy-egy boltba: a friss bagetteknek nem tudtunk ellenállni, na és csokiboltot is találtunk olyat, hogy jócskán elidőztünk benne, és vásároltunk is sok finomságot. Vicc, de az isteni finom, és nagyon ízlésesen csomagolt csokis desszertek kb hasonló áron voltak mint itthon a zöld, lila és egyéb táblás csokik!!! Döbbenet. De nemcsak egy ilyen bolt volt ám, az út során szebbnél szebb édesség- és italboltok kínálták a portékáikat!



Már sietősre kellett váltanunk, ugyanis a katedrális 1-ig van nyitva ingyen, majd egy félórás szünetet követően már csak belépődíjért (azt hiszem 6 euro) lehet megnézni, szóval próbáltunk beslisszolni még az ingyenes időszakban - sikerült, bár így odafelé tulajdonképpen átrohantunk a gótikus negyeden, majd pedig ámultunk a katedrális méretein röviden, és gyorsan bementünk, hogy belül is ámulhassunk. Mindig vonzottak a gótikus katedrálisok, számomra van bennük valami ésszel alig felfogható, és továbbra sem mint Isten Háza, hanem "csak" mint hihetetlen hatású épület van jelen az emlékeimben mind, van valami olyan hangulata, ami megmagyarázhatatlan.



Egyrészt a méretei miatt, másrészt pedig talán azért, mert amolyan kísértetkastély jellegű, ahová belépve megszűnik a tér és az idő, és képtelen vagyok arra gondolni, hogy emberkéz alkotta, ráadásul több száz évvel ezelőtt. Fura ez, mert pl a Vatikánban a Szt. Péter Bazilikában egyáltalán nem volt ilyen érzésem (néhány kisebb római templomban viszont igen). 

Szóval a katedrálisból igen hamar kitereltek, de azért nagyjából körül tudtuk járni belül is, ámulásra-bámulásra futotta, így hát jöhetett a következő lépés: andalogva magunkba szippantani a gótikus negyed hangulatát is. Először persze a katedrálisra csodálkoztunk rá egy kicsit eltávolodva tőle, lenyűgöző méretei vannak, és azt hiszem azért vannak nagy hatással rám kifejezetten a gótikus templomok, mert valahogy még nagyobbnak tűnnek már eleve az építészeti stílus miatt is. Nem a díszítés, hanem az a bizonyos első látásra történő benyomás az, amitől dob az ember egy hátast.


Biztosan tudtam, hogy mindannyiunk kedvence lesz a városnak ezen része, jólesett elandalogni a szűk utcákon, letérve a fő turistacsapásról.



Visszafelé a piacot ejtettük útba, a maradék pár kiló narancs és mangó beszerzésének céljából, na meg ennivalót is kellett kerítenünk. Hazafelé két játszótérbe is belefutottunk a gyerekek nagy örömére, aztán végül egy kissé megcsúszott, de tartalmas délutáni alvás következett, a magam részéről pedig természetesen bőröndpakolás, amiből a legnagyobb gondot a több kiló narancs elhelyezése jelentette. Számolgattam fejben: a feladós poggyász 32 kiló lehet, idefelé 22 körül volt, azóta elfogyott belőle a pelenka, tehát ha 6 kg narancsot és 2 kg mangót viszünk haza, akkor simán jók vagyunk (később a reptéren derült ki, hogy 31,5 kg-ra sikerült pakolnom a bőröndöt :D).


A gyerekek este 7-körül keltek a délutáni (:D) alvásból, és mindannyian fáradtak voltunk, de nem akartuk kihagyni a park és a mágikus szökőkút környékét, főleg hogy gyakorlatilag ott laktunk mellette - bennem ilyenkor dolgozik egy olyan gondolatmenet, hogy nehogymáne'... komolyan mondom, ha nem jöttek volna a többiek, elindultam volna egyedül is.

Nem túl hosszú sétával fel is értünk a palotáig, ahonnan gyönyörű volt a kilátás az egész, kivilágított városra, bár nagy szomorúságunkra a szökőkút nem működött... pedig több leírásban olvastam, hogy a téli időszakban péntek és szombat este megy a műsor. Sajnos nem, sőt hetek, hónapok óta sem, gyakorlatilag ki voltak száradva a szökőkút medencéi, tehát még annyi sem volt hogy vizet láttunk volna csak a show maradt el. No sebaj, azért megérte felcaplatni már csak a kilátás miatt is, a vánszorgósra sikeredett hazaúton pedig még vettünk ezt-azt, a gyerekek ilyenkor, az utolsó estén választhatnak maguknak ajándékot, ha addig jól viselkedtek (mert amúgy nem, mi? :D), szóval efféle dolgunk is volt még. A boltok zártak, a gyerekeket már szinte csak vonszoltuk magunk után (vagy A. nyakában, vagy a babakocsira, potyautasként ráhajolva). Végezetül a végkimerülés határán zuhantunk ágyba, a gyerekeket sem kellett elringatni. Úgy aludtam el, hogy ez az utolsó esténk ebben a városban, ebben a tengerillatúban, ahol végül véégre kitavaszodott, ebben a mediterrán városban, ami tényleg a legeurópaibb, amit valaha láttam.


2013. április 4., csütörtök

40

van az úgy, hogy az ember lányai nem tudnak dűlőre jutni moziba menést illetően, így hát fogják magukat és elmennek inkább Milánóba kávézni egyet.

el sem merem hinni, hogy van egy tutifix konkrét dátum az idei menőkét illetően :D

2013. március 8., péntek

folytatása következik?

Van még egy kis restanciám a barcelonai út kapcsán, és bizony meg is fogadtam, hogy többé nem csinálok olyat, hogy nem jegyzetelek, mert így viszont igen nehéz írni bármiről, hogy össze-vissza csapongnak a gondolatok a fejemben, mert mindig "holnapra" tolom a bejegyzés megírását, mondván nem állt még össze a kép. Na de most! Nem, most sem állt még össze, de próbálom összeszedni a gondolataimat, mert itt egy rakás terv nyárra, belföldi élménybeszámoló és egyéb agymenések, és egyszerűen nincs képem másról írni addig, amíg ez nincs befejezve, de ha meg így haladok, sosem lesz. Pedig a gótikus negyed.... na aaaaaz aztán valami! :)

2013. február 12., kedd

az utazás és a szex

tudom, nem ilyesmivel kellene foglalkoznom, de ha már úgyis a házasság hete van (jobban hangzik mint a Valentin nap, mi? :D), gondoltam megosztom veletek is, amihez nálunk elegendő volt egy (jó pár) személyes tapasztalat, de most kutatások is bebizonyították, hogy ez így van: KLIKK!

úgyhogy párok, utazásra fel! :))

a nap képe - énképe :D


2013. február 8., péntek

más...

én: én Olaszországba akarok menni nyaralni!
A.: miért?
én: mert olaszfagyitakarok. meg olaszkávét. meg olasztésztát. meg olaszgyümölcsöket.
A.: jó.

2013. február 5., kedd

2013. január 17., csütörtök

Ráérősen indultunk neki a napnak, ugyanis semmi mást nem terveztünk, kizárólag azt, hogy ellátogatunk Montserratba. Megoszlik a közvélemény erről, van aki szerint kötelező és kihagyhatatlan már csak az elhelyezkedése miatt is, van aki pedig azt mondja, hogy ha először járunk Barcelonában, felesleges rá áldozni az időt, ugyanis szinte egy teljes napot elvisz a kirándulás. Mi azért is szavaztunk rá, mert már csak a gyerekek miatt is fontosnak tartottam, hogy egy kicsit elmenjünk a városból, ne csak az utcákon kutyagoljunk, hanem kiránduljunk is, a vonatozás pedig nekik mindig felejthetetlen élményt nyújt.

Montserrat (jelentése különálló hegy) Katalónia legszentebb helye, a legmagasabb hegycsúcs 1236 méter, az itt lévő kolostort a 11. században alapították, bár azóta már volt lerombolás és újjáépítés is, ahogy az lenni szokott. Itt lakik a La Moreneta, a Fekete Szűz, ami egy kis fa szobrocska, egyébként Katalónia védőszentje, és nagyon sok ezer ember miatta zarándokol el montserrati bazilikába.

A Pl. Espanyáról induló vonattal (inkább hévnek mondanám amúgy) lehet eljutni oda, illetve a településig, ahonnan két választásunk is van: felvonóval és fogaskerekűvel is fel lehet jutni a hegyre, de ezt már a Pl. Espanyán, a vonatjegy vásárlásakor el kell döntenünk, hogy melyik megoldást választjuk. Mi a létszám, az időjárási körülmények és a babakocsi miatt a fogaskerekűre szavaztunk, de ahogy láttuk, a felvonó nem is üzemelt (bár ha lett volna utas, biztosan beindítják). A jegy 17 euróba kerül (17,85 asszem') fejenként, a gyerekeknek (nem tudom hány éves korig) ingyenes. Ez tartalmazza a vonat és a fogaskerekű menetjegyét, a kolostorba pedig ingyenes a belépés. 

A Pl. Espanyáról délelőtt félóránként (délután óránként) indul a vonat, bő 1 órás az út. Élvezetes volt, ahogy a városban még alagútban ment a vonatunk, majd ahogy kijjebb értünk, kezdett előttünk kinyílni a táj, és volt egy olyan érzésem, hogy végre "kijöttünk" Spanyolországba egy kicsit - ami igazából Katalónia ugye, de ez most ebből a szempontból legyen mellékes. Az útikönyvekből már ismerős kopasz sziklacsúcsok úgy háromnegyed óra múltán tűntek fel, és ahogy sejtettem, tényleg hasonlított a görögországi Meteórákhoz, csak az itteni "egyben van", amaz pedig egy-egy különálló tömb. 



A felvonóval való feljutáshoz a Montserrat Aeri állomásnál kell leszállni, a fogaskerekűs megoldásnál pedig a következőnél. A fogas össze van hangolva a vonattal, a vonat érkezése után pár perccel indul. Hihetetlenül meredek úton araszol a hegyre, és közben egyre távolabb lehet látni mindent, talán egészen Andorráig... 


Mire felértünk, majdhogynem húsz fokosnak tűnt az idő, és ragyogó napsütés fogadott. Először betértünk az egyetlen (nyitva lévő) önkiszolgáló étterembe, ahol a felnőttek kávét, a gyerekek forró csokit kaptak, majd elindultunk a nagy sétára: először a kolostor kőfala mentén sétáltunk fel, a kőfal aljában pedig sajtárusok portékáit kóstoltuk végig. Attól eltekintve, hogy szinte kivétel nélkül mindegyik kofa oroszoknak nézett minket, nagyon barátságosak voltak, és rengeteg finomsággal lettünk gazdagabbak: egyik a másik után vágta nekünk a 4-5 féle sajtokból a nem is kicsi falatkákat: juh, kecske és tehén tejéből készült sajtokat, különböző technikával és érlelési idővel készülteket, a rozmaringos volt az egyik legízletesebb, de volt parmezán-jellegű is.... hát be tudtunk volna vásárolni, de elég volt az is, hogy szó szerint degeszre tömtük magunkat. Az utca másik felén sétáltunk vissza a kolostor bejáratához, és nem tudtunk betelni a kilátóhelyekkel és a panorámával....





Miután kigyönyörködtük magunkat "kint" úgy döntöttünk jöhet a "bent", és elindultunk a házfalak közé. A múzeum, a gótikus kolostor és a többi épület közé van elrejtve maga a katedrális, egy kicsi és hangulatos belső udvaron elidőzve máris elcsodálkozhatunk a különleges, gazdagon díszített homlokzaton.



 A bazilika hangulata magával ragadott, annak ellenére, hogy (ahogy már többször említettem) nem vagyok vallásos. Sötét és meghitt, valami egészen egyedi illattal, régi és ódon talán, vagy nem is tudom. kellemes volt elidőzni és nézelődni, miután kijöttünk, az oldalsó árkádokon át útnak indultunk, hogy megkeressük a  La Morenetát. Egészen különleges utunk volt az oltár mögötti részig, ahol maga a Szűz tekint körül, és persze különleges érzés volt ebből a szemszögből látni magát a templomot is.


A látogatás után még sétáltunk egy kicsit a szabadban, majd egy késői ebédre betértünk az étterembe, hogy együnk valami tartalmasabbat is a sajtok után. Mindenféle dolog került az asztalra, bár nyugtáztuk, hogy amikor kávézni voltunk bent (pont ebédidőben), jóval nagyobb volt a kínálat, de nem volt rossz így sem, jól laktunk.

Késő délutánra járt már és hűlt a levegő, így szomorúan vettük tudomásul, hogy épp az orrunk előtt ment el a fogaskerekű, ami a vonathoz vitt volna minket... nem maradt más hátra, mint még jó sokáig nézelődni, így az ajándékboltba is bementünk, bár elsősorban melegedni.


Mire végre a fogaskerekűre, majd a városba menő vonatra szálltunk, mindannyian jól elfáradtunk, a gyerekek majdhogynem el is aludtak - hosszú volt ez a nap. Este 7 óra is elmúlt, mire a szállásra értünk, persze közben pékárut és minden egyebet vásároltunk, végül pedig a gyerekek részéről korai, a magunk részéről nem túl késői fekvéssel zártuk a napot. Most először az út során megfogalmazódott bennem az is, hogy ha gyerekek nélkül mentünk volna, akkor sem raktunk volna több programot ebbe a napba, esetleg talán annyit, hogy beültünk volna valahová vacsorázni. :)

2013. február 1., péntek

2013. január 16., szerda

Fél 8-kor kelt a család, de kint még koromsötét volt. Nem tudom mennyi ideig tartana megszokni azt, hogy a fél 8, amikor otthon kellemesen kipihenve ébredünk, itt még jócskán hajnalnak számít.

9-körül befutott a szerelő, épp reggeliztünk. Angolul nem tudott, de felajánlotta a katalán és a kasztíliai nyelveket, végül A-val a kézzel-lábbal szakmai megvitatás mellett döntöttek. Tulajdonképpen megállapították, hogy a szakinak már az ég világon semmi dolga, A. pedig ha legközelebb utazik, vigyen magával szerszámokat. :D

Mivel 10 órára szólt a belépőnk a Sagrada Familiába, fél10-kor terveztünk indulni, de kissé megcsúsztunk, úgy 10:20-kor jöttünk fel a Sagrada Familia metrómegállójából. Tudom nem szabadna összehasonlítani, de olyan érzésem volt mint Rómában, amikor a Colosseumhoz érkeztünk fel a föld alól, csak itt ha lehet, még váratlanabbul ért a meglepő élmény, ugyanis a metróból felérve nem láttunk semmi különöset, csak egy széles utat és házak sorát, még gondolkodtam is, hogy na most akkor vajon merre tovább, aztán megfordultam, és szó szerint a földbe gyökerezett a lábam, ott hatalmasodott az orrunk előtt a képeken már annyiszor látott, gondolatban talán még többször elképzelt, templomra talán aligha emlékeztető hatalmas építmény, úgy, mintha éppen akkor akarna ránk omlani. Bár a legmagasabbnak tervezett tornya (170 m) még mindig nem készült el, az egész épület monumentális, első benyomásra pedig kísértetkastély-jellegű, bár azt hiszem hogy ez többé-kevésbé szinte minden gótikus templomról elmondható.



Körbe kellett sétálnunk ahhoz, hogy a bejárathoz jussunk, szerencsére nem vették zokon az addigra már félórás késést, egyébként így január közepén sokan sem voltak, úgyhogy akkor is bejutottunk volna, ha nem lett volna előre váltott jegyünk. A Passió-homlokzatot csodálkozva szemléltük végig, rideg és szomorú hangulatot sugárzott, és bár ki vagyok én, hogy megítéljem Gaudí munkáját, nekem nyersnek tűnt, különösen például a tornyok kialakításához képest. 



A templomba belépve ért a következő sokkhatás, és bár a belsejéről kevésbé voltam felkészülve, mint a külsőt illetően, leginkább az lepett meg, hogy egy hagyományos értelemben vett katedrálishoz képest szinte egyáltalán nem volt díszítve, a fő hangsúlyt inkább az építészeti megoldások jelentették, amiknek viszont enyhe alien-beütésük van, pedig időben (és művészetben a kettőt nem lehetne egy lapon említeni, mégis ez volt a benyomás. 
 



Ugyan nem vagyok vallásos, ezt írtam már többször is, mégis van a templomokban valami, ami megfog, valami bensőséges dolog, ami miatt szeretek ott elidőzni - itt nem volt meg ez a plusz, ellenben órákig el tudtam volna bolyongani a különleges oszlopok között, a tekintetemet fel-felemelve az ég felé, ahol mennyezeti freskó helyett valami egészen más, különleges dolog fogadott. Bár az új rész elég rideg - elnézve a mostani állapotot, kétlem hogy ezt 2026-ra be tudják fejezni - , mégis egységes, "kész" érzésem van ahhoz képest, mint amilyenre korábban számítottam. Külön meglepetés volt az egyik oldalhajóban berendezett kis "bemutató" rész, ahol tökéletesen szembesülhettünk azzal, hogy melyik megoldást milyen természeti momentum inspirálta, korábban a főhajóban sétálgatva eszembe nem jutott volna, hogy valójában milyen egyszerű, hétköznapi dolgokból indulnak ezek a képtelennek tűnő agyszülemények.

A Születés-homlokzaton kisétálva kívülről is megcsodáltuk a templomot, talán ez a rész a legkidolgozottabb, legemberközelibb, leglágyabb. 



Ez után a család a játszótérre ment, én pedig jegyet váltottam (4,5 euro), hogy felmehessek az egyik toronyba.A jegy hamar megvolt, a lift még hamarabb felvitt a magasba, a játszótéren játszó gyerekek hangyányinak tűntek fentről, a kilátás pedig szédítő...két toronyban felváltva, 400 csigalépcsőfokon lehetett lebaktatni, közben meg-megállva hol a kilátásban gyönyörködni, hol a templom karnyújtásnyira lévő részleteiben, hol pedig a csigalépcső közepébe nézve, lábat remegtetni.








Szívfájdalmam volt mondjuk amiatt, hogy senki nem jött fel velem, sem saját családtag, sem pedig Szurcsiék (nekik nem sikerült sajnos, azt mondták késő már hogy liftjegyet vegyenek???), így hát egy távol-keleti turista-fotós kollégát kértem meg ama nemes feladatra, hogy csináljon rólam egy képet, mert hát az azért mégiscsak elmaradhatatlan ilyen magasságban (bár ez már félúton volt lefelé, de az most mindegy). 


Miután a kicsik-nagyon kijátszóterezték magukat, gyalog indultunk a Gaudí-nap további állomásai felé: a Casa Battlót és a Casa Milát néztük meg a Gracias sugárúton. Már az odaút is szellemi felüdülés volt, mert bár nem láttunk semmi különlegeset, nagyon tetszett, hogy egy stílusban épült a város (legalábbis ez a része), a járda, az utak, a házak passzolnak egymáshoz, nincs olyan mint nálunk, hogy egy-egy régi házsort megszakít egy sem méretben, sem stílusban nem odaillő üvegpalota. Olyan harmonikus, talán ez a jó szó, és tágas, és "rendben van". A Gracias sugárúthoz hamar odaértünk, és persze az összetéveszthetetlen Gaudí házakat is sikerült megtalálnunk.





A sugárutat egyébként, amit Barcelona Champs Elisées-eként tartanak számon (ez meglátszik többek között a boltokon is), még inkább az egységesség és a harmónia, a tágasság jellemzi, hangulatos volt az összkép. A házak előtt is elidőztünk, de csak kívülről néztük meg azokat, rácsodálkozva a részletekre - bár legalább az egyiket szívesen megnéztem volna belülről is, de így is sűrű nap volt, legalábbis gyerekszemmel elég húzós, így hát egy kávézást követően a Güell park felé vettük az irányt. 

A park felé két irányból lehet feljutni: én egy kicsit félreértettem egy leírást, és azért mentünk arra, amerre, de végül rájöttünk, hogy így csináltuk jól. Tehát a lényeg: két metrómegálló is szóba kerülhet, az egyik a Vallcarca, a másik a Lesseps. Mindkét megállónál táblák jelzik, hogy hogy lehet a park felé jutni. Mi a Vallcarca-nál szálltunk le, az aluljáróból feljőve a táblákat követve egy nagyon hosszú és meredek utca alján találtuk magunkat, az utca közepén pedig mozgólépcső vitte fel az embereket a hegy tetejére - hallelujah, enélkül elég durva lett volna. :)



Így a parknak nem a főbejáratához, hanem a park felső részénél lévő "oldalsó" bejáratához érkezünk, a parkban pedig végig lefelé (vagy épp vízszintesen) sétálgathatunk. Bár olvastam róla korábban is, döbbenet volt a hatalmas pálmafák alatt sétálni úgy, hogy azokon papagájok rikácsoltak: soha nem volt még részünk ilyen élményben. Sajnos nem nagyon lehetett látni őket, pedig kíváncsian figyeltük, hátha, de sajnos nem volt szerencsénk. A "mozaikcsempés-ülőkés-térig" csak ámultunk a kilátáson, meg egy-egy apróbb érdekességen, de nekem a csempés padsor tetszett a legjobban, mondhatni a park fénypontja számomra, órákig elücsörögtem és nézelődtem volna ott, pláne hogy a nap is gyönyörűen kisütött, igazán jó időnk volt. 





A gyerekek megszavazták, hogy induljunk már játszóteret keresni, így is tettünk, de szerencsére még a parkon belül volt egy, így nekem is volt még időm felfedezni az érdekességeket.




A park bejárata már csak hab volt a tortán, míg a család apraja könnyített magán, én az itteni mozaikokat is szemügyre vettem. Döbbenet, hogy amikor Gaudí megtervezte ezt a parkot, senki nem akart ide költözni, így hát végül ő maga költözött. Meg kell hagyni, van ízlése. :)



A kevésbé meredek utcákon lefelé sétálva (itt már nincs mozgólépcső) jutottunk el a másik, fentebb említett metrómegállóig: a Lesseps-ig. Ekkor jöttünk rá hogy jól jöttünk, mert ha fordítva csináljuk, akkor itt és a parkon belül is végig felfelé kellett volna caplatni, a másik nagyon meredek utcán pedig csak felfelé irányban működik a mozgólépcső, babakocsival pedig sanszos lett volna hogy gatyafékkel jövünk. 



Már a metrón ülve megállapítottuk, hogy mindannyiunk rettentő éhes, és valami rendes spanyol kaját szeretnénk magunkba tömni, a gyerekek már majd' összeestek, így hát a szállásunkhoz viszonylag közel lévő étterembe ültünk be elsősorban egy paellára, de rendeltünk tintahalat, apróhalat, csirkét, sült krumplit is (32 eurot fizettünk). Gyakorlatilag nyom nélkül eltüntettünk mindent, Koni is lelkesen tömte a paellából a rizst (hozzátáplálás témára érzékenyektől bocs), az utolsó falatok után pedig lelkesen ismerkedett a gyermeksereg a mellettünk lévő asztalnál ülő cukorbogyó kislánnyal. :)






A kis lakunkba fél6-körül értünk vissza, a gyerekek 6-kor szó szerint beájultak, de úgy, mozdulatlanul maradtak 10-ig, akkor ébresztettük őket pisilés és átöltözés miatt, de folytatták a szunyát egész másnap reggelig. 

Húzós nap volt, reggel fél10-től fél6-ig meneteltünk tulajdonképpen, iszonyú sok mindent kellett befogadni, és a nap végére nem is tűnt annyira "idegennek" Gaudí, mint ahogy azt reggel, a templomában gondoltam. Ettünk-ittunk jót mulattunk, és immár megállapíthattam, hogy Barcelona tökéletesen akadálymentes és tiszta. Döbbenet, nem tudom hány kilométert mentünk úgy, hogy sem szemetet, sem pedig úthibát nem láttunk az úton, sőt! Volt olyan ház, ahol a lépcsőház felmosása után a lakó (bejárónő?) lemosta az előtte lévő járdarészt is. Tetszik nekem ez a Barcelona, egyre jobban tetszik.