Barátnőtől lopva az ötletet már reggel 9-kor Kismaros felé vettük az irányt, szép volt már az odaút is a Duna mentén, a gyerekek izgatottak, Koni sem aludt el az autóban, inkább nézelődött. Kismaroson a legkisebbünk a kendőben kapott helyet (de azért biztos ami biztos alapon vittünk babakocsit is), a nagyok pedig örömujjongással és izgatott szaladgálással várták a kisvonatunk indulását Királyrét felé. A kisvasútra a jegy nem drága, óránként jár - bár dél-körül van 1-1 kimaradás, gondolom az ebédidő miatt - félórás az út a végállomástól a végállomásig. érdemes Kismarosról indulni, és oda visszatérni, ugyanis Királyréten a parkolási díj igencsak megdobja a kirucc költségvetését!
A-val ledöbbentünk, hogy milyen kevesen vannak egy gyönyörű vasárnap délelőtt, pedig nagyon szép hely, közel van a fővároshoz, érthetetlen, hogy miért nem nagyobb az érdeklődés.
No sebaj, tulajdonképpen élveztük, hogy nincs tumultus, csak nem nagyon értettük a dolgot. a fiatal kalauznak a gyerekek adták át a jegyet, élvezték a vonat minden egyes dudálását, a látnivalók rengetegét (kis ház, dombtető, napraforgó, lovak és még sorolhatnám).
A végállomásra érkezve a Morgó-patakon átívelő fahíd felé igyekeztek kíváncsian, aztán pedig a közeli fa játszótéren töltöttünk el egy órát, ahol Koni belakmározott, és annyira összeizzadtunk, hogy jobbnak láttam ha a továbbiakban babakocsiban folytatja útját, a nagyok pedig a félig üres játszótéren kedvükre szaladgáltak és fedeztek fel minden egyes élmény-építményt.
Ahogy az időnk a vége-felé járt, visszaindultunk a kis erdei úton a kisvonat állomása felé, bár lett volna még látnivaló: kis lovarda, legelésző kecskék, horgásztó, éttermek és ajándékboltok, de ezeket csak kutyafuttában láttuk, lehet, hogy több említésre méltó dolog is van még.
Az állomáson segítettek minket felterelni a szerelvény hátsó, nyitott kocsijába, szinte azonnal indultunk is, és mindhárom Muszut majdnem elaludt a lefelé úton való zötykölődéstől.
A kismarosi végállomásra érve ebéd-lehetőségen gondolkoztunk, és bár volt egy kellemes hely a közelben, a délutáni-esti kecskesültre gondolva csak egy hamburgert és sült krumplit, utána pedig egy-egy fagyit/jeges kávét dobtunk be az egyik helyi létesítményben, majd kocsiba pattanva elindultunk hazafelé. A gyerekeket elnyomta az álom, mi pedig megállapítottuk (ismét), hogy a gyerekeink utazásra születtek: úgy viselkedtek, mint a kisangyalok, megint. Terveket szövögettünk a jövőre nézve, és már a gyönyörű Csobánkán át autózva szinte úgy éreztük, máris nyaralunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése