2012. december 27., csütörtök

+ 1 fő :)

azt hiszem, hogy itt még nem írtam róla: tulajdonképpen csipet csapatunk kibővül a hamarosan esedékessé váló spanyolországi utazásra: anyukám is velünk tart a kiruccanáson. karácsonyi ajándékba kapta az utat tőlünk, volt ám nagy meglepődés és zavarba jövés huszonnegyedike estéjén. :)

a következő éjszakát anyukám, elmondása szerint álmatlanul töltötte, ugyanis nem hagyta nyugodni a gondolat: neki "csak" puha fedeles, régi lapozós személyi igazolványa van, ami ráadásul az utazástól számított kevesebb, mint fél éven belül jár le. szegény... nem tudta még, aminek én utánanéztem korábban: eu-n belül BÁRMILYEN személyi igazolvánnyal lehet utazni, még ideiglenessel is, ami az utazás napjai alatt érvényes. mondjuk mondhattam volna neki hogy tudom hogy ez a szitu, de valahogy eszembe sem jutott, pedig a jegy megvételekor én is ezen aggódtam, csak hát az már olyan régen volt. :D

az ajándék egyébként úgy került átadásra, hogy egy kis dobozba gyártottunk papírtekercseket, különböző színű szalagokkal átkötve. először a piros szalaggal átkötötteket kellett kibontani, ebben a paella és a pan catalan receptje volt, merthogy ezeket biztosan fogunk enni az ottlét során. ezt követően jöttek az ezüst szalagos tekercsek: a Sagrada Familia, a Gótikus negyed, a Güell park, a Montjuic és a Tibidabo leírása, merthogy ezeket mindenképp szeretnénk megnézni (nem akarunk hajtós négynapot, jó lenne csak úgy lófrálni is), az utolsó két, arany szalaggal átkötött tekercsben pedig a repülőjegyről és a szállásról szóló visszaigazolás szerepelt, amit elolvasva anyu csak egy "na neeem mondjátok komolyan?!" felkiáltással reagált, majd körbepuszilgatta a családot. :D

szóval igen, az ajándék készítése közben már foglalkoztam is egy kicsit a látnivalókkal, legalább annyiban, hogy összeírjam: mi hol található, mikor van nyitva, és mi az amit feltétlenül meg szeretnénk nézni anélkül, hogy túl zsúfolt lenne a program. természetesen fejben Montserrat is a látnivalók között van, de ez időjárás- kedv- és csapathangulat függő lesz. Max elmegyünk még egyszer, de akkor már autóval... 

1 megjegyzés: