Ma reggel is 7-kor nyílt ki a szemünk, ez megfelel az otthoni hétköznapi 6órás kelésnek. Megszoktuk a korai ébredést, és nem is nagyon tudunk sokáig lustálkodni. Nem baj, így sokkal több minden fér 1 napba. 3/4 8-kor érünk le reggelizni, de korán van még… mi vagyunk az elsők. Mama Katerinával találkozunk csak megint, gyors sürgés-forgás közepette egyszer csak tele lesz az asztalunk mindenféle jóval. A honlapon hirdetett bőséges reggeli meghaladja amit várunk, kávé, friss narancslé, kenyér, péksütik, sonka, sajt, tojás, joghurt és még jó pár dologtól roskadozik az asztalunk - így tele gyomorral indulunk Korinthosz felé.
Alig pár kilométerre vagyunk a csatornától, amit ahányszor látunk, annyiszor nyűgöz le. Nem maradunk sokáig, csak átsétálunk rajta oda és vissza, aztán tovább indulunk az ókori Korinthosz felé. Az utazásunk során elsősorban azokat a helyeket keressük fel, amik benne voltak a 2 évvel ezelőtti terveinkben, de valamiért mégis kimaradtak. Az ókori Korinthoszt tulajdonképpen nem találtuk meg tavalyelőtt, na persze ez most sem ment könnyen. Az ilyen események általában abból adódnak, hogy az én kezemben van a térkép, mondom, hogy merre menjünk, A. pedig közli, hogy szerinte nem arra kell, és elmegy a másik irányba. JA romterület körül egy apró település van, központi terén sok tavernával és ajándékboltokkal, a téren áthaladva jutunk a bejárathoz. Látok egy táblát, a buszok parkolójában: „CHAT TOURS”. Azonnal eszembe jut Szabó Magda úti jegyzete: a Zeusz küszöbén.
„Előttünk a római fórum, amott északnyugatra azok a romok az Apolló templomból valók. Szép dór oszlopaira hívja fel a figyelmet Margarita, én azért is a korinthoszi oszlopok díszítésére gondolok, és mindjárt arra is, mifélék lehettek e hely hajdani lakói. Ártatlan Pál apostol, milyen problémákkal kellett megküzdened ebben a szórványgyülekezetben, az itteniek szerették ám a pompát, és a test jogairól is megvolt a maguk filozófiája. Bizony itt előfordult, hogy valaki az anyósával folytatott viszonyt, vagy férfi szeretett férfit, vagy válni akart, vagy házasságot tört; ezt végiggondolva mindjárt más perspektívát kapnak a szent szövegrészek. … no itt nem lehetett könnyű dolga a térítőnek, míg megérttette, hogy a földi világ hiúság, a romló porhüvely semmi, hogy el kell fordulni a luxustól, ez gazdag és buja hely volt.”
Előttünk a történelem, a távolban a tenger, a fejünket a nap süti kegyetlenül, de mi végigjárunk sorra minden romot, 2 útikönyvvel a kezünkben fedezzük fel, hogy melyik oszloptöredék minek a része lehetett. Római kori csatornák, kutak… a peirénéi forrás csobogását is hallani, a Glauké forrás négy vízgyűjtő medencéjének kövét egyetlen kőtömbből faragták ki. Az Apollón templom 7 megmaradt oszlopát sokszor járjuk körbe, ennél jobban csak a múzeumban látott mozaikok ragadnak magukkal, amik a római kori villákból maradtak fenn. Megéhezünk… kissé szédelegve sétálunk ki a főtérre, 1 óra van. Bőséges és drága ebédet kapunk a tér egyik legolcsóbb tavernájában, de jólesik a frissen facsart narancslé, amit először kapunk.
Ebéd után még iszunk 1-1 frappét, és elhatározzunk, hogy délután megérdemlünk egy kis tengervizet – immár testközelből. „Mi lenne, ha lemennénk Tolóba? Végül is nincs messze…” hangzik az ötlet, természetesen tőlem. „3-ra ott is lehetünk” – hangzik a válasz A.-tól. Nem telik el 5 perc, és már úton is vagyunk. Szeretjük azt a kis városkát, 2 éve jártunk ott legutóbb, de már most sok minden változott.
Új és felújított házak a főutcán, de hangulatos így sziesztaidőben is. Oda-vissza végigsétálunk a főutcán, még a levegő is álmos egy picit, a kikötőben sincs szinte semmi mozgás. Visszasétálunk a nagy strandig, letelepedünk, és megnézzük milyen a víz így május végén. Meglepetésünkre kifejezetten meleg, úgyhogy csobbanunk egyet napozás előtt – kár, hogy Loutrakiban sokkal hidegebb a tenger, és nem ilyen szép homokos a part. Strandolás után iszunk egy frappét a szokott helyünkön, ezt is felújították, mint annyi minden mást itt Toloban. Rengeteg az új és a felújított épület, új tavernák, és két fagyizó is van. Rengeteg dolog megváltozott. Körbeautózzuk még egyszer, mielőtt visszaindulunk Loutraki felé.
A korinthoszi csatornán most Isthmiánál kelünk át, naplemente van, és épp jön egy hajó. A sorompó lezárul, de a hídkezelő egészen a partig beenged minket, gyönyörű látvány, ahogy a lemenő nap aranyló fénye arannyá változtatja a vizet is, a hajónak csak a sziluettje látszik… a régi vashíd pedig elkezd ereszkedni vízbe, szépen lassan, nyikorogva, egyre mélyebbre, ahogy közeledik a hajó. Ennél tökéletesebb nem is lehetne a nap befejezése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése