Korán felkeltünk, egy újabb eseménydús nap állt előttünk. Leszaladtunk reggeliért a közeli pékségbe, ahol 7 db finomságért össz-vissz 3KM-et kért el a az eladólány. Ez nagyjából 1,5 euronak megfelelő összeg - és délután is még ezeket a péksütiket ettük, pedig voltunk rá 5-en. Összeszedtük a cuccainkat és magunkat is, és nekiindultunk Mostar megismerésének.
Az első látnivaló amit kinéztük az útikönyvből a Bišćević ház volt. Reggel 7-től már nyitva van, a belépő pedig csak 2 KM (1 euro). Már az udvaron megkapó a látvány, kis kavicsokkal van kirakva, amin teknősök sétálnak, körben szőnyegekkel leterített ülőkék - mintha a kaput átlépve rögtön a török világba csöppentünk volna. Az udvar közepén török kancsókból álló kút áll, ami időmérőként is használatos. Állítólag úgy vannak beállítva a kancsók, hogy egy nap, egy hét, vagy egy hónap alatt teljenek meg vízzel. A földszinti részen kevés a látnivaló, viszont fel lehet menni a több szobából álló házikóba - ehhez viszont le kell venni a cipőnket, csak mezitláb lehet szétnézni az emeleten.
Ez a ház a könyv szerint a legszebb török emléke a városnak, közvetlenül a Neretva partján áll. Az emeleti szobákat oszlopok tartják a helyén, mondanom sem kell, hogy gyönyörű a kilátás. Itt eredeti bútorokat találunk, ülőkéket, kis asztalkákat, mind gyönyörűen, fából kifaragva. Ki is lehet próbálni őket, mi szinte mindenhová leültünk, és sak néztünk ki az ablakon... a kilátás csaknem "lepipálta" azt, ami a falakon belül volt. Ha a szobákban szétnézünk, és van egy kis ismeretünk az iszlám életről, nagyjából helyre lehet rakni az eddigi ismereteinket, hogy hol mit csináltak a helyiek, de akit nem érdekel annyira ez a vallás, annak is felejthetetlen élményt nyújthat ez a félórás kitérő a városi séta közben.
Lentről, a folyópartról le lehet fényképezni azt is, ahogy az emeleti rész lábakon áll, de magában a házban is van erről kiállított kép. A folyópartra meglehetősen szemetes és büdös (!) lejáratot találtunk, de biztosan van másik lehetőség is, csak mi szokás szerint hoztuk a formánkat: 2 pont között a legrövidebb út az egyenes - ugyebár. :)
A ház után a városi piacot néztük meg, nem túl nagy, de mégis mindent meg lehet kapni itt, arról nem is beszélve, hogy minden zöldség és gyümölcs nagyon friss, és nagyon hívogató. Az árusok nem győzik kínálni a portékáikat, már bánjuk, hogy nem vettünk a házi készítésű mézből, pedig állítólag alkudni is lehet. Ha a bazársoron lehet, akkor a piacon meg azt hiszem egyenesen kötelező. Na majd legközelebb. :)
A piacot követte a listánkon (és az útikönyvben) a Koksi Mehmed Pasa Dzsámi.
9-kor már nyitva volt az épület, a belépő 5 KM (osztva kettővel és annyi euro), ennyiért a minaretbe is fel lehet menni. Gyönyörű szép épület ez is, a minaretje az egész környékről látható. Egy sziklára épült a 17. században, és gyönyörű a kilátás odafentről. Az udvaron áll a šadrvan (kút), aminek a vize eredetileg arra szolgál, hogy ima előtt megmosakodjanak benne a hívők, de sokan használják egyszerű felfrissülésre, többen ittak is belőle. A melléképületek árkádjai alatt rengeteg dolog kapható: kendők, rézből készült tárgyak, karperecek, nyakláncok, könyvjelzők ... nincs is talán elég hely, hogy felsoroljam. Magának a mecsetnek világos a belseje, a fehér falakat feldobják a színes üvegű ablakok. A minaret szűk lépcsőin kell 1 szinttel feljebb menni ahhoz, hogy a nők erkélyét is megnézhessük. Érdekes volt, hogy a férfiak imádkozó helyére nem mehettünk be (el volt kerítve), de a nőkébe igen. A majd' 100 lépcsőt megmászva a minaret tetején gyönyörű látvány tárult elénk.
Fentről körbefotóztuk az egész várost, azt hiszem sehol máshol nincs olyan panoráma, mint onnan körülnézve. Hallottuk, hogy mások is indulnának felfelé a szűk csigalépcsőn, így bő negyedórás ámuldozás után elindultunk lefelé - ugyanis 1 emberes, illetve egyszerre csak egyirányú a fel/lejárat. Ez után a látványosság után csak a tegnap este is látott bazársort és hidat néztük meg, de most nagyobb volt a nyüzsgés, aztán egy fagyi és némi folyadék magunkhoz vétele után dél-körül elindultunk Horvátország felé.
A Neretva ezen az úton már nem olyan erős sodrású, de a táj így is nagyon szép. Metkovič-nál léptük át a határt, itt már kicsit többen voltak, mint az előző határokon, de nem volt olyan szigorú az ellenőrzés. Tengerparti úton autóztunk végig, várt még ránk kb 20 km-nyi Bosznia (ennyi tengerparti szakasza van), és nemsokára megláttuk Dubrovnik városát.
Olyan volt ez, mint szerelem első látásra. A látvány leírhatatlan, egy bő negyedórát csak némán bámultuk a várost az országút melletti autós parkolóból, aztán pár perc múlva az óváros festői látványa okozta a következő sokkot. Na de jövünk még mi erre, most irány Cavtat, még szállást kell találnunk az elkövetkezendő bő 1 hétre.
Cavtatba érve az első szállás, amit találtunk egy 1,5 szobás, de nagyon tágas apartman volt, közvetlenül a csónakkikötő mellett, az "első öbölben", a víztől úgy 50 méterre. Az épülettől nem messze lévő fagyizó mellett érdeklődtünk, ahonnan egy néni kísért minket oda, az ablakpárkány alól előhalászta a kulcsot, és beengedett minket. Nagyon jó volt a berendezés is (mosogatógép, mosógép, 2 szobában 1-1 tévé, stb..), csupán a félszobában lévő egyszemélyes ágyat kellett kicserélni a nappaliban lévő két kétszemélyes valamelyikére. Na de nem hajt minket a tatár, csak a fáradtság egy kicsit, körülnéztünk még 1-2 helyen, a nénivel úgyis azt beszéltük meg, hogy este 6-ra visszamegyünk, ha megfelelő az ajánlat, ugyanis a szállás nem az övé, a tulajdonos dolgozik, és csak 6-körül ér haza. Pár órás keresgélés után úgy döntöttünk, hogy az első volt a legjobb, amit addig láttunk, és csak 50 euro 1 éjszakára ötünknek, úgyhogy 6-ra visszamentünk a megbeszélt helyre. Nénike sehol, csak 2 bácsi beszélgetett. Egy fiatal srác volt a tolmácsunk, azt javasolták, hogy ha tudjuk hogy hol a kulcs, és megegyeztünk az árban, akkor menjünk csak oda, foglaljuk el a kis lakást, maaajd este jön a tulaj és megbeszéljük a részleteket. Mit ne mondjak, elég érdekes volt a helyzet.
Odamentünk, de egy 12 év körüli kislány volt a lakásban. Mivel ő nem nagyon beszélt angolul, mi pedig még kevésbé horvátul, jó pár percbe telt mire megállapítottuk, hogy nem nyaral ebben az apartmanban, hanem a szüleié. Kiscsajt kipateroltuk, magunkat meg be, és mire épp kezdtünk volna elrendezkedni, leszólt a lány hogy ne menjünk sehova, mindjárt jönnek a szülei. Na volt nagy ijedség, nem tudtuk hogy most kiraknak-e onnan minket, vagy mi a fene lesz. Vagy fél órát vártunk, mire lejött a házaspár. Nagyon kedvesek voltak, megkérdezték hogy oroszok vagyunk-e, miután azt válaszoltuk hogy nem, mi nagyon is magyarszkák vagyunk, azonnal elkezdtek friss ágyneműt húzni, és törölközőket is raktak ki. A hosszúra és stresszesre nyúlt nap után ilyen látvány kárpótolt minket a teraszunkról:
Mire teljesen berendezkedtünk és átrendeztük egy picit a szobákat, bőséges - még itthonról származó - vacsorával jutalmaztuk magunkat, majd hullafáradtan dőltünk be az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése