2012. október 22., hétfő

2006. június 28., szerda

Úgy elment a nap a punnyadással és a strandolással, hogy szinte fel sem tűnt, hogy beesteledett. A szilás parthoz mentünk, de csak délután, mert délelőtt csak kóvályogtunk a lakásban, na meg isteni spagettit főztünk ebédre, ami után senki nem tudott még megmozdulni sem. Délelőtt 11-körül elment az áram, de nem nagyon zavartattuk magunkat. 3-körül, amikor a strandra indultunk, már a fagyisok is lapátolták az olvadt masszát a vödreikbe, sőt amikor este elindultunk visszafelé, akkor sem volt világosság. Egyetlenegy dolog volt zavaró az egészben: a bojlerünk villanybojler volt, és már a délelőtti mosogatással elfogyasztottuk a melegvizet. Nem volt idő sokáig várni, sötétedés után az orrunkig sem láttunk volna a fürdőszobában. Irány a hideg zuhany. Ilyen gyorsan még életemben nem zuhanyoztam, de bőrfeszesítésnek tökéletes volt. Teljesen lezsibbadt a testem, mire kész lettem, de 10 perc múlva már nagyon jó érzés volt. Akkor azt gondoltam, hogy ilyennek azért önszántamból nem állnék neki, legyen ez bármilyen egészséges is - de most azért elmondom, hogy azóta szokásommá vált, hogy jéghideg vízzel fejezem be a tusolást. :)  A. csak várt türelmesen, mi addig elkezdtünk vacsorázni. És láss csodát, mire megettük a vacsorát és végérvényesen besötétedett, visszajött az áram is - így A.-nak lett melegvíz. Mázlista.
Este elindultunk a szokásos sétánkra a kikötőbe. A fagyisok már fel is töltötték a pultjaikat, viszont csalódottan vettük észre, hogy alig állt bent néhány yacht. Szinte üres volt a kikötő. Még a Viking Legacy is elment, egyedül a Liberty maradt a nagyok közül.

Ott ringatózott elegánsan, szinte teljes díszkivilágításban. Séta vissza, és már megint éjfélkor bújtunk ágyba. Meg tudnám szokni ezt az életet.  :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése