Annyit jöttünk-mentünk már az országban, hogy csináltunk magunknak két strandolós napot. Én rendszerint korán keltem, és a teraszról fotóztam a napfelkeltét. Amúgy sem vagyok későn kelő típus, de ezért a látványért szerintem bárki felkelt volna reggel 7kor. :)
A. reggel lement a pékségbe finomságokért, és a teraszon reggeliztünk. 10-körül elindultunk Tolo nagyobb strandjára... illetve ami a toloi strandokat illeti, szerintem egyetlenegy van neki, nem tudom miért szokták nagyobbnak nevezni azt az egyet. Ugyanis szerintem a helyzet a következő: van a strand, és a többi helyen egy viszonylag keskeny (néhol pedig még keskenyebb) homoksáv, és a falu másik végén a kikötő. Na szóval mi mentünk a "rendes" strandra, és egész nap tulajdonképpen semmit tettünk. Fürödtünk, napoztunk, és képtelenek voltunk betelni a tenger szépségével.
Délután 4-5-körül mentünk vissza a szállásunkra, természetesen útközben leöblítettük a nap fáradalmait a szokott helyen a szokott frappéval, és a teraszunkra kiülve továbbra is csendben bámultuk a tengert. Azt hiszem soha nem laktam még ennyire szép helyen. Hamar meg tudnám szokni, hogy amint kinyitom a szemem az ágyban, ilyen látvány táruljon elém. A napfelkelte álomszép, délután pedig a tiszta idő miatt csodálatos a tenger színe. Ezzel nem lehet mit kezdeni... csak nézni, nézni, merengeni, és rengeteg fényképet csinálni. :)
A semmittevős napok délutánjain általában sétálni indultunk, és felfedeztük Tolo szépségeit. Egy-egy helyes ház, citromfa, virággal futtatott fal, mind annyira jellegzetesek, hogy ha becsukom a szemem, akkor képes vagyok odaképzelni magam. A hely illata is magával ragad, és ami a legfontosabb: ez tényleg egy kis halászfaluból lett nyaralóhely. Mesébe illőek a házak, a kertek, és minden apró részlet, amit az ember szeme észrevesz.
Volt olyan délután, amikor Nafplioba mentünk át. Nafplion a Tolohoz legközelebb eső nagyobb váro, 1829 és 1834 között ez a város volt az ország első fővárosa. Az óváros nagyon szép állapotban van, szűk a kis sikátorok, drága ékszerboltok és kafeteriák között jó érzés sétálgatni. A drágát itt különösen kihangsúlyoznám: míg Toloban 1-1,5 euro egy frappé, itt 2,5-3 eurot is elkérnek érte. Persze felejthetetlen élmény ott ülni a szűk utcák szélén egy napernyő alatt, és gondtalanul elszürcsölni egy ilyen finomságot, nem olcsó mulatság. Az óvárosban tett sétánk után elindultunk kocsival csak úgy valamerre, és itt kötöttünk ki:
Amit a képen látunk, az az Akornafplia, ahová 900 lépcsőfok visz fel. Én oda szerettem volna menni, de a fiúk egészségügyi okokra hivatkozva lefújták a programot - pechemre. Javasoltam nekik, hogy akkor menjenek le a dombról kocsival, én majd lesétálok. Ebben azért a parnereim voltak, mégsem olyan megerőltető egy dombról lesétálni. Nem is bánták meg, mert csodaszép dolgokat láttunk.
Ez a kis sziget az erődítmény része, Burtzi erődszigete. Olvasmányaim szerint ma puccos étterem működik benne, de mi a domboldalról, ráadásul szieszta idején ezt nem tudtuk megállapítani. A domboldal másik sajátossága - számomra - a rengeteg, hatalmas fügekaktuszok voltak. Az út szélén csak 1-1, de a domboldalban egész erdőnyi volt belőlük. Soha életemben nem láttam még ekkora kaktuszokat. A gyümölcse állítólag ehető, de fogalmam sincs, hogy hogy kezdenék hozzá, ha rászánnám magam a csemegére. :)
A dombról lefelé sétálva kisebb erkély, vagy talán lőrés-szerű, kilátókkal találkoztunk, ahonnan meseszerű volt nézni a türkizkék tengert. Mintha innen teljesen más színe lett volna, mint máshonnan nézve. :)
A séta után visszamentünk Toloba, megittuk a szokásos helyen a szokásos frappénkat. Már mosolyogva, kérdezés nélkül hozták is, amint megláttak minket a szokásos asztalhoz közelíteni. :)
A kajálások ha nem a teraszon, akkor valamelyik tengerparti tavernában zajlottak. Érdemes viszont odafigyelni arra, hogy vannak olyan tavernák, ahol az utcáról próbálják szinte berángatni a turistákat, csodaszép a kilátás minden asztaltól, és csodasok pénzt hagynánk ott, ha akár egyetlenegyszer is kipróbálnánk. Ezek a tavernák, ha a kikötő felől megyünk, akkor az út jobb oldalán vannak egy nagy kanyar után. Nem lehet eltéveszteni, szinte üvölt a felszolgáló srác fejéről a horribilis összeg, amit elkérne a vacsi után. Mi rendszerint szerényebb, amolyan kockás-terítős tavernákat választottunk, ahol sok helyi - illetve a görög vendég volt. Nem bántuk meg, mindenhol kedvesek voltak, annyi ételt hoztak, hogy egyszerűen nem bírtuk megenni. És persze 35 euroból megúsztuk hárman, pedig a fiúk még söröztek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése