9 órakor indulunk útnak, mára Athén a terv. Ami tavalyelőtt kimaradt: piac, Lykabétosz és a kis jachtkikötő… a többit meglátjuk.
A régi úton haladunk a főváros felé, még otthon elhatároztuk, hogy kerüljük az autópályákat, amikor lehet. Jobb így, többet látunk az országból, falvakból, emberekből, és amúgy is ráérünk, akár eltévedni is van időnk. Minden tele van virággal: az út széle, a házak fala, a kerítések, a bougainvillea, a leander, a jázmin, a piros muskátli bokrokban egyszerre virágzik, és rengeteg másféle virág a helyoldalakban, amit soha nem láttunk még ezelőtt. Élénk sárga, lila, piros és ciklámen színek mindenfelé, bármerre járunk. Jobb oldalt a tenger, rajta alig 1-2 hajó, nagyon nyugodt a víz. A régi út Athén felé szinte végig az autópálya mellet halad el, csak közvetlen a tengerparton, így nem zavarja a kilátást a szalagkorlát. Ahogy közeledünk a városhoz, úgy nő a forgalom, aztán hipp-hopp óriási káoszban találjuk magunkat. Az Omonia és a Monastiraki között kell parkolnunk valahol, egy kis tekergés után sikerül is helyet találnunk 5 euroért. Most nem kell otthagynunk a kulcsot, mint tavalyelőtt, mert közvetlen az első sorba állít minket a két bácsi, akik a parkoló autókat terelgetik. Jó helyen állunk, mert innen csak 5 perc sétára van a piac, egy parkon kell átmennünk.
A parkban még leülünk egy picit, elosztjuk a cuccainkat, és bekenjük az arcunkat, vállunkat naptejjel - a városban sokkal alattomosabban lehet leégni. A szűk utcákon, a piac felé már rengeteg árus van, na de a fele sem görög. Vannak feketék, arab-félék, távol-keleti kofák és még sorolhatnám, árulnak bálás ruhát, virágot, fűszernövényeket, zöldséget és találunk egy vasedény-szerű boltot is. Ahogy közelítünk a piachoz, egyre nagyobb a zsibongás, egyre több ember jön-megy az utcán. Végre elérjük a keresett helyet, bár inkább őrültek házának tűnik így kívülről. Az épületen egy hosszú folyosó vezet át, jobbra-balra hentesek, óriási üvegpultok, kampók és asztalok, amin mindenféle állat lóg vagy van kiterítve.
Kiabálás, de inkább már éneklés amit hallunk, az árusok úgy kínálják a húsokat, hogy közben majd belesüketülünk. Megnyúzott állatok lógnak mindenütt, hol egy fejen, hogl egy lábon, hol egy kupac belsőségen akad meg a szemünk, ki tudja néha, hogy melyik állat melyik részére csap le a bárd az asztalon. Tovább megyünk a halpiacra, ahol szinte mindenki gumicsizmában jár-kel rajtunk kívül, az emberek még hangosabbak és iszonyú a bűz. Vannak mindenféle dolgok a tengerből, apró és óriási halfélék, kagylók, rákok, polipok, mind friss és jégbe hűtött. Én örülök, hogy viszonylag hamar a végére érünk, az első dolgom, hogy veszek végre egy mély levegőt.
Megnézzük még a sajtokat, a magvakat és a zöldség-gyümölcs kínálatot, de semmit nem veszünk. Kinyitjuk a térképet, és megnézzük: merre lehet menni a Lykabétosz felé. Szerencsére nem kell végig gyalog menni, az utolsó meredek métereken sikló visz fel, de így is fárasztó az út. Minél magasabban járunk, annál tisztább a levegő, kellemes szellő fúj és nincs akkora forgalom. Mikor már majdnem fent vagyunk, akkor látjuk meg, hogy honnan indul a csúcsra a Telefrik, a föld alatt közlekedik, a bejárata is alig észrevehető - először ajándékboltnak néztük mi is. 11,5 euró a retur jegy kettőnknek, de abban a pillanatban bármit megadtunk volna azért, hogy ne gyalog kelljen megtenni az utolsó jópár lépést. A sikló félóránként jár, de csak 5 percet kell várnunk az indulásig. Nem tart sokáig az út, mire észbe kapunk, hogy elindult a kis járgány, szinte nyílnak is az ajtók, kiszállhatunk. Először csak a levegő tisztaságát és a szelet érezzük meg, azután látjuk meg a leander-erdőt, kiérve a Telefrik épületéből pedig Athén panorámája tárul elénk.
Nem győzünk betelni a látvánnyal, csak sétálunk körbe-körbe, egymásnak mutogatva a város nevezetességeit. Innen fentről minden látszik, ahol már jártunk, és ahol nem, csak menni szeretnénk, szemben velünk az Akropolisz magasodik. Innen csak azért szebb a kilátás, mint onnan, mert most látjuk a Parthenónt is. Egy monda szerint a hegy úgy került ide, hogy Athéné haragjában leejtette azt a sziklát, amit az Akropolisznak szánt. Már vagy egy órája fent vagyunk, haza akarjuk vinni a látványt, az érzést, a levegőt... de ideje elindulni lefelé. Előtte még benézünk a kis templomba, ami a csúcson áll, Agios Georgiosnak van szentelve, és Athén talán minden pontjáról látszik.
A sikló után lefelé végig lépcsőn megyünk, aztán a főúton elindulunk a Syntagma tér felé, ahol a Parlament áll - óránkra nézünk, talán 10 perccel késhettük le az őrségváltást, az épületet pedig már láttuk nem egyszer, séta tovább az Omonia felé. Útközben van még egy kis dolgunk, ami meghatározó a holnapi program tekintetében: meg kell vennünk a belépőjegyet a rally vb prológjára. Az jegyárusító irodát hamar megtaláljuk, szerencse, hogy útba is esik, 2 perc alatt a kezünkben a jegy, így bebarangolva a fél várost a kocsihoz érkezünk. Forróság van az utcákban, a kocsiban még inkább, szinte minden éget, még a beszívott levegő is. Most először kapcsoljuk be a klímát, de tényleg szükség van rá. Pireusz felé vesszük az irányt, és egész könnyen odajutunk. Sikerül parkolóhelyet is találni, ezúttal ingyen, és először a központi kikötőt nézzük meg. Óriási nagy hajók, némelyik nagyobb mint 2 ház együtt, inkább egy úszó lakótelephez hasonlíthatnánk.
A Hellenic Seeways, az Aegean Lines és a többi hajótársaság hatalmasra nőtt csodái állnak a dokkoknál, az egyik Krétára megy, két perc múlva indul. Megvárjuk, amíg kifut a kikötőből, érdekes látvány, sohasem láttunk még ekkora hajót ilyen közelről, na de némelyik hajó mellett óriásinak tűnik, míg mások mellet még így is eltörpül. Az ámuldozás után a másik kikötőbe visz az utunk, itt jachtok sorakoznak fel egymás után. Vannak motorosok, vitorlások, egyszerűek, régieg és modernek, fehérek és sötétkékek… teljesen beléjük szerelmesedünk. A part mentén kávézók , bárok és tavernák, nem a mi színvonalunk, de mégis jó így sétálni köztük, ez egy teljesen más világ.
Rájövünk, hogy bilibe lóg a kezünk, elindulunk az autónk felé… a városból kifelé vezető úton terelés, már megint eltévedünk Loutraki felé, ráadásul az autópályára sikerül rákeveredni. Késő este érünk vissza a városunkba, csak egy gyors kajára van energiánk, és tele élménnyel sem esik nehezünkre elaludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése