Ezen a napon hajókázni mentünk. Az előre megtervezett uticélok között szerepelt Hydra, és amikor elindultunk itthonról, még nem tudtuk, hogy hogyan fogunk eljutni oda. Sziget lévén biztos volt, hogy hajóval, na de milyennel. Merthogy több lehetőség is van. Utazási irodáknál be lehet fizetni fakultatív kirándulásként a Szaroni-szigetekre (ez a legdrágább), vagy pl. Ermioniból megy szárnyas hajó (ez a legolcsóbb), Athénból megy menetrend szerinti járat (alsóbb árkategória), illetve Toloban egy hajótársaság irodája szervez sétahajó kirándulásokat. Ezt választottuk,... mert ha már egyszer hajókázás, akkor ne zsúfolódjunk be egy szárnyasba, amiből szinte semmit sem lehet látni, inkább menjünk fel a fedélzetre, és csináljunk egy egész napos tengeri utat 30 euroért fejenként. Reggel fél9-körül indult a hajónk Hydrára. Tolotól távolodva megállapítottuk: ez a falu a tenger felől nézve is szép. :)
A hajóról a messzeségbe bámulva eszembe jutott Szabó Magda. A Zeusz küszöbén című könyvében írt egy görög körutazásról (ez ösztönzött minket is a nagy útra, engem pedig az írásra). Amikor a tengeren hajózott, akkor használta azt a kifejezést, hogy "bortenger". Megragadt bennem a szó, de nem tudtam elképzelni, hogy mit jelent. Hiszen a tenger kék... a bor pedig vörös, vagy fehér. Ahogy a mélybe bámultam, és néztem a vizet, a hajó által keltett hullámokat, megértettem. Ez a bortenger.
2,5 óra hajózás után értünk Hydrára, a Szaronik (Szaróni) öböl egyik szigetére. A sziget legforgalmasabb pontja a szintén Hydra nevet viselő kikötőváros, ami valójában falu - szerintem. Már az első benyomás nagyon kellemes volt, de tudtuk mi ezt előre, nem véletlenül akartunk idejönni. :) Egyszer olvastam egybeszámolót, még valamikor tavasszal. Miután a végére értem, azonnal tudtam, hogy Hydrát látnom kell. Igyekszem minél kevesebbet írni a helyről, az a beszámoló magáért beszél. Ajánlom mindenki figyelmébe. :)
Az öbölből fehér falú házak, fehérre meszelt lépcsők kúsznak fel a domboldalra, és a kikötő két oldalán 19. századi űgyúk vannak. Rengeteg a taverna és az étterem, és a hagyományos turistacsalogató "csetreszes" bolt helyett itt inkább kézműves tárgyakat árulnak. Vannak agyagedények, díszprárnák, hímzett asztalterítők (vettünk is egy olívásat), szőnyegek, és nem olyan vészesen drágán, mint azt először gondoltuk. Itt ettük egészutazásunk alatt a legeslegfinomabb görög salátát, és itt kóstoltam meg a báránysültet is. Gondolom nem kell mondanom, hogy isteni volt, a frappéval együtt. Ami nem változott a szárazföldhöz képest, az a soksok kóbormacska volt, de macska-párti révén engem egyáltalán nem zavartak. Ami viszont az első szembetűnő különbség a szárazföldhöz képest az az, hogy itt nem járnak autók. Nincsenek aszfaltutak, nincs semmiféle motoros járművel való közlekedés a szigeten. Csak a szamár, öszvér vagy a vizitaxi tud elvinni egyik faluból a másikra. Mindent szamarak visznek: a tetőcseréptől kezdve, az áruszállításon keresztül a hűtőszekrényig mindent ők cipelnek.
Mi egyiket sem próbáltuk ki, az evésen kívül próbáltuk a legtöbb időt sétával eltölteni. Azt viszont le kell szögezni, hogy ezen a szigeten, bármilyen kicsi is a kikötőváros (nekem akkor is falu), nagyon kevés a 3 óra. El is határoztuk, hogy majd amikor legközelebb jövünk a Peloponnészoszra, Hydrán egy teljes napot eltöltünk majd. :)
Délután ismét hajóra szálltunk, és 1 óra alatt elértük Spetses szigetét. Ez fekszik a legdélebbre a Szaroni szigetek közül, és első ránézésre ugyanolyannak tűnik, mint az előző kis szigetünk. A látszat viszont csal: sokkal jobban kiépített, mint Hydra, és itt már járnak "rendes" járművek is, főleg robogósok. Ők viszont mint a félőrültek, úgy közlekednek, külön mutatványos érzék kell ahhoz, hogy elugráljon előlük az ember. Itt már kevesebb szabadidőnk volt, úgyhogy próbáltuk a legtöbbet megnézni a városból. A görög szabadságharc egyik központja volt, 50 hajóból álló kereskedőflottával. Ez a kikötő is ágyúkkal van szegélyezve. Bubulina, a szabadságharc hősnője ezen a szigeten született, és miután a férjét megölték a kalózok, 22 hajóval járult hozzá a sziget hadiflottájához. Bubulina múzeum, Bubulina szobor, Bubulina fesztivál... ezt hallottuk-láttuk mindenfelé, amerre csak sétáltunk a szigeten. :) Ami még roppant látványos és emlékezetes volt számunkra, az az, hogy nem kővel voltak lerakva az utcák, nem is aszfalt vagy betonburkolat volt, (legalábbis a kikötő mentén), hanem cementbe ágyazott apró kövekből voltak kirakva mindenféle minták. A kikötőtől távolodva a házak kapui előtt pedig lábtörlő-szerűen egy-egy téglalap, amiben évszámok és monogramok voltak kirakva díszítésként. Természetesen egyből mondtam A.-nak, hogy én is akarok ilyet itthonra, amire egyértelműen nemleges választ kaptam: télen úgyis kifagyna. Nem jó helyen élünk, mondtam már ezt többször is. :D
A hosszúra nyúlt, de valahogy mégis rövidke sétánk után ismét hajóra szálltunk, és elindultunk "haza" Tolo felé. Naplementében andalogni a tengeren - ez volt a tökéletes befejezése a napnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése