Korán ébredtünk, már 8kor kikászálódtunk a teraszra, és meglepetésünkre ismét rengeteg diák tartott az iskola felé. Arra gondoltunk, hogy a suliba érkezés időpontja fakultatív, reggel 8 és 10 között valamikor be kell érni, és ennyi. Na de 1 óra múlva, vagyis 9-kor volt néhány gyerek, aki az ellenkező irányba tartott. Ki érti ezt?? J Ez a nap már most reggel sokkal melegebben indult, mint az előzőek, így már korán, célirányosan a Paradise Beach-re indultunk. Amikor leértünk a partra, meglepetésünkre eszméletlen hideg volt: fürdőruhában csak úgy lehetett kibírni, ha teljesen vízszintesen feküdtünk a parton, hogy a lehető legjobban érjen minket a nap, és legkevésbé a szél. Merthogy eszméletlen nagy szél tombolt, a tengerben pedig senki nem fürdött, akkorák voltak a hullámok. Maga a part tényleg paradicsomi, nádból készült napernyők sora, nagyon puha, finom homok, és a partról egyáltalán nem látni, hogy bárhol a közelben település vagy országút lenne. Ez is egy igazi kis elszigetelt partrész, álomszép színekkel, nagyon jó fekvéssel, napozás közben egyszerűen sajnáltuk becsukni a szemünket.A távolban még az indigókék tenger acélos csillogása látszott, a sekélyebb részen türkiz színű volt a víz, amit a lábunknál egészen világos homok váltott fel. A közelben pici lakatlan sziget, az ég pedig hihetetlen élénk kék – az összképet csak a hullámok hófehér habja törte meg, mégis így volt tökéletes harmónia, lélegzetelállító, ahogy a természet játszik a színekkel.
Mintha valami karibi szigeten lettünk volna, olyan volt a látvány. Egy jó félórával később egy picit elcsendesedett a szél, de a hullámok még mindig óriásiak voltak. A nap melegét is lehetett már érezni, és nem fáztunk akkor sem, amikor sétálni indultunk a part menti habokban. Akkor tűnt fel, hogy a víz még talán melegebb, mint a levegő, úgyhogy az elsők között vetettük be magunkat a tengerbe – nem bírtunk ellenállni neki. Kis idő múlva már szinte mindenki a hatalmas hullámokban ugrált, na persze így sem voltunk túl sokan. Eszméletlen ereje volt a hullámoknak, de itt lassan mélyül a víz, így még kisgyerekekkel is be mertek menni a szüleik. Dél-körül már egyre többen lettek a parton, ígyhát elindultunk vissza, Panagia felé. A város 1838-1840 között a sziget fővárosa volt, de erre ma már (szerintem) semmi jel nem utal. Egyszerű kis hegyi falu, pontosan az a fajta, amibe első látásra beleszeret az ember. Kis kanyargós utcák, mindenhol kis kutak és patakok, kedves, idős emberek, egyformának tűnő és mégis egyedi házak sora váltja itt egymást. Meseszerű érzés volt ott sétálgatni, miközben magunkba szívtuk a nyárson sülő finomságok illatát. Limenas felé tartva meg szerettük volna nézni a város strandját, Makriammost, amiről sok jót olvastunk – de végül feladtuk ezt a kis kirándulást. Autóval a belépő 4€, gyalog meg messze lett volna a szállástól, így ittunk 3 €-ért 1-1 frappét a Kantinában, aztán az apartmanban összedobtunk egy saját készítésű gyors délutáni ebédet. Pár órás szieszta után jó hosszú sétára indultunk a városban.
Szinte az egész település az ókori városon fekszik, az utcákon sétálva feltűnik 1-1 gödör, ahol különböző, i.sz. előtti emlékeket talállhatunk. Megnéztük alaposabban a régi kikötőt, naplementére pedig épp felértünk az antik színházhoz, ami a hegyoldalban fekszik Limenas fölött. Pechünkre sajnos felújítás miatt zárva volt - később megtudtam, hogy ez évek óta így van, de hát tudjuk, hogy a görögök nem az a sietős népség. J Azért nem kenődtünk el, mert így felülnézetből a város, ráadásul naplementében gyönyörűszép volt, megérte felsétálni. Messziről egybehangzó nyüzsgésnek tűnik a város zaja, a birkák bégetése, és tökéletes kilátás nyílik az egész településre. A hegyoldalban kecskék legelésznek, láttunk őzeket is, a kikötő csendes és nyugodt, a kis utcákon pedig a naplementével szinte egyszerre kezdődik az igazi élet. Azt hiszem örökre magunkba zártuk ezt a képet, a minket körülölelő fenyőillattal együtt, mielőtt elindultunk a nyüzsgő utcák felé.
Pár órás séta után megéhezve úgy döntöttünk, hogy aznap nem tavernában, hanem a Kantinában vacsorázunk. Miközben a pitás gyrost és a kebabot ettük, mellettünk öregek múlatták az időt. Azon gondolkoztam, hogy hogyan kellene leírni ezt a helyet ahhoz, hogy másook is kedvet kapjanak hozzá. Egyik előnye az, hogy olcsó, a másik pedig, hogy minden nagyon finom. Viszont kiesik a központtól, és nem túl autentikus. Bár ez sem a legjobb kifejezés, mert hát mitől is lehetne autentikus? Nincs kockás terítő, és nincs élőzene. Nem tavernának hívják. Fém asztalok vannak, és görög rádió szól, a neve pedig „Kantina Fast Food”. Az az érzésem, hogy rajtunk kívül nem is járnak ide turisták. Teherautóról leugró sofőr, melós ruhában betérő 40-50 év körüli férfiak kérnek elvitelre 1-1 jó adag, finom vacsorát, fiatal lányok térnek be 1-1 frappéra vagy üdítőre, idős bácsik jönnek össze pár órára, míg egyik komp köt ki a másik után. Úgy érezzük, hogy részei lettünk a görög hétköznapoknak, és egyre erősebb a vágy, hogy ne is menjük haza soha többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése