Mégsem maradtunk tovább 1 óránál: a víz ezen a részen sokkal hidegebb volt mint máshol, nem is fürödtünk, csak a lábujjunkat dugtuk bele a tengerbe. Visszafelé mentünk, Limenas irányába, úgy rémlett, hogy ott láttunk egy kellemesnek tűnő partszakaszt. Hamar meg is találtuk, és nem tudtunk betelni vele. Igazi fehér homok, lassan mélyülő türkizkék víz, a víz flangyos, a partszakasz szélvédett, ráadásul rajtunk kívül csak 2 fiatal pár volt a strandon.
Itt töltöttük el az utolsó strandolós napunkat, és közben rengeteg kincset találtunk: szebbnél szebb csigákat, rengeteg kagylót, rákok csontvázait, hatalmas rákollókat, tengeri sünök házait, és még sorolhatnám. Természetesen a gyönyörű homokból is hoztunk haza egy kicsit. Na jó, sokat. J Délután 5-körül szántuk rá magunkat, hogy véget vessünk a napozásnak. Fájó szívvel vettünk búcsút ettől a szép kis parttól, aztán irány az apartman, a és szokásos délutáni tévéműsorunk. Ottlétünk alatt nálunk eltolódott a szieszta, mert strandolás után dőltünk le egy picit 5 óra körül. Olyankor mindig tévéztünk, A pedig 2 percen belül már az igazak álmát aludta. Eddig még nem írtam róla, de volt 2 műsor, amit mindig megnéztem: az egyik a reggeli órákban, egy egyórás útifilm valamilyen mediterrán városról (Firenze, Róma, Cordoba, stb…), a másik pedig az esti sétánk előtt, a szintén 1 órás, Görögországról szóló turisztikai magazin. Miután ennek vége lett, jó nagy sétára indultunk: még felfedezésre várt az antik Limenas.
A város szinte minden utcájában láthatók ókori emlékek, lépten-nyomon beléjük botlik az ember. Be is lehet menni az oszloptöredékek közé, sőt 1-1 maradványcsoport a helyiek találkozóhelyévé vált az idők során. Amikor leültem egy dór oszlopra, hirtelen nagyon erős bazsalikomillat csapta meg az orrom. Hát persze… a lábam elő kellett volna néznem, a finom fűszer pont a talpam alá nőtt.L Életemben most először éreztem úgy Görögörszágot járva, hogy nem akarok mindennek utánanézni, nem kellenek adatok, nem kellenek évszámon, nem akarom tudni, hogy mi minek a töredéke, mi honnan származik. Bár volt velünk egy nagyon jó leírás a szigetről (ezért köszönet Vojandinak), iránymutatónak használtuk. Viszont az ókori emlékek közt elő sem vettem, valahogy annyira természetes volt, hogy kidőlt dór oszlopok között sétálunk – már nem csodálkozom azon, hogy a görögök minden meglepettség nélkül képesek ezzel a rengeteg emlékkel úgy együtt élni, mintha fel sem tűnne nekik, hogy milyen csodák mellett mennek el nap mint nap. Ez az érzés minket is megérintett a nyaralás alatt, de az azért nem mondható el, hogy nem tűnik fel, mi van körülöttünk – inkább azt mondanám: olyan természetes. A kulturális séta után vettünk 1-2 ajándékot az otthoniaknak, na meg persze magunknak is. A sok giccs helyett érdemes beszerezni a mézfajtákat (a fenyőméz kötelező!) és befőtt-szerű különlegességeket. Vásárlás után közös elhatározásunk vitt minket a Simi-be, ahol azt az isteni stifadot is ettük.
Az itteni tavernákba naplementekor érdemes bemenni, mert sötétedés után egy órával a jobb helyeken már szinte nincs is szabad hely. A Simiben különösen nagy volt a pörgés, ellentétben a közvetlenül mellette álló tavernával, ahol ilyenkor, az este legnyüzsgőbb részében is csak az asztalok fele volt foglalt. A Simiben a felszolgálók viccelődve, nevetve szaladnak az egyik asztaltól a másikig, néha elfelejtve ezt-azt, amit mindenki csak mosolyogva vesz tudomásul, persze a végeredmény és a hangulat kivétel nélkül tökéletes. A görög salátával, báránnyal és souvlakival, na meg az ajándék mézes-piskótás jellegű kakaós-mogyorós süteménnyel jóllakva indultunk még egy hosszú sétára, a hangulatos, nyüzsgő utcákban, ahol már minden boltról pontosan tudtuk, hogy ki az eladója, és melyik után melyik jön. Tudnánk itt élni, és hiába telik el minden napunk szinte ugyanúgy, mégis megunhatatlan, és mégis minden nap más valamiért. Fáradtan feküdtünk le aludni, és megbeszéltük – sokadszor – hogy ide biztosan visszajövünk még. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése