Az első komolyabb pihenőnket a ma Horvátországhoz tartózó Eszéken (Osijek) tartottuk 3/4 7-kor. A város története a római korba nyúlik vissza. A római város helyén a 11. században a horvátok felépítették Osijek várát, amit a törökök 1526-ban, 161 évre elfoglaltak. A régi vár helyén 1712-ben az osztrákok erődöt emeltek, aminek egy része máig megmaradt.
A délszláv háborúban 9 hónapig támadták a szerbek a várost, több mint 1000 helyi lakos halt meg ez alatt az idő alatt. Rengeteg épületen láthatók még ma is tizenévvel ezelőtti háború nyomai, de az embereken szinte semmit sem lehet észrevenni ebből. Sajnos csak egy bő félórát pihentünk a városban, még sok program volt betervezve aznapra.
Az út Sarajevo felé csodálatos volt, a HR-BiH határátlépés (Samacnál, 9-kor) szintén nem volt egy megrázó élmény, onnan végig a Bosna folyó partján autóztunk, egyenesen Sarajevoig, a folyó forrásáig. Csaknem 300 forrást duzzasztanak folyóvá ezen a területen, amit egyébként nemzeti parkká is nyilvánítottak. Csodálatos a környezet: mindenhol kis patakok, vízesések, fa hidak, kacsák, hattyúk, tavak - mindez árnyékot és kis enyhülést adó fák alatt. Aki nem tölt egy egész napot (vagy többet) Sarajevóban, annak is érdemes idelátogatni. Belépő nincs, és 1 óra sétálgatás is nagy élményt nyújt ezen a helyen. A források vize iható, nagyon finom - de annyira hideg, hogy belefájdul az ember torka. :)) Az üdítőital-árusok pl nem hűtőkben és jeges vödrökben hűtik a kínálatukat, hanem a patakok vizében - még a 40 fokban is, amikor mi ott jártunk.
A forrás után irány a sétálóutca ill. a belváros. A Ferhadija volt a célunk, itt van a legtöbb látnivaló, kávéház, fagyizó. Ha az elejéről elindulunk, megláthatjuk az emlékezés lángját, amely azokért a szerbekért, horvátokért és bosnyákokért ég, akik meghaltak a háborúban azért, hogy Sarajevo szabad lehessen. A következő jelentősebb épületek a vásárcsarnok, illetve a Szűzanya Katedrális. A templom 1868-72 között épült, ez a legnagyobb ortodox templom az országban. Három hajója fölé a tornyon kívül még öt kupola magasodik - megdöbbentő, és csodálatos látvány. Na persze van itt katolikus katedrális is, amit az osztrákok építettek 189-ben - ekkor került ellenőrzésük alá a város. Az épület 2 színű: sárga - ezek a részek homokkőből vannak -, illetve vörös - ezek a részek pedig mészkőből. Ez az egyetlen hely az egész városban, ahol délben harangoznak. Az utikönyv szerint ritkán van nyitva az épület - ezt bizonyította az is, hogy ottjártunkkor zárva volt. Az, hogy a különböző vallások milyen jól megférnek egymás mellett ebben az országban, illetve a városon belül is, látszik a sokféle vallási épület egyvelegéből is. Az ortodox és a katolikus katedrális után egy mecsetbe botlottunk, a sok közül először a Ferhadrija mecsetbe. Ferhat bég (akiről a sétálóutca is kapta a nevét) emeltette 1566-ban. Na ezek után találtunk még sok mecsetet, sőt még zsinagógát is, hogy ne legyen unalmas az összkép. A 2 órás séta és fagyizás után végül a bazárnegyednél kötöttünk ki, itt található a Sebilj is. A tér közepén álló kút a város legnagyobb sadrvanja, amit eredetileg Hadzi Mehmed pasa építtetett 1753-ban, majd ezt 1891-ben átépítették. A mondás szerint, aki iszik a kút vizéből, hátralévő élete során még vissza fog ide találni - mi ittunk. Nagyon tetszett a város. A kút után bevetettük magunkat a bazár negyedbe, ahol a sikátorok kis házikóiban szőnyegárusok, rézművesek, cukrászok követték egymást. 1-1 helyiségbe bekukkantva láthattuk, hogy hogy készülnek az ékszerek, emléktárgyak, vásárláskor pedig alkudozni is lehet. :)
Sarajevo után Mostar volt az úticél, délután 4-kor indultunk tovább. Eredetileg úgy terveztük, hogy Sarajevóban töltjük az első éjszakát, de mivel olyan jól álltunk idővel, ezt most kihagytuk, és tovább álltunk. A városban elég sok az útfeltúrás, úgyhogy keveregtünk egy darabig, mire sikerült megtalálni a Mostar felé vezető utat. Sarajevo többi részében még rengeteg épületen láthatóak a háború nyomai. A város 1400 napig állt szerb ostrom alatt az ENSZ védettség ellenére - gyakorlatilag nem maradt ép épülete. Több tízezer civil halt meg ezalatt az idő alatt, az épületek nagyrésze ugyan fel lett újítva, de minden utcában áll még olyan ház, ami teljesen elhagyatott, és úgy néz ki jópár házfal, mint valami nagy szita. A Parlament épülete még a mai napig tanúskodik a háborúról, ez az épület élte át a legkeményebb támadást - azóta a város jelképévé vált. A parlament irodaházából tulajdonképpen csak a betonszerkezet maradt meg, azon is hatalmas lyukak tátongnak. Úgy néz ki, hogy elkezdték végre a felújítást - már ha a zöld háló, amivel letakarták az épületet, ezt jelenti.
A következő pihenőt Jablanicában tartottuk. Itt érdemes lett volna körülnézni, a legnagyobb látványosság a Jablanicai tó lett volna, ami a Neretva duzzasztásával jött létre. Ezt sajnos kihagyutuk, mert csak egy párperces pihenő fért bele az időnkbe.
Mit ne mondjak: a Neretva völgyében szinte alpesi táj, a háttérben havas hegygerincek, kanyonok, a levegő valami hihetetlen finom, tiszta - még a 35 fok ellenére is. Az út mentén végig éttermek, csak úgy forogtak a négylábú állatkák szinte mindenütt, és isteni illatok terjengtek a levegőben. Itt érdekes megoldásokat láttunk "forgónyárs" címszó alatt: tulajdonképpen mini-vízimalmokat csináltak, aminek segítségével forogtak a husik. Mindenütt így csinálták ezen a részen, csak a kivitelezés szépségében találtunk különbséget.
Gyors kávézás és eü. szükségletek után indultunk tovább - már türelmetlenek voltunk, hogy vajon milyen lesz Mostar.
A városba egy központi térre érkeztünk, ahol bátran leparkolhattuk az autót - akkor még nem tudtuk hogy csak egy negyed órára. Negyed 8 volt már, és gondoltuk, hogy először sétáljunk egyet, nézzük meg, hogy milyen szállást találhatnánk éjszakára, és csak aztán cuccoljunk be a kiválasztott helyre, miután nagyjából mindent körbejártunk. Viszont a sétálóutcában egy elég jó helyen, mindenhez közel, nagyon jó kis apartmant találtunk: 4 fős, teljesen felújított, klímás, tágas kis lakás volt, amit 100-ról 75 eurora alkudtunk le 5 perc alatt, 1 éjszakára. Parkolója is volt a lakásnak, ahová át is álltunk gyorsan, majd elindultunk az esti sétára.
Mostar a török időkben jött létre, a 15. század második felében. Előttük ortodox lakosság élt ezen a helyen. A Neretva 2 partját összekötő először függőhidat tartották karban, innen ered a város neve, ami hídőrt jelent. A törökök megerősítették a hidat, a bazársor terjeszkedni kezdett, és később már sok mecset is állt a városban. A 16. században készült el az Öreg-híd, ami a város legfőbb jelképének számít. A 19. században felépült az első katolikus templom is, innentől kezdve 1993-ig nagy keveredés volt a városban - ami az ideköltözött népeket illeti. Az 1992-95-ös polgárháború mély, még ma is szemmel látható nyomokat hagyott a városon., és 1993-ban az Öreg-híd is a támadások áldozata lett. A sétánk a Musala-hídtól (korábban Tito-híd) indult, a Köztársaság tértől. Itt is - mint a városnézés során mindenhol - rengeteg helyivel találkoztunk, kellemes hangulatú tér, kávézókkal és pálmafákkal, körben pedig erős kontrasztok: gyakorlatilag minden 2. ház teljesen szét van lőve. A híd mellett áll Tito villájának romja, és a Hotel Neretva is, mindkét épületen emberfejnyi nagyságú lyukak. Ez jellemzi az egész várost, a sétálóutcát kivéve mindenhol vannak ilyen épületek. Első olvasatra ez lehet, hogy elborzasztja az embert, de ott teljesen más volt a helyzet. Egy csodálatos várost láttunk magunk előtt, csodálatos emberekkel, szebbnél szebb utcákkal, épületekkel, a szétlőtt házak pedig csak mint valami bélyeg, vagy ahhoz hasonló emlékeztetnek a múltra, hogy mi is történt ott néhány évvel ezelőtt. Nem borzasztott el minket, inkább csak mélyen érzékeltette annak a súlyát, amiről annyit olvastunk az utazás előtt.
Az este folyamán tulajdonképpen az Öreg hídon kívül szinte semmit nem néztünk meg, viszont tökéletesen beleolvadtunk az óváros életébe, és magunkba szívtuk a hely hangulatát. Vacsorázni mentünk egy Neretva-parti étterembe, ami felejthetetlen élmény volt, egyikőnk háta mögött az Öreg híd kivilágítva, a másikunk háta mögött a Koksi Mehmed Pasa Dzsámi, az étel valami hihetetlenül finom, még az ásványvíznek is más íze volt, mint máshol. A felszolgáló nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott, ami az étlapon volt és nem tudtuk mi az, sőt felajánlotta, hogy készít rólunk közös fotókat, háttérben a Híddal.
Annyi minden volt a tányérjainkon, hogy alig bírtuk megenni, még a lábunk alatt kószáló kóbórmacskáknak is jutott belőle. Külön kiemelném, hogy az étteremben kizárólag bosnyák sör és ásványvíz volt kapható, valamint a salátánkon bosnyák sajtféleség volt. Ez aztán az üzletpolitika. Hozzáteszem: nem bántuk, hogy helyi dolgokat ettünk-ittunk, mert minden nagyon finom volt. Ezért az íz- és látványorgiáért mindössze talán 18 eurot fizettünk - azt hiszem megérte. Ez után még elmentünk fagyizni, hogy tuti tele legyen a gyomrunk lefekvés előtt, aztán a hídról még lőttünk jó pár képet a kivilágított Mostarról. Valamikor 11 után kerültünk ágyba, és nem kellett minket elringatni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése