Reggel a közeli templom 7 kongására ébredni, szemünket kinyitva a Meteorák szikláit látni utazásunk első reggelén - felejthetetlen. Több, mint fél órán át csak fekszünk az ágyban, nézünk ki az ablakon, hallgatjuk a madarak csiripelését, és néhány görög hangos szavát. Nem beszélgetnek, csak jövet-menet odakiáltanak egymásnak egy-egy kalimerát, vagy valami más félmondatot.
Jó itt lenni, de lassan el kellene indulnunk kávé és reggeli után. A pékség az egyik irányba 100 méter a főutcán, a kávézáshoz a másik irányba kell sétálnunk ugyanennyit. Nyugalom van, az egyik kutyus az utca közepén fekszik, és igen laposakat pislogva nézelődik. Ugyanott kávézunk, ahol a vacsorát is ettük, a templomkert melletti tavernában, a hentes mellett, nézzük, ahogy élénkül a helyiek reggele. Szemben a játszótér, mellette egy kioszk, az út túloldalán a templom áll - központi helyen vagyunk. A hentes is kinyitott már, de csak kiült a boltja elé. Néha odaszólnak egymásnak az emberek, akár 120 méter távolságból is az utca túloldalára jó hangosan, azok vissza, majd ki tudja honnan jön egy harmadik hang is - erre nagy nevetés. Jókedvűek. Ideje lenne útra kelnünk, várnak ránk a kolostorok, és hosszú még az út Loutrakiig. A hegyen fölfelé haladva, a kolostorokhoz közelítve egyre szebb a kilátás. Látni lehet Kastrakit, Kalambakát, a világi élet utolsó állomásait a völgyben.
Először a Varlaam kolostort nézzük meg, a belépő 2 euro. A kolostor falain kívül rengeteg árus kínálja portékáját, vannak köztük szép és giccses darabok is. Nem tudjuk ki volt az, akinek eszébe jutott ilyen helyekre kolostort építeni, de meggyőződtünk róla, hogy az emberi akarat és a hit együtt csodákra képes: bármerre járunk a világban, a legkülönösebb és legnagyobb, legszebb épületeket vallási célokból emelték.
Tíz éve jártunk itt legutóbb, akkor még nem ismertük egymást, és most újra itt vagyunk - együtt. Teljesen más érzés így eljönni ide, mint egy harmincegynéhány fős társasággal, így jobban át lehet érezni a lényegét. A 17. századig 24 kolostor működött a sziklaszirteken, ezek közül mára alig néhány maradt meg. A Varlaam kolostor után már csak a Megalo Meteoront sétáljuk körbe, a többit messziről szemléljük. Találunk egy sziklaszirtet, amire felmászva jól be lehet látni a környéket, szinte az összes kolostort, a lenti kis falvakat, háttérben a Pindosz hegység vonulataival.
Ámuldozunk egy picit, aztán továbbindulunk le, Kalambaka felé. Megállunk az ikonfestőnél, ahol pechünkre épp 6 busznyi ember halad befelé, de azért sikerül bejutnunk ide is. A nő, aki festi az ikonokat, sablonokat használ, és külön-külön, rétegenként viszi fel a színeket - érdekes, elmerülve nézzük. A műhely egy kis bolttal van egyben - ez aztán az igazi turistacsalogató csetreszes. Aranyláncot méterre, üvegből készült sakk-készletet, rózsaszín és lila amforát, lehetetlen-kék delfines asztaldíszt is lehet kapni itt, de mi egyetlen dolgot veszünk a sok giccs helyett: egy magyar nyelvű, görög szakácskönyvet, tele étvágygerjesztő képekkel és receptekkel. Két évvel ezelőtt is kinéztük már ezt, de sehol nem lehetett kapni magyar nyelven.Kocsiba ülve tovább folytatjuk az utat, de csak Karditsáig megyünk. Egy gyönyörű, új templom mellett állunk meg, és a padon ülve esszük meg az utolsó pár szendvicsünket. Valami keresztelő lehet, sokan gyűltek össze, de még mindenki a templom előtt áll, ajándékcsomagokkal a kezében, és beszélgetnek.
Rövid pihenő után irány Lamia, ahol először nem is akarunk megállni, de úgy elálmosodtunk, hogy mindenképp kell innunk egy frappét valahol. Nagy ez a város, nem gondoltam volna hogy ekkora, bár eddig mindig csak az autópályán elhaladva láttam merre kell letérni a város felé. A frappézás után folytatjuk az utat, megpróbálunk valahogy kikeveredni a városból - nem könnyű.. Szinte csak az autópályát jelzi minden tábla, de mi az országúton szeretnénk menni Livadia felé. Természetesen eltévedünk - hát hogy is lehetne másképp? :) Delfi felé kerüljük a Parnassos kétezer méteres csúcsát, az ijesztően felhős ég miatt holdbéli a táj.
Kicsit be vagyok tojva, hogy épp az istenek háta mögött kapunk egy nagy zuhét, de megússzuk. Delfi mesés kis település, már süt is a nap, amikor áthajtunk rajta. Nemcsak a romterület és a múzeum miatt érdemes idejönni, hanem a hangulatos városka miatt is. A következő település teljesen levesz minket a lábunkról - Arahova szűk utcáin haladunk át. A kétirányú főutcán néha még egy autó is alig fér el. Bámulatos kis hely, maradni akarok. Olyan ez a falu mint Githio, csak a hegyekben - legalábbis ilyen érzéseket indít el bennem. Vissza kell majd jönnünk ide egyszer, itt kell töltenünk legalább egy éjszakát, magunkba kell szívni a hely hangulatát, ami az első pillanattól annyira csábító, annyira húz maga felé, és nem enged el.
Arahova, mint egy amfiteátrum, úgy fekszik a hegy oldalában, az utcákon zömmel szőnyegeket és szőtteseket árulnak. Hamar átérünk rajta, de két kanyar után van egy parkoló, ahonnan visszanézve messzebbről, egyben látjuk a települést - így is elvarázsol. Mire észbe kapunk, már el is érjük Livadiát, egy kis kerülővel az eredeti tervhez képest, de már nem bánjuk, most még egy uticél felkerült a listánkra. Thiva felé hajtva tovább nem történik semmi érdekes, onnan viszont egy régi országúton haladunk Loutraki felé - néha a hegyen, erdőn át, néha a tengerparti úton, szinte a vízben autózva. Hátulról közelítjük meg a várost, és közben gyönyörű tengerparti falvakon vezet át az utunk, szebbnél szebb villák sorakoznak az út mentén, és még szebbek a helytetőn.
Az egyik kanyar után hirtelen tárul elénk Loutraki városképe. Első látásra kicsit elszörnyedünk tőle: túl nagy, és városias jellegű. Amikor megtaláljuk az előre lefoglalt kis szállodát, akkor sem szűnik ez az érzés. A vendéglátónk egyelőre egy idős hölgy, ad egy kulcsot az egyik legfelső emeletre szóló szobához, de a papírjainkat nem kéri el.A szobánk viszonylag tágas, a fürdőszoba pici, de van benne egy szép zuhanypanel. Újnak tűnik minden berendezés, és hűtőszekrényünk is van. Kellemes hangulatú az egész. A teraszról leginkább sok házat látunk, de egy szakaszon feltűnik a tenger is. Nem nászutas lakosztály, de tiszta, és a Rally VB szempontjából praktikus választás volt. Néhány csomagot felhordunk, csak a főzni való ételeket, a meleg- és a strandruhák maradnak a kocsiban. Fürdés után sétára indulunk: feltérképezzük a várost, ami egy hétig lesz az otthonunk. Az idő hűvös, de nincs hideg, látszik, hogy délután eshetett az eső. A szállodánk központi helyen van, a tengerpart közel, és rengeteg tavernát találunk egymás hegyén-hátán. Hosszú a tengerparti sétány, és sokan jönnek-mennek rajta így estefelé, főleg görögök, meg néhány német család. Veszünk egy-egy gyrost pitában, és úgy nézzük végig a naplementét. Ahogy a lemenő nap narancsos fénye megvilágítja a parti házakat, és az esti lámpák egymás után kapcsolódnak fel, úgy kezd egyre jobban tetszeni a város - jó lesz itt nekünk.
Rövid sétával érünk vissza a szállásra, fél 11-kor fekszünk le aludni. Hosszú nap volt ez is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése