Éjjel 1 óra van. ½ 1-kor keltünk, bár nem nagyon sikerült aludni, inkább csak pihentettünk 3 órát. A. nem volt elég álmos, nekem pedig folyamatosan azon járt az eszem, hogy biztos mindent bepakoltam-e.1:10 - korai volt az öröm az időben való elindulás miatt. Természetesen otthon maradt egy táska és a kispárnáink.. Ez 23 perc kiesést okoz. Végighajtunk a városon, és meglepően nagy a forgalom. Persze lehet haladni, csak sokan vannak. Fiatalok a buszmegállókban, a diszkók előtt… jó most nem közöttük ácsorogni - egyrészt mert esik az eső, másrészt meg… másrészt. :) Az M5-ösön az az érzésem, hogy csak mi megyünk Szeged felé. Teljesen száraz az út, itt nem esett. A rádió szól, a gondolataink kalandoznak mindenfelé. Ilyenkor gondolunk a családtagokra, barátokra, kollégákra… valószínűleg mindenki mélyen alszik épp. Sohasem voltunk még sehol ilyen hosszú időre.
22 nap Hellász - a nászutunk. Ez van előttünk térben és időben, 140-nel száguldunk felé. 03:10 - Röszke. Szerintem kevés ember tud ennyire rápörögni a szerb határra - bár ha ezeket a sorokat olvasod, akkor biztosan a kevés között tudhatunk Téged is. A két határ közt bal oldalt van a pénzváltó, a wc, de nem állunk meg, így két perc alatt a déli szomszédok útján haladunk tovább. Ez a rész hosszú lesz, ráadásul Belgrádig nem túl szép és változatos. Főleg így sötétben.4:30 - Elhagytuk újvidéket, a körültekintő „vonatozásnak” hála, elég jó tempót jövünk: a 60-as táblák mellett is 100-120-szal tudunk halad a konvojunk. Autópályának még mindig nem neveznénk ezt az utat, az Újvidék utáni 2x2 sávos úton is retrofeelingünk van, a 20 évvel ezelőtti M7-es jut eszünkbe.
Alig tudok írni útközben - bár jelenleg ez a legnagyobb bajom. Világosodik - gyönyörű a napfelkelte. Az első pihenőt ½ 6-kor tartjuk Belgrád és Nis között. Nem akarunk tovább időzni 5-10 percnél, nem vagyunk még fáradtak. Meglepő, hogy milyen hűvös és friss a levegő, otthon kánikula volt még az éjszaka közepén is. Látszik a leheletünk, de nem fázunk. Továbbinduláskor megbeszéljük, hogy a következő pihenő Macedóniában lesz, „azon a szép helyen”. 10 óra van. Már Macedóniában járunk, 10 perce hagytuk el az első fizetőkaput. Elterelnek minket az autópálya másik felére, ami azt jelenti, hogy a másik oldalról kerüljük a hegyet - ezzel buktuk a pihenőhelyet, vagyis kénytelenek vagyunk máshol megállni. Előny: a 80 denáros útdíjat nem kellett kifizetni.
11:30 - elértük a görög határt, egy gyors kitérővel a DutyFreebe, és máris beállunk a 4 autóból álló sorba, hogy kilencedik alkalommal tehessem a lábam Hellász földjére. A határátlépés a már megszokott módon zajlik, egy mosoly és egy Kali Mera közepette kérik el az útleveleinket, a nevünkön szólítanak, és jó utat kívánva engednek tovább. Na itt aztán már szól a zorba szinte teljes hangerőn, kívülről épphogy behallatszik a kabócák fülsüketítő éneke, így megyünk végig lehúzott ablakkal a leanderrel övezett hosszú, egyenes úton, Görögország szíve felé.
Nem sok hiányzik, hogy elsírjam magam örömömben, szóhoz egyikőnk sem jut. Csak félmondatokban jegyezzük meg: hazajöttünk. Újra. Mire feleszmélünk, már az Olympos mellett suhanunk az autópályán, felhőkbe burkolózik a 3000 méter magas hegycsúcs - arra gondolunk, hogy biztos sziesztáznak az istenek, azért bújtak így el. Néhány hófoltot még látni a hegytetőn, de a hazaúton már biztos nem lesz az sem. A platamoni várat megkerülve, a panoráma nem mindennapi, innen (is) csodálatos a tenger, a Tembi völgyben sincs még turistainvázió, és máris Larisszánál tartunk, kanyarodunk Trikala felé. Egyre élesednek a Pindos hegység vonulatai, és mi egyre kevésbé érezzük, hogy fáradtak vagyunk. 1250 km-t tettünk ma meg, és több, mint 14 órája indultunk. A meteorák, a frissen sült bárány illata és egy jéghideg frappé… ez tartja bennünk a lelket a maradék 30-40 km-en.
Kastrakiban találunk szállást, kevesebb mint 5 perc alatt, ebben a nagyon helyes kis faluban. Jól tettük, hogy megfogadtunk Endre tanácsát: ez egy igazán nekünk való hely. Egy kicsit emlékeztet Panagiára (Thassos sziget), de annyira egyedi, hogy nem lenne helyes, ha bármihez hasonlítanám. Egy tavernában pihegünk a finom, görög lakoma után, egy nagy séta a naplementében, és egy frappé a nap koronájaként méltó jutalmunk a hosszúra sikeredett napért.
A. alszik már, én pedig a teraszról csodálom a magasba meredő mészkősziklákat a lemenő nap még megmaradt fényében. A csendet csak a madarak csiripelése zavarja meg néha, és a tőlem nem messze ülő francia házaspár egy-egy szava. Nem nagyon beszélgetnek, csak nézik a tájat csendben, némán. Ez a hely maga a nyugalom, nem is vágynék másra ennyi utazás után. Teljesen más lesz így nekivágni a kolostorlátogatásnak holnap reggel így, hogy közben magunkba szívjuk ennek a csodálatos helynek a hangulatát. Amikor sétálni indultunk, az egyik óriási sziklán megláttunk egy nagyon apró, mozgó dolgot. Fényképezőgépünknek hála, kiderítettük: egy lelkes sziklamászó indult el felfelé. Ennek már két órája… most épp lefelé ereszkedik, és félúton jár. Épp a velem szemben lévő sziklát hódította meg, megvárom míg leér, és beájulok én is A. mellé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése