Aludtunk vagy 10-11 órát, mire sikerült kikászálódnunk az ágyból. Reggel a legközelebbi pékségben bevásároltunk: 2,5 €-ért vettünk 2 péksütit és egy kenyeret. Elég szeles volt az idő, és kifejezetten hűvös is, így reggeli után elhatároztuk, hogy nem strandolni, hanem csavarogni megyünk. A hátizsákba 1 ásványvíz, kevés nasi és gyümölcs került, biztonság kedvéért naptej, na és az Andi-féle Thassos leírás. Az első benzinkútnál szereztünk térképet is a szigetről – ingyen adják, fölösleges érte pénzt kiadni más helyen! Limenasban kezdtük a kószálást, és most megnéztük nyitott szemmel is. Előző nap ugyanis nem láttunk a fáradságtól, és csak az tudatosult bennünk, hogy egy kicsi, de mégis hatalmasnak tűnő szigetre kötött ki a kompunk, és egy helyes kisvárosban, egy kedves családnál találtunk szállást. Az előző esti séta is inkább célirányos volt: tudni akartuk, hogy mit merre találunk majd. Kipihenten már egyből másképp festett a dolog. Mintha az alvás után kicserélődtünk volna: azonnal beleszerettünk a sziget fővárosába. Helyes kis utcák, közben úton-útfélen ókori romok váltják fel a házsorokat, tavernák az ajándékboltokat. Messziről látszik a város kis ókori színháza a hegyoldalban, a kikötőben lágyan ringatóznak a halászhajók: mintha egész Görögország lenne itt piciben, egyetlen városba összezsúfolva. Meg is beszéltük, hogy jó választás volt ebben a városban megszállni, pedig akkor még nem is ismertük a sziget többi részét. J Autónkkal Thassos keleti része felé vettük az irányt.
Mivel még délelőtt volt, a fotózáshoz nem kedveztek túlságosan a fényviszonyok, de a látvány döbbenetes volt. Az út hol a magasban, a fenyőerdő közepén haladt, és messziről látszott az indigókék tengeren a horizont, hol pedig lent autóztunk, kis nyüzsgő falvakban a part mentén. Mivel az időjárás még mindig nem javult, elhatároztuk, hogy a szigetet körbeautózva megnézzük az összes strandot, és a térképünkön becsillagozzuk a nekünk tetsző helyeket. Potosig 2 ilyen helyet találtunk, a Paradise Beach-en kívül – merthogy ebből az irányból igen könnyű elmenni mellette észervétlenül. A szigetnek ezen az oldalán a legtöbb strand úgy helyezkedik el, hogy a magasban húzódó útról a partra nézelődve néha feltűnik 1-1 türkiz-színű folt, és ha szerencsénk van, földutat is találunk arrafelé.
Helyenként patakon kell áthajtani ahhoz, hogy elérjük a célunkat, de megéri, mert igazán eldugott és meseszerű partokat találtunk így. A legjobban az a part tetszett, ahol a hosszú homokos részen hatalmas és lapos köveket találtunk, kicsit távolabb pedig kecskék legelésztek az árnyékos részen, és rajtunk kívül egy lélek sem volt azon a részen. A szintkülönbség az országút és a víz között akkora, hogy egyáltalán nem is látszik semmiféle élet jele a homokfövenyről – bánatunkra viszont még mindig nagy szél fújt, és hűvös is volt a levegő. A hullámok bokától majdnem derékig csaptak fel – meglepetés volt, hogy a víz nem volt annyira hideg, sőt jólesett a habokban sétálgatni, csak miután kijöttünk a vízből, kezdtünk el fázni nagyon. Igazi vadregényes kis part volt ez, és a másik is ehhez hasonló, amire még Potos előtt találtunk. Potos városa egyáltalán nem tetszett nekünk, túl nyüzsgős, túl turistás helynek tűnt már első ránézésre. Itt láttuk meg a táblát, hogy jobbra vezet az út Theologos városába – el is döntöttük gyorsan, hogy arra kanyarodunk.
A táj egycsapásra megváltozott: mintha palaszerű hegyek vettek volna körül minket, és sokkal kopárabb is volt erre a táj. A domborulatok sem voltak már olyan magasak, mint a sziget É-Ny-i oldalán. A kis faluba azonnal beleszerettünk, annyira különleges hangulata volt. Csak ámultunk: nagyon régi ez a település, és ez az első pillanattól kezdve érzékelhető. Mintha megállt volna az idő, valamikor még nagyon régen.
Elszigetelt, mégis vannak itt turisták, nincs bevásárló utca, csak nagyon eredeti tavernák – szinte mindegyikben forogtak a nyárson a finom vacsorának-való állatok – nincsenek apartmanok, helyette csak apró kőházikók kúsznak fel a hegyoldalon, amikben a helyiek laknak. Néhány ház különös, szokatlan színre van festve, egyiken-másikon még mozaik díszítést is láttunk. az utca helyenként már annyira szűk, hogy egyszerre csak egy autó fér el rajta, és pár perc alatt be is jártuk a kis hegyi települést. Egységes képe van az egész kis falunak, mégis minden háznak megvan az egyénisége. Villámlátogatás volt csak, de azonnal beleszerettünk – ez pontosan az a hely, ahol van a levegőben valami megmagyarázhatatlan dolog, ami megragad, és nem ereszt el sohasem. Így éreztem tavaly Githioban is, ami azt jelenti hogy Theologos is felkerült az „ide több időre kell eljönnünk” uticélok listájára, hogy magunkba szívhassuk ezt a varázslatos klímát.
Limenariaig meg sem szólaltunk, csak Xryspa énekelt a rádióból. Ez a sziget második legnagyobb városa, majdnem ez lett a szállást adó településünk. Pár héttel ezelőtt ugyanis koleganőmék itt nyaraltak, és annyira el voltak varázsolva a helytől, hogy eredetileg azt terveztük, hogy mi is itt szállunk meg. Az első pillanatban tudtuk, hogy nem bántuk meg hogy a fáradságtól nem mentünk Limenasnál tovább, Limenaria szép, nyüzsgős, de közel sem annyira magával ragadó, mint a főváros. Egy pitás gyros elfogyasztása után sziesztáztunk 1,5 órát a tengerparton (egy pici partszakaszt találtunk, semmi különös nem volt benne), majd elindultunk a sziget nyugati oldalán hazafelé. Itt a táj már nem olyan változatos, nincsenek olyan gyönyörű tengerpartok sem, de a víz színe egyszerűen lélegzetelállító volt az út során.
A szállásunkra érve egy kis zuhanyzás és pihenés után ismét a Mouses taverna felé vettük az irányt – aznap este sem okoztak nekünk csalódást. Az utolsó szabad asztalt tettük magunkévá - megint teltház volt, mire lement a nap.
A. töltött paprikát és paradicsomot evett, én tintahalat, és megint ajándékba kaptuk az előételt meg a süteményt. Mouses úr egész este csak bolondozott, a mellettünk lévő asztalnál ülő hölgynek, aki nem értette a „birka” szót semmilyen nyelven, elmutogatta, hogy melyik állatról is beszél. Jó hangulatban telt ez az este is, 14 €-t hagytunk ott, majd elindultunk egy nagy városkerülő sétával az apartmanunk felé. Ez volt a 2. thassosi esténk, mégis úgy éreztük, mintha már régóta a szigeten lennénk. Annyira befogadóak az emberek, a város hangulata, hogy szinte mi magunk is helyieknek érezzük magunkat – azt hiszem ez az igazi testi-lelki kikapcsolódás, a nagybetűs Pihenés. J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése