2013. január 18., péntek

Rendhagyó bejegyzés következik: fogalmam sincs mikor ébredtünk, mikor hagytuk el a szállást, és a többi. :D

Viccet félretéve, az utolsó napi tervünk a gótikus negyed, a katedrális, piaclátogatás (ajándékbeszerzés gyanánt) és végül az úgynevezett MNAC környéke volt, na meg persze az összepakolás a másnapi korán reggeli ébredés és hazaindulás miatt, így hát a bőséges reggelit magunkban tudva elindultunk a katedrális felé. végre igazi tavaszi idő volt szél meg minden nyavaja nélkül - hejj de visszasírom ezt most, április ötödikét írunk és jóval hidegebb van most itthon, mint január közepén Barcelonában volt. :(

Első megállónk a Placa Reial volt, ez egy gyönyörű tér, Gaudí-féle lámpákkal, bár a legemlékezetesebb mégis a gyerekek galambkergetése volt, ugyanis Milán akkorát esett egy jókora, friss galambsz*ron, hogy bár nagyon nem ütötte meg magát, de mindene csupa kaki lett. Szerencsére szökőkút és effélék voltak a közelben, így egy viszonylag gyors tisztálkodást követően indulhattunk is tovább.

Természetesen be-betértünk egy-egy boltba: a friss bagetteknek nem tudtunk ellenállni, na és csokiboltot is találtunk olyat, hogy jócskán elidőztünk benne, és vásároltunk is sok finomságot. Vicc, de az isteni finom, és nagyon ízlésesen csomagolt csokis desszertek kb hasonló áron voltak mint itthon a zöld, lila és egyéb táblás csokik!!! Döbbenet. De nemcsak egy ilyen bolt volt ám, az út során szebbnél szebb édesség- és italboltok kínálták a portékáikat!

Már sietősre kellett váltanunk, ugyanis a katedrális 1-ig van nyitva ingyen, majd egy félórás szünetet követően már csak belépődíjért (azt hiszem 6 euro) lehet megnézni, szóval próbáltunk beslisszolni még az ingyenes időszakban - sikerült, bár így odafelé tulajdonképpen átrohantunk a gótikus negyeden, majd pedig ámultunk a katedrális méretein röviden, és gyorsan bementünk, hogy belül is ámulhassunk. Mindig vonzottak a gótikus katedrálisok, számomra van bennük valami ésszel alig felfogható, és továbbra sem mint Isten Háza, hanem "csak" mint hihetetlen hatású épület van jelen az emlékeimben mind, van valami olyan hangulata, ami megmagyarázhatatlan.

Egyrészt a méretei miatt, másrészt pedig talán azért, mert amolyan kísértetkastély jellegű, ahová belépve megszűnik a tér és az idő, és képtelen vagyok arra gondolni, hogy emberkéz alkotta, ráadásul több száz évvel ezelőtt. Fura ez, mert pl a Vatikánban a Szt. Péter Bazilikában egyáltalán nem volt ilyen érzésem (néhány kisebb római templomban viszont igen). 

Szóval a katedrálisból igen hamar kitereltek, de azért nagyjából körül tudtuk járni belül is, ámulásra-bámulásra futotta, így hát jöhetett a következő lépés: andalogva magunkba szippantani a gótikus negyed hangulatát is. Először persze a katedrálisra csodálkoztunk rá egy kicsit eltávolodva tőle, lenyűgöző méretei vannak, és azt hiszem azért vannak nagy hatással rám kifejezetten a gótikus templomok, mert valahogy még nagyobbnak tűnnek már eleve az építészeti stílus miatt is. Nem a díszítés, hanem az a bizonyos első látásra történő benyomás az, amitől dob az ember egy hátast.

Biztosan tudtam, hogy mindannyiunk kedvence lesz a városnak ezen része, jólesett elandalogni a szűk utcákon, letérve a fő turistacsapásról.

Visszafelé a piacot ejtettük útba, a maradék pár kiló narancs és mangó beszerzésének céljából, na meg ennivalót is kellett kerítenünk. Hazafelé két játszótérbe is belefutottunk a gyerekek nagy örömére, aztán végül egy kissé megcsúszott, de tartalmas délutáni alvás következett, a magam részéről pedig természetesen bőröndpakolás, amiből a legnagyobb gondot a több kiló narancs elhelyezése jelentette. Számolgattam fejben: a feladós poggyász 32 kiló lehet, idefelé 22 körül volt, azóta elfogyott belőle a pelenka, tehát ha 6 kg narancsot és 2 kg mangót viszünk haza, akkor simán jók vagyunk (később a reptéren derült ki, hogy 31,5 kg-ra sikerült pakolnom a bőröndöt :D).

A gyerekek este 7-körül keltek a délutáni (:D) alvásból, és mindannyian fáradtak voltunk, de nem akartuk kihagyni a park és a mágikus szökőkút környékét, főleg hogy gyakorlatilag ott laktunk mellette - bennem ilyenkor dolgozik egy olyan gondolatmenet, hogy nehogymáne'... komolyan mondom, ha nem jöttek volna a többiek, elindultam volna egyedül is.

Nem túl hosszú sétával fel is értünk a palotáig, ahonnan gyönyörű volt a kilátás az egész, kivilágított városra, bár nagy szomorúságunkra a szökőkút nem működött... pedig több leírásban olvastam, hogy a téli időszakban péntek és szombat este megy a műsor. Sajnos nem, sőt hetek, hónapok óta sem, gyakorlatilag ki voltak száradva a szökőkút medencéi, tehát még annyi sem volt hogy vizet láttunk volna csak a show maradt el. No sebaj, azért megérte felcaplatni már csak a kilátás miatt is, a vánszorgósra sikeredett hazaúton pedig még vettünk ezt-azt, a gyerekek ilyenkor, az utolsó estén választhatnak maguknak ajándékot, ha addig jól viselkedtek (mert amúgy nem, mi? :D), szóval efféle dolgunk is volt még. A boltok zártak, a gyerekeket már szinte csak vonszoltuk magunk után (vagy A. nyakában, vagy a babakocsira, potyautasként ráhajolva). Végezetül a végkimerülés határán zuhantunk ágyba, a gyerekeket sem kellett elringatni. Úgy aludtam el, hogy ez az utolsó esténk ebben a városban, ebben a tengerillatúban, ahol végül véégre kitavaszodott, ebben a mediterrán városban, ami tényleg a legeurópaibb, amit valaha láttam.