Későn ébredtünk, de az időjárás így sem kecsegtetett sok jóval. Hiába a 26-28 fok körüli hőmérséklet, fekete felhők keringtek Közép-Dalmácia felett. A hosszúra nyúlt reggeli során bőségesen falatoztunk ismét, bár Ms. Röfi (vagy Bibircsóka?), aki rendszeresen bespejzol minden elvihető falatot, elvitte az utolsó 2 gyümölcsjoghurtot, pedig pont jólesett volna nekünk is. Helyette duplán ettünk a sült kolbászból, én tripla mennyiségű ajvárral, ami aznap reggel is eszméletlen finom volt.
Mire végeztünk a reggelivel, úgy-ahogy felszakadozott a felhőzet, gondoltuk nézzük meg a híres-neves homokos partot, ha már ezért (is) jöttünk. A homokos part jóindulattal sem nevezhető homokosnak - legalábbis így az utószezonban semmiképp. Aki azt mondja rá hogy homokos, az még nem látott olyat. Oké, horvátországi viszonylatban az, különösen egy szikláshoz képest, de egy (tudom, megint ezzel jövök...) görög homokos parthoz képest kb sóderesnek nevezném.
Sajnos a fekvése miatt a szél is veszettül fújt, annyira, hogy hiába volt egyébként meleg, a szél miatt le sem mertük vetkőztetni a gyerekeket. Szerencsére egyikük sem finnyás, nem zavarta őket a dolog, de így semmire nem mentünk a tágas strand egyébként jónak mondható adottságaival. Mellettünk egy markológép próbált homokot varázsolni a kemény föld-szerű akármiből, tény, hogy ahogy feltúrta a talajt, valóban homokosnak nézett ki. Sokáig nem maradtunk, talán csak egy félórát, addigra a nap megint elbújt, az szél pedig egyre inkább feltámadt, vitt mindent, úgyhogy inkább visszavonultunk. A megszokott kavicsos strandunkon kerestünk menedéket, sikerrel, ott is fújt ugyan, és furcsamód a nap is újra kisütött mire odaértünk. Milán eljátszott a kavicsokkal, Szofi pedig édesen aludt a félig-napsütésben.
Ebédelni az utcánkban lévő kis pizzériába mentünk, ami első ránézésre drágának tűnt, de tulajdonképpen nem volt az. A kiszolgálás 5ös, a kaja úgyszintén: pizzát, tésztát ettünk, és isteni kapucsínót rendeltünk az ebéd lezárásaként.
Délután 3-ra sikerül visszakeveredni az 5 perc sétára lévő szállásunkra, a gyerekek már el is fáradtak, az eső is eleredt, így mi is lepihentünk. Szomorú, hogy hideg ugyan nem volt de mégis ősziessé vált az idő.
Strandidő híján a gyerekek alvása után nyakunkba vettük az óvárost, elvégre túl vagyunk a nyaralás felén, ideje szuvenírokat beszerezni. Sötétedésig róttuk az utcákat, újra és újra felfedeztünk minden ajándékboltot, a lemenő nap különös színűre festette a felhős eget, így az egyébként egyszínű kőházaknak is varázslatos hangulata volt. Átsurrantunk az apró sikátorokon is, ahol a falhoz húzódva helyiek beszélgettek, egy kapualjba bekukkantva még táncoló helyi gyerekeket is láttunk, útba ejtettük a piacot is, ahol Milán megismerkedett a félig aszalt fügével (tetszett neki :) ), a szállásra visszasétálva a hajóépítőnél egy hete készülő hajó már majdnem készen volt.
Kicsit szomorúan feküdtünk le aludni, és bíztunk abban, hogy talán tudunk még strandolni, amíg itt vagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése