Mivel lógott az eső lába, úgy döntöttünk, hogy Vallettába látogatunk, elvégre bárhová be kell hogy tudjunk húzódni, ha úgy dönt hogy elered.
A buszpályaudvarra érkezve nem a városkapu felé, hanem a másik irányba indultunk, ahol korábban a nagy tengerjáró hajók kéményei kukucskáltak ki. Ezúttal nem jártunk szerencsével, mivel nagy hajót nem láttunk... de legalább kis kerülővel (egy építkezést megkerülve) jutottunk el a Felső Barakka kertekbe. A gyönyörű növény-gyűjteményt, szobrokat és persze a Grand Harbour és a Három Város felé való kilátást csodáltuk meg, a gyerekek kedvükre szaladgálhattak, mi pedig csak ámultunk-bámultunk, eddig ez volt a legnagyobb összefüggő zöld terület, amit Máltán láttunk - az én szemem és lelkem már ki volt éhezve valami ilyesmire. :)
A kertből továbbsétálva Valletta utcáit kezdtük bejárni, tulajdonképpen céltalanul, illetve volt néhány látnivaló, amit mindenképp szerettünk volna megnézni, de elsősorban a bolyongás élményének adtuk át magunkat. Furcsa érzés volt pl megtapasztalni nemcsak azt, hogy Valletta felülről, illetve képekről igen laposnak tűnt, mégis több volt benne a lejtő és emelkedő, mint az eddig bejárt városokban, no és az is meglepett, hogy bár itt valószínűleg minden turista megfordul, aki Máltán jár, mégis sokkal autentikusabbnak tűnik, mint sok más település, a piros telefonfülkék és postaládák ellenére is. :)
Lődörgésünk során egyszer csak belebotlottunk a Nagymesterek Palotájába, amit akkor éppen nem akartunk megnézni (hiba volt, de erről később), csak bekukucskáltuk, és meg is jegyeztem (én, az elfogult :D), hogy a görög evzónok jobban (?) végzik a dolgukat, mert az itteni őrök el-elmosolyodtak a gyerekeket látván. :) A görög vonatkozás egyébként nemcsak az őröket látva jutott eszembe....
Következő látnivaló a hangulatos, nyüzsgő utcákon kívül a Szent János társkatedrális volt, amit azért hívnak így, mert Málta legfőbb (és korábban épült) katedrálisa a mdinai (ott lakik a máltai érsek is). A hatalmas templom a XVI. században épült, kívülről egyszerűnek tűnik, belülről azonban bizánci hangulatot idéz a gazdag, sötét tónusú, arany díszítésével.
A rengeteg faragott díszítés csak a kezdet, mindegyik lovagi rendhez külön kápolna tartozik, a főhajó padlóján pedig 400 színes, márványmozaikból kirakott sírkövet csodálhatunk meg. A sírkövekhez egy személyes megjegyzés: én templomban ennyi halálfejet még nem láttam, mindenesetre érdekes volt, és én ilyenkor valahogy azt is hozzáképzelem, hogy micsoda munka lehetett létrehozni ezt az egészet?
Nem mellékesen megjegyezném azt is, hogy a katedrális múzeumában néhány Caravaggio művet is megcsodálhatunk, többek között az egyik legismertebbet, Szent János lefejezését, aminek az is érdekessége, hogy egy aláírt képről van szó, az aláírás pedig nem más, mint a levágott fejből kifolyó vér folytatása.
No megelégelve a horrort, a döbbenettől némán sétáltunk tovább, elveszve a kis utcákban, közben mégis keresve a szállásunk tetőteréről jól látható, azonban Vallettában mégis elrejtőző Karmelita templomot. A gyerekek fáradtsága miatt csak egy kis bekukkantást engedélyeztem magamnak, majd tovább sétáltunk a tengerpart irányába, ahonnan hazafelé indultunk... itt fogalmazódott meg bennem az, hogy miért is látom autentikusabb helynek Vallettát, mint a szálláshelyünkül szolgáló Sliema illetve Gzira környékét...
Vallettában egyetlenegy modern épületet sem láttunk. :)
A buszmegállót keresve belebotlottunk egy lovaskocsisba, akikről eddig mindig az volt az elképzelésem, hogy turistalehúzásból élnek, de ez a bácsi annyira próbálta ránk tukmálni magát, és annyira alacsony áron kínálat a a kocsikázást, no és a gyerekek is lelkesnek látszottak, hogy életünkben először ezt is kipróbáltuk, így körbekocsikázhattuk a várost a másik irányból is, kaptunk néhány plusz információt , és ezen a talán hagyományosnak számító közlekedési eszközön közelíthettük meg a buszpályaudvart is. :)
Őszintén szólva annyira magával ragadott Valletta hangulata, és olyannyira összefolytak az események, hogy az, hogy mit is ettünk aznap és hol, milyen játszótérre mentünk este és mikor tértünk nyugovóra, már teljesen mellékesnek tűnt. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése