Ezen a napon tudatosult bennünk végérvényesen az, hogy bár meglepődtünk azon, hogy a rendkívül olcsó szállás árában benne van a svédasztalos reggeli is, most már ennénk valami mást. Bármit, mindegy, csak ne AZT a felvágottat, AZT a kenyeret, AZT a tojást, kávét, virslit, ami már egy hete minden reggel a tányérunkra kerül. Tekintve, hogy a szó hagyományos értelmében vett élelmiszerboltba még továbbra sem sikerült beesni, a csomagolt kajáknál meg mégiscsak jobbnak tűnt a svédasztalos kínálat. Igazából rájöttem arra is, hogy igencsak tud hiányozni a reggeli "leugrunk a pékhez" mozzanata az utazásainknak, ami itt sajnos a kínálkozó lehetőségek híján nem adatott meg.
Éhségünket csillapítva tehát ismét a hotel melletti kávézóban élvezkedtünk egy kicsit szenvedélyünknek kedvezve, majd egy Valletta felé tartó buszra szálltunk, ezúttal zökkenőmentes utazást remélve és kapva. Sok mindent terveztünk megnézni még a sziget fővárosában, például a játékmúzeumot és a Nagymesterek palotáját is. Az utcákon bóklászva ott is találtuk magunkat a palota előtt, kérdő tekintettel besétálva a kapun egy őr indult el felénk, aki közölte, hogy az épület aznap zárva tart. Az sajnos nem derült ki (emberünk nem volt túl közlékeny), hogy úgy egyáltalán a hétfői napra vonatkozik a dolog, vagy csak aznap, vagy láttunk felújítást is a palota oldalában és amiatt van ideiglenesen zárva, a lényeg, hogy nem jutottunk be, és valami azt súgta, hogy ha legutóbbi ottjártunkkor megpróbáltuk volna, biztos sikerrel járunk. :( Azért a palota előtti szökőkutas téren remekül elszórakoztunk... néha azon, hogy a gyerekek szórakoztatják a nézőközönséget. :)
Tovább sétáltunk tehát a Játékmúzeumhoz, ami bár kicsi volt, de mindannyiunknak kellemes perceket okozott az esetenként talán száz éves, és a világ minden tájáról összegyűjtött játékok gyűjteményével. (Gyűjtők, figyelem! vannak eladó darabok is, ezeréves spéci matchboxokból például, de van sok minden más is!)
A látogatás végeztével beszéltünk pár szót a gyűjtemény tulajdonosával, aki afelől is érdeklődött, hogy honnan jöttünk, hogy tetszik Málta... épp aznap kaptuk a hírt, hogy itthon 22 fok van, ott pedig éppen +22 volt, mondtuk hogy ez is sokat dob a hely varázsán, ő pedig azonnal Puskással és a Fradival azonosított be minket, de mondtuk neki, hogy az sajnos már régen volt...
Hazafelé a hotelünktől nem messze lévő, jó hangzású és barátságosnak tűnő Pomodoro nevű helyen ebédeltünk, de sajnos amilyen sokat vártunk, annyira keveset kaptunk, és itt most nem a mennyiségre gondolok. A felszolgálónak mondjuk úgy rossz napja lehetett, az ételek sem voltak díjnyertesek, különösen az nem tetszett, hogy minden fogás tele volt szórva olíva- és kapribogyóval, de annyira, hogy szinte ki sem látszott, hogy mi van alatta. Az egész menüből a falatozást záró Lavazza kávé volt a legjobb.
Hazaséta után végre emberi időben került sor a sziesztára, este pedig a "színes csobogásos" tér felé sétáltunk. Útközben betértünk egy kisboltba egy kis nasiért, a pénztáros lány pedig legnagyobb meglepetésünkre magyarul szólt hozzánk. "Lusták, mint az arabok, távolságtartók mint az angolok, nem jó velük együtt dolgozni" - foglalta össze röviden azt, hogy hogy érzi magát így, hogy nem turistaként van a szigeten. Viszont mivel mindig van munka, és jobb az idő is, hazajönni nem akar. Beszélgetésünk során végül az is kiderült, hogy van ám friss pékárut is árusító szupermarket a közelben, egy mellékutcában ugyan, de többszintes, és minden kapható (Tower névre hallgat egyébként), hamar meg is találtuk amint továbbsétáltunk. Olcsóbb árakra számítottunk, de ugyanolyanokkal szembesültünk, 1-2 akciós dolog volt ami tényleg megérte, de hazajövetel előtt 2 nappal jó is volt ez így, mert legalább a Kinnie kóstolóból be tudtunk vásárolni óccsóé. :) Annak viszont tényleg örültünk, hogy felvágottat és frissen sütött pékárut tekintve sokkal nagyobb volt a választék, mint eddig bárhol, meg is vettük a vacsorának valót, majd a színesen kivilágított szökőkutak felé hazasétáltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése