A hajózás napja.
A reggeli kávé és sütemény elfogyasztásakor beleláttunk a házinénink kuktájába, paradicsomot készített elő és rizst, és bár akkor még nem tudtuk, hogy mi lesz belőle, isteni illata volt.
Mivel a kompunk csak késő este indult Pireuszból, a lassú reggeli és a délelőtti strandolás még bőven belefért a napunkba, ebédre pedig a házinéni hívott meg, vagy jó szívből, vagy mert jól sikerült a reggeli nyálcsorgatás: gyönyörű, frissen sült töltött paradicsomokat és tyropitát kaptunk még forrón. Nyomtalanul eltüntettük a házi finomságokat, a paradicsom különösen jó volt, de annyira, hogy ennyire jót még életemben nem ettem, főleg, hogy eddig nem megszokott, meglepetés-mazsolákat is felfedeztük benne.
Zuhanyozás után pakolás következett és búcsú, útnak indultunk Pireusz-felé. Kamena Vourla után déliesebb a táj mint addig. Az erdős-fás hegyeket kopár, bozótos sziklafalak váltják fel, a föld barna helyett már vöröses színű. A hőmérséklet szépen lassan kúszik felfelé, miközben haladunk egyre délebbre a gyér forgalmú autópályán. A gyerekek el is pilledtek a sziesztaidő forróságában, előttünk pedig kezdett feltűnni Athén hófehér városa.
Délután 3-ra érkeztünk Pireusba, eltévedés nélkül, ráadásul a 3-as kaput sem tévesztettük el. Ez volt az első alkalom, hogy nem kavartunk el Athénban és a környékén, már-már gyanús, hogy ennyire problémamentes az utunk. Az ANEK kioszkjától az irodába küldtek, ami a főút túloldalán van, nem nehéz megtalálni, mert már messziről kítűnik a kék-sárga épület a többi közül. Míg a család többi része a nagy hajókat nézegette, én elintéztem a jegyeket, a korábbi hazaindulás miatti módosításunk is jóváhagyásra került, pár perc alatt kinyomtatták és a kezemben is volt minden papír. (A jegyeket egyébként az Anek Lines hivatalos honlapján foglaltam, kártyával fizettem, az e-mailes visszaigazolást kellett magammal hozni. Az időközbeni módosítás nem jelentett plusz költséget.) Visszasétálva egyik oldalt Agios Dionisiou temploma uralja a látképet, a másik oldalra tekintve pedig a templommal szinte megegyező méretű hajók.
A jegy-ügyintézés után kerestünk egy környékbeli gyrosost, és jól belakmároztunk: kebab volt a menü bárányból, sörrel öblítve felnőttrészről, majd kerestünk egy játszóteret is, no meg take-away-frappé lelőhelyet. Még egy kis séta, helyi bevásárlás, játszóterezés, majd vissza séta következett a kikötőbe, és vártuk a hajónkat. Közben több is jött, ott volt körülöttünk mind, amiket az elmúlt évek során csak messziről csodáltunk: a Bluestar, a Hellenic és a Superfast Ferries csodái, gondolatban máris beutaztam a teljes görög szigetvilágot, sőt láttunk Limasol (!) feliratút is, az is volt még egy fantáziát beindító jelenség.
Végre megérkezett Lato, a mi hajónk. Szofi kellőképpen megijedt a horgony leeresztésétől, innentől kezdve ő haza akart menni, de legalább vissza a nénihez, akinél Kamena Vourlában laktunk. Gondoltam is, hogy ez jó kaland lesz így, hogy a kisasszony hajóról hallani sem akar, mi pedig azon fogunk eltölteni 8 órát, de sikerült megnyugtatni, amikor a hajó leállt, nem mozdult, és hangot sem adott ki. Próbáltuk elterelni a figyelmét a ki-, majd a beálló kamionokkal és autókkal. Szemet gyönyörködtető különbség volt egyébként a mi hajónk, és a mellette álló Olympic Champion között is, az Anek szinte minden prospektusát, honlapját az Olympic-kel reklámozza, amihez képest a Lato némi túlzással fogalmazva ugyan, de egy rozsdás hajóroncs, azért örömmel szálltunk fel a hajónkra, és foglaltuk el a kabinunkat.
A lepakolás után elindultunk felfedezni a hajót. A szinteket bejárva az önkiszolgáló éttermet néztük ki a későbbi vacsoránk helyszínéül (megdöbbentő: nem drágább a hajón enni, mintha bárhol máshol tennénk!!!), majd kimentünk a legfelső fedélzetre, hogy a lemenő nap fényében búcsúzzunk a szárazföldtől, és kezdjük megvalósítani egy régi álmunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése