Utolsó teljes napunk Plataniasban. A tévés időjárás jelentés szerint esős-viharos-30fokos időnek kellett volna lennie, de szikrázó napsütésre ébredtünk, csak egy halovány fátyolfelhő lebegett az égen, az is Evia felett, így reggeli (és a szokásos frappé) után irány a strand!
Enyhén fújdogált a szél, így kellemes hullámok voltak az eddig tükörsima tengerben, a levegő pedig sokkal kellemesebb volt, mint az eddigi párás, szellőmentes, negyvenfok - nem mintha azzal lett volna bajunk eddig. A strand felé menet a gyrosos anyukája intette magához a gyerekeket (jobban mondva Milánt), kaptak 1-1 jégkrémet és folytattuk az utunkat tovább. Még mindig hihetetlen, hogy a manók minden nap többször, hol innen, hol onnan édességgel távoznak, no és az is, hogy a nasson és a sült krumplin, na jó és a mézédes görögdinnyén kívül mást nem nagyon ettek az egész nyaralás alatt. :D
A szél egyre jobban feltámadt (na nem kell viharra gondolni azért), a hullámok egyre nagyobbak lettek, így Milánnak inába szállt a bátorsága, Szofinak meg az orrába a tengervíz, így a parton töltöttük a nap többi részét, és az egy hete strandon lévő cuccok összepakolását is megkezdtük, kicsit fájó szívvel. Konstantináék is megérkeztek, odajöttek hozzánk, egy maréknyi csigát hoztak a tengerbőlo, mindegyikben rák lakott. :) Velük volt egy görög-magyar kisfiú is, akivel váltottunk pár szót, végül együtt múlattuk az időt ebédig.
Délután olyan jól aludtak a gyerekek, hogy sajnos még egy strandolás már nem fért bele a napba, estére tényleg lehűlt a levegő, mondjuk még mindig nem az esős-viharos jóslat érkezett meg, sőt hosszúnadrág, pulcsi sem kellett, csak épp elmúlt a strandidő. Elsétáltunk a falu túlvégére, hogy a búcsúvacsoránkat ott együk meg - sajnos részben krá volt. A megszokott, isteni szomszéd kis tavernában nagyon jókat ettünk eddig, viszont náluk nem volt stifado, márpedig én görög nyaralásról úgy nem mehetek haza, hogy ne egyek ilyet, így felkerestük a falu túlvégén lévő, mindig kedvesen mosolygó bácsis tavernát, ott láttuk kiírva az étlapon. Bárányból. A felszolgálást segítő flegmalány valahogy nem illett a képbe, A.-nak pedig nem volt olyan "húúú de mennyei" a vacsorája, az enyém egyenesen isteni volt (a jó tulajdonságok jelzői mindig "fentről" jönnek?:D), a gyerekek pedig a sok sült krumplit nyomták befelé. :) Megbeszéltük, hogy ha nem ragaszkodtam volna a stifadohoz, akkor kár lett volna oda beülni, pedig nagyon finom volt az ajándék desszertünk is.
Elkezdődött hát a búcsú, az utolsó séta, az utolsó játszóterezés, ... az utolsó oda-odaköszönés, az utolsó játék... sőt találtunk még egy olyan utcát, ahol nem jártunk! Korábban azt gondoltam, hogy az zsákutca, annak tűnt, és egy tábla is ezt jelezte, de hát Görögországban vagyunk, miért is lenne így? :) 2 eladó házat is kinéztünk (lottónyereményben reménykedve...), és gyönyörűséges virág-erdőkkel övezett házak mellett haladtunk.
Elérkezett az utolsó, búcsúízű beszélgetés ideje is, a ház előtt. Házigazdánk, Maria kézen fogta Milánt, vett magához némi aprót, majd elvitte a kisboltba, és egy szatyrot TELEvásároltak édességgel, mondván ez lesz hazafelé az útravaló. csokoládé, keksz, jégkrém... mindenből többféle, a táblás csokit ki is bontotta neki, Milánom törni akarta, de Maria csak buzdította: ne aprózd el, harapd! gyengébb idegzetű anyukáknak tehát nem javaslom a helyet, no és a görög vendégszeretetet, nálunk viszont édességmegvonásos hetek lesznek, miután hazaérünk, az biztos. :D
Lefekvés után azért csak odaért a vihar is, bár a feltámadt szélen és egy futó záporon kívül más nem történt, hamar el is aludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése