Eredetileg a 30. születésnapomat szerettem volna a Nagy Szigeten tölteni, de Szofi érkezése közbeszólt, 6hetes korában Krétára még nem merészkedtünk. A 31. születésnapomkor még nem állt rendelkezésre az utazáshoz szükséges anyagi háttér, ezért "csak" a Pelionig jutottunk, no meg persze Spanyolországba, ami egy hirtelen ötlet és lehetőség volt. Idén, talán a harminckettediket...
Zeusz szülőhelye nem vonzott mindig. Talán meg kellett érnem rá. Régebben azt gondoltam, hogy túl sok lehet ott a turista, és túl nagy sziget ahhoz, hogy valóban sziget-érzésünk legyen, bárhová is menjünk ott. Aztán valahogy szertefoszlottak ezek a gondolatok és érzések, nem utolsó sorban akkor, amikor Verka mondott nekem egy hasonlatot, miszerint ha úgy érzem, hogy a Peloponnészosz a "mi helyünk", akkor Kréta méginkább az lesz. Krétáról szóló élménybeszámolója végső elhatározásra késztetett, és mostmár látatlanban is tudom: Kréta is a "mi helyünk". Lesz. Vagy talán az, már most is.
"Mert Kréta ilyen, – ezt most már a hazaérkezésünk után teljes biztonsággal állíthatom: – felfedezni való. De nem adja magát könnyen, nem csábít, nem hívogat pl. fehérre meszelt kékablakos házikókkal. Sőt, inkább elrejtőzik, védőburkot von maga köré, legendás krétai büszkeséggel őrzi azt, ami érték."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése