Valamikor hajnalban arra keltem, hogy iszonyatosan billeg a hajó. Féltem. Fél4 volt, még 2 óra a kikötésig... de legalább nem vagyunk már túl messze a parttól, ha hajótörést szenvednénk. Mondjuk nem lehet nagy gond, mivel nem rohangálnak sikítozó emberek a folyosókon. Vagy lehet, hogy megfeledkeztek rólunk is itthagytak? Mégiscsak külső kabint kellett volna foglalni, legalább látnám, hogy mi van odakint. Vagy lehet, hogy onnan még rosszabb??
... Fél6kor a hangosbemondó ébresztett újra: üdvözöljük Krétán, Chania kikötőjében. Tehát mégis megérkeztünk. Sietve összeszedtük magunkat és a még szinte alvó gyerekeket, kiszálltunk és érleltük az első gondolatainkat: Kréta... a Nagy Sziget. Végre, ennyi év után sikerül meghódítani? Szinte hihetetlen. Első ránézésre pont ilyennek képzeltem.
Fél7 sem volt még, amikor Kissamosba értünk, megnéztük a két kiszemelt kempinget, bár csak kívülről, mert még az egész környék aludt ottjártunkkor. Az egyik kemping modernebb és felszereltebb, a másikban viszont már kívülről látszott a játszótér, így a gyerekek erre szavaztak, de mivel még minden és mindenki csendes volt, úgy döntöttünk a legjobb megoldás, ha továbbindulunk Elafonissi felé.
Az első 5 km után rájöttünk, hogy a szigeten többre megyünk majd a térképpel és az útjelző táblákkal, mint a gps-szel. Hatalmas hegyek, mély szakadékok, szurdokok mentén vitt az út, aztán egy egysávos alagút következett, mi pedig csak álmodoztunk, hogy már is itt vagyunk a vad szépség szívében, pedig még csak pár órája, hogy a szigetre érkeztünk. Már 8 óra volt, amikor kis hegyi falvakon áthajtottunk, így némi ennivalót és kávét kívántunk volna, de minden zárva volt a korai órán, kellett még mennünk pár kilométert, mire az egyik kanyar után egy kitárt ajtajú pékség mellett megállhattunk. Beszereztük amit szemünk-szánk megkívánt, és bő negyedóra alatt meg is érkeztünk a régóta vágyott helyre, a karibi strandok európai helyszínére, Elafonissire.
A parkolóban csupán két lakóautó állt, amikor megérkeztünk, egy spanyol és egy olasz rendszámú, éppen akkor ébredeztek, amikor nem sokkal melléjük parkoltunk. Éhségünk és koffeinhiányunk csillapítása után a gyerekek is magukhoz tértek, és az erős és elsőre hűvösnek tűnő szélben magányosan fedeztük fel a strandot.
Álom. Szebb, mint a képeken... a fotók nem adják vissza azt, ami ott látható. Érezni kel, ahogy a lábunk alatt szétterül a hűvös, rózsaszín homok, ahogy a fehér homokpadokon a szemközti szigetre átsétálva néha a bokánkat simogatja a türkiz színben rikító langyos tenger, miközben a szemet a messzebb lévő mélykék, végtelen messzeség vonzza, ahol szinte fel sem tűnik, hogy hol találkozik az ég és a víz.
A szemközti sziget nyílt tenger felé eső talán még szebb, mint a lagúna-felőli oldal, mi megpróbáltuk kiélvezni a földi paradicsom minden szegletét. Dél-körül lehetett, amikor a gyerekek fáradni, a hátunk pirulni, a tömeg pedig gyülekezni kezdett, így fájó szívvel továbbálltunk, és még vissza-visszatekintve próbáltam lefényképezni magamban, magamnak a látványt, és feljegyezni képzeletbeli noteszembe, hogy ennél szebb tengerpart nem létezhet Európa-szerte, de ha valaki azt mondja hogy mégis, becsszó megkeresem, mert megéri. :)
Szieszta-hangulatú visszakocsikázás következett tehát, másik útvonalon, mint amerre odafelé mentünk, így több csodát láthat az ember, hol egy kecskén van mit fotózni, hol pedig a messzeségbe kanyargó szerpentineket, a gyülekező bárányfelhőket, vagy csak egy szép olajfát.
Hosszúra nyúlt utunk végén megtaláltuk a Kissamos mellett Mithimna kempinget is, mert végül úgy döntöttünk, hogy az egyszerűbb, ámde játszótérrel rendelkező sátorverő helyet választjuk, ahol 17euro/éj-ben alkudtunk meg a helyiekkel, ebben a hűtőszekrény használatától az áramig minden benne foglaltatott. Árnyékos helyet szemeltünk ki, sátorállítás után egy gyors ebédet rittyentettünk, majd a szemközti strandra heveredtünk le pihenés gyanánt. A nap hátralévő része hamar eltelt, képzeletben pedig még az esti elalváskor is a krétai-karibi partokon jártam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése