Felhős-napos reggel, amolyan kirándulóidő volt. Mivel Makarska felett volt inkább esélyes a kék ég, úgy döntöttünk ez a nap lesz a Biokovo-túránk napja. Na persze nem kell nagyot gondolni, lustaturista módra, autóval mentünk a Sv. Jure csúcsot meghódítani, mint ahogy azt sokan mások is tették.
A Biokovo Nemzeti Park közel 200km2-es, kb 40 túraútvonal található rajta (kocsiból nézve is bevállalósnak tűnt :D), a hegység legmagasabb csúcsa a 1762 méteres Sveti Jure - ez volt a célpont. Túraútvonalak és autóút is visz fel a tengertől csupán 5 kilométerre lévő csúcsra, az autóút 23 kilométere viszont 1 órán át tartott. A nemzeti parkba behajtva (belépő 35 kuna/fő) először fenyves, majd egyre gyérebb növényzet, míg végül sziklás hegyoldalak, szakadékok között autóztunk, egyre szűkebb úton, visszatolatós-félreállós módszerrel, ha épp szembe forgalom volt - és volt. Tavak, források, templomok, menedékházak... és szinte minden tenger felé eső kanyarban kilátónak nevezett parkolók, (tulajdonképpen csak jóó széles az út a kanyarban, félreállni nem veszélyes).
Egyre vadabb szerpentineken haladtunk felfelé, és 1200 méteren már láttuk: az idő nem nekünk kedvez, a hegycsúcs felhőkbe burkolózik, nem is akárhogy. Ez lenne a lusta turisták büntetése?Biztosan, gondolva az út szélén bottal túrázók és biciklizők megvető pillantásaira. No és persze büntetés volt az is, hogy már a felfelé úton lemerült az akksi a fényképezőgépemben, pótakksim (még) nincs hozzá... aaaaaah pech. Igazán bosszantó, bár a másik gépet Öcsémnek adtam kölcsön, majd ő fotóz - Reméltem. :D
Az utolsó métereken fölfelé már-már rémisztő volt a kilátás, az autónk a semmiben haladt, sziklafal-aszfalt-szalagkorlát-SEMMI, ennyit láttunk összesen, előre sem sokat, mindenhol csak a tejfehér felhő. A csúcsra érve ráadásul még éppen kellemesen hűvös, bár már inkább hideg, viszont hihetetlenül tiszta és friss levegő fogadott, a parkolóhelyre pedig várni kellett. Az autóból kiszállást egy gyors felöltözés előzte meg, Szofi ugyan jót aludt (úgy látszik, ő így reagál a hegyekre :D), de Milánt felöltöztetve azért csak sikerült tennünk egy kört a hegy tetején. Félcsaládi fotó elkészült, aztán sajnos nem úgy lett ahogy előre elterveztük - elvileg a csúcsról körülnézve, ahogy az ott kitett táblák is mutatták, jól be lehet Közép-Dalmácia szigeteit, mi csak találgattuk, hogy ott lehet Brac, ott Hvar, Peljesac... mutogatva a körülöttünk áramló felhőrengetegbe.
Mivel sokat nem láttunk, tennivaló más egyéb nem nagyon volt, elindultunk lefelé. Nagyjából félúton láttunk egy étterem-féleséget, az volt a terv hogy talán ott eszünk majd. Be is álltunk a hangulatos házacska parkolójába, ahol iszonyú ló- és más állatok (trágya)szaga csapott meg. Elhatároztuk hogy ilyen szagok nekünk nem hiányoznak ebédhez (sokan másképp voltak ezzel), így csak megcsodáltuk az állatokat (csacsi volt a favorit, különösen Milánnak :D),
...és tovább hajtottunk lefelé. Öcsémék szerették volna megnézni a parkban lévő tavakat, de nem találták (mi is figyeltük, mi sem...), így hát együtt indultunk vissza Omis felé, megbeszélve hogy megállunk valami nekünktetsző helyen ebédelni - bár már inkább estebéd volt esedékes az óránkra nézve.
Az országúton haladva Baska Voda neve tetszett meg leginkább, így arra kanyarodtunk, és nem bántuk meg. Hangulatos kis falucska, nem túl zsúfolt (jó, szeptember közepe volt épp...), csak a parkolás ára nem tetszett (10 kn/óra), de gondoltuk sebaj, van cserébe végre normális yacht-kikötő, ennél több pedig nem is kell, vagyis kellett volna, egy fényképezőgép, akksival. Mindegy.
Ja, kellett még ebéd is, hiszen elsősorban ezért jöttünk, úgyhogy be is estünk az első szimpatikusnak tűnő helyre. 80-90 kuna körül kínáltak menüt, volt pizza menü, Öcsémék ezt kérték, és cevap menü, mi természetesen ennél maradtunk. Remélem nem fogunk cevap-mérgezést kapni. :D a menü egyébként annyit takart, hogy volt a kajához kenyér, üdítő, és valami "koktél" néven futó iszonyú ütős rettenet. nem tudjuk mi lehet, mert nem nagyon mertük megkóstolni, de már a szaga is elég vad volt. 2 sofőr férfi, 1 szoptatós anya ugye élből nem, maradt Kata, aki meg talán az ökör iszik magában dolgot felidézve magában nem vállalta be a 4 pohár lötty elpusztítását. :) Jóllakva már csak egy dolgunk volt hátra, jobban mondva kettő: fagyizni, és sétálni egyet a vitorlások közt. Hmmm... végre-végre, itt találtam meg azt, amiért mégiscsak szeretem én az Adriát, vitorlások, amíg a szem ellát. Vitorlások, háttérben a tenger kékjével, fehér árbocok, háttérben a hatalmas szürke hegyvonulattal, hajók a kikötőben, ahol a zsalugáteres kőházak tükröződnek a vízen - végre újra itt vagyunk az Adrián. Végre újra elfogott ez az érzés.
Jól elütöttük az időt, tulajdonképpen egy kis pihenés és a vacsora fért bele a napba, séta helyett pedig a korai lefekvést választottuk. Ki hitte volna, hogy az autós hegymászás is lehet fárasztó. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése