Utolsó granadai, és egyben spanyol reggelünk. Kényelmesen készülődtünk, mivel este már bepakoltunk, ruhákat nem kellett válogatni, mert mostanra nem nagyon maradt már tiszta, úgyhogy a legkevésbé koszosakat hagytuk elöl (szerencsére ezek voltak a legmelegebb ruháink is), a buszjegyünk már megvolt, taxit pedig hívott nekünk a recepciós lány, mert bár busszal is kimehettünk volna a pályaudvarra, nem mertem megkockáztatni egy eltévedést, ráadásul rövid távon nem olyan nagy a különbség a taxis és buszos ár között, főleg ha figyelembe vesszük a 2 gyerek + 3 bőrönd cipelnivalót is. Jó pár órás buszút várt ránk, szerencsénkre időben érkeztünk és az indulási helyet is elsőre megtaláltuk - mondjuk nem volt nehéz.
Granadában is örömmel nyugtáztuk, hogy nem lepukkant buszokat alkalmaznak sem rövid, sem hosszú távra, és hogy innen is el lehet jutni akár átszállás nélkül az ország szinte bármely pontjára. A buszsofőrök bár szűkszavúak, készségesek nagyon. Egy sorba foglaltam a jegyeket, és mivel a gyerekeknek is kellett helyet foglalni, ugyanúgy ültünk mint amikor Benalmadenára utaztunk: a 2-2 ülésben 1-1 felnőtt 1-1 gyerek, bár hogy ki melyik oldalon, jobb vagy bal, kívül vagy belül, az a majd' hatórás út során folyamatosan változott. Egyetlenegyszer álltunk csak meg, kb félúton egy félórás kávészünetre, de az jólesett mindenkinek, szemmel láthatólag.
Persze sokszor pihent a család, el-elszundikáltak, amíg suhantunk a változatos tájon át. Soha nem fogom elfelejteni az ottani föld sárgás-barna színét, a végeláthatatlan olívaligetet, a mindenáron lefotózni vágyott bikák látványát, és a gondolataimat, amik megállás nélkül kavarogtak a fejemben.
Más világot láttunk, mint amit eddig. Mindenféle szempontból mást. Görögország és Horvátország, amit eddig saját tervezéses nekifutásból próbáltunk megismerni amennyire csak lehet. Rangsorolni felesleges. Nekem, nekünk azok a helyek tetszenek leginkább, ahol kapcsolatot lehet teremteni a helyiekkel, ahol mi magunk is helyinek érezhetjük magunkat amíg ott vagyunk, ahonnan haza tudunk hozni valamit a lelkünkben, a mentalitásunkban. Horvátországban ez sosem jött össze, pedig csuda helyeken jártunk. Boszniában annál inkább. Görögországot nem isteníteném most, mert ennek itt most nincs helye. Spanyolország... varázslatos egy hely, tényleg. Megfogott. Megtartott. Egy részem ott maradt, egy részét pedig magammal cipelem. Nem olyan nehéz teher, de egy kicsit azért mégis.
A buszon azon gondolkoztam, hogy jó volt-e, hogy végül autó nélkül maradtunk. Jó. Egyrészt lazább volt így a költségvetés, másrészt nem tévedtünk el, harmadrészt megismertük Petit személyesen is, ... sokadrészt nem vitték el a rendőrök (merthogy szokásuk, mint kiderült), arról nem beszélve, hogy a gatyánk is ráment volna a parkolásra mindenhol, Granada pedig kifejezetten halálos lett volna 4kerékkel. Egyébként meg kicsit fájó pont ez. Mármint hogy nem volt autónk. Kimaradt Ronda. A fehér falvak. Cordoba, a Nagymecset - ezért még mindig verem a fejem a falba. Na de ne legyek telhetetlen. Évi második nyaralásunk volt ez, és láttuk a tengert. Napoztunk október végén. Láttuk az óceánt, sétáltunk a fehér homokban. Láttunk csodaszép tájakat, Gibraltárt, a túloldalon Afrikát. Láttuk az Alhambrát, megismertük Granadát - így felsorolva is bőven elég. Na de talán ha eleve úgy szerveztem volna, hogy tömegközlekedünk? Talán Cordoba... de csak a Nagymecset miatt. Simán összejöhetett volna. Miért nem csináltam másképp? Na és Tabernas? A sivatag, ahová annyira de annyira vágytam??? Vágyok még most is. Lesz még miért visszajönni. Még nem tudom hogyan, nem tudom mikor, de Madridba érkeztünk, és le kell szállni.
Először nem tudtuk, hogy mihez kezdjünk a néhány órás szabadidőnkkel, főleg hogy ugye a babakocsi+2gyerek+3bőrönd is ott volt, meg ebédelni is akartunk, Madridból való felkészülésem pedig egyenlő volt a nullával (mivel ugye úgy volt, hogy nem megyünk be a városba, még csak utikönyvet sem hoztam, csak 1 vékony Andalúziáról szólót), telefonos segítséget kértem. Atocha Renfe! Madrid egyik közlekedési csomópontja, ott van a pálmafás pályaudvar, ahová bőrönddel is lehet menni, érdekes is, és enni is tudunk, ráadásul nem kell hozzá sem utikönyv, sem pedig több óra szabadidő. A fényképezőgépemben lemerült az akksi, úgyhogy megpróbálom elmesélni. A helyet úgy kell elképzelni, mint pl nálunk a Nyugati-pályaudvart, csak nagyobb, és szebb is, jobban rendben van. Na a csarnok része a pálmaház maga, a pálmák alatt kis tavak, tele teknősökkel, körben pedig éttermek, boltok, így megvolt az olcsó ebéd is. Kicsit ejtőztünk, a gyerekek is élvezték hogy szaladgálhatnak kedvükre, és hogy látnak teknőst. Mivel metrómegálló is van, amikor letelt a szabadidőnk, azonnal tovább tudtunk menni, és irány a Barajas Airport. Ezúttal nem taxival ugye, hanem elegendő volt a fejenként 2 euros metrójegyet megvenni (így tizedáron utaztunk mint érkezéskor, vicc...), és bő 3/4 órás föld alatti utazás után (amit Szofi teljes egészében végigaludt!), megérkeztünk a repülőtérre.
Hatalmas repülőtér, azóta kiderült hogy Európa 3. legnagyobbja, így nem véletlenül telt fél órába, mire a Wizz pultjához érkeztünk. Minden nagyon simán és lazán ment, már csak wc-t kellett keríteni és várni, hogy induljon a repülőnk. Közben telefon haza, hogy időben érkezünk, ... a háromórás út hamar eltelt, bár a gyerekek egy percre sem aludtak el, és az utolsó órában már kijött rajtuk minden nyűg. Budapest felett kétszer szálltunk el, egyszer magasabban, majd egész alacsonyan, annyira gyönyörű volt a kivilágított város, hogy mindenki az ablakra tapadt. Végül landolás... nem olyan finoman, mint Madridban, de nem is ez a lényeg, hanem amit az ablakból láttunk: csupa dér a fű! Odakint fagy, mi pedig még rövidujjúban izzadunk. Hazaértünk tehát.
Öcsém várt ránk, vacogva ültünk a kocsijába, és azt mesélte, hogy közben igen, mennyire hideg lett itthon, és volt nálunk hogy bekapcsolja a fűtést - hurrá! A gyerekek beájultak az autóban már, majd hazaérkezve egy pillanatra felébredtek, megbeszéltük hogy már itthon vagyunk, majd volt alvás tovább, éjjel félkettőtől reggel sokáig. Nekünk is.
Jó volt, nem kérdés. És tudom, érzem, hogy Spanyolország visszavár! ... a repülés pedig nem is olyan vészes. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése