Kicserélődött a reggeli asztaltársaság... az olaszok és az angolok különbözőségéről oldalakat tudnék írni.
Miután jóllakottan megittuk a második kávénkat is, összekészülődtünk, és elindultunk Mdina és Rabat felé. Ehhez a vallettai buszvégállomásra kellett eljutnunk, onnan pedig tízpercenként induló másik busszal mentünk tovább.
Ehhez kapcsolódóan néhány szó a buszozásról: elég jó az összeköttetés mindenhonnan-mindenhová. Kis szigetről lévén szó, tulajdonképpen nincs különbség helyi és távolsági busz között. 1 útra szóló jegy 2,4 euroba, a napijegy 2,6 euroba, a 7 napra érvényes pedig 12 euroba kerül. Buszjegyet automatákból, vagy a buszok sofőrjeitől lehet venni (7 naposat is!). Az aktuális árak és térkép az útvonalhálózatról elérhető a közlekedési társaság honlapjáról (klikk), mi nagy hasznát vettük a térképnek, ugyanis helyben ilyet nem nagyon találtunk (illetve de, csak később, mert nem a buszpályaudvaron, hanem a vallettai turista információs irodában kapható, egyébként ingyenes). A dolog úgy néz ki, hogy kiáll az ember a megállóba, és mivel többféle busz is megáll 1-1 helyen, le kell inteni a nekünk megfelelőt (számozva vannak, messziről látható). Ha nem intjük le, nem áll meg. Ha nem jól láthatóan intjük le, akkor sem áll meg. Ha a sofőr elgondolása szerint tele van, természetesen szintén nem áll meg, ilyenkor ha visszasétálunk 1-2 megállónyit, megoldás lehet. A legendás régi, agyoncsicsázott buszokat egyébként már kiiktatták sajnos, teljesen új, klímás buszok közlekednek helyette, ha jól tudom idén június óta. Rongálásnak sem a (z üvegfalú!) megállókban, sem a buszokon nyoma sincs!!
Miután sikeresen buszra szálltunk, majd a másikra is, nem kellett sok idő, hogy már messziről meglássuk Mdina katedrálisát, pár perccel utána pedig le is szálltunk a buszról Rabatban.
Először a pár száz lakosú Mdinát sétáltuk körbe, ami a sziget korábbi fővárosa volt. Helyi viszonylatban hegynek nevezhető fennsíkon épült, és hatalmas városfal veszi körül. Kívülről nem is látszik más, csak a narancsfákkal teleültetett várárok és az erődítmény, mögüle pedig a Szent Pál katedrális tornyai kukucskálnak ki, ha a Rabat felőli oldalról közelítjük meg a várost.
A főkapun besétálva (amit már kapásból látványosságként említ az útikönyv) egy teljesen más hangulatú helyre érkeztünk, mint az addig megszokott.
Mdina nekem egy kicsit olyan volt, mintha halott város lenne, egy múzeum, kirakat, ami persze gyönyörű és hangulatos, csak hiányzik belőle valami: a helyi lakosok. Elméletileg négyszáz fős a városka, de a mindennapi életnek nyomát sem látni. Ennek ellenére persze csodálatos utcákat, sikátorokat járhatunk körbe, és a fő nevezetességnek számító Piazza San Pawl, a főtér, ahol a helyi elöljáró házát (az első képen balra), a katedrálist, és kicsivel mögötte a katedrális múzeumot találjuk.
A várfalról körbetekintve tulajdonképpen belátni szinte egész Máltát: egyik irányban a Rotunda (később lesz róla szó), kicsit távolabb a tenger, 180 fokban elforgatva a szemeket tenger-tenger, part menti városok, míg végül a repülőteret is meglátjuk, attól tovább pedig szintén a tengert.
A régi városból kisétálva a gyerekek azonnal betámadták a játszóteret (ami egyébként MINDENHOL van!), aztán elindultunk a másik körre, Rabatban is sétáltunk egyet. Teljesen más a hangulata mint Mdinának, és persze sokkal "élőbb" város, mint a főút túloldalán lévő. Hangulatos utcák, sikátorok, a már jól ismert faerkélyes házak sora, itt-ott vendéglők, pizzériák és kávézók, na és ami még érdekes: bár minden kőből van, és zöld terület egy szál sem, a lehető legtöbb helyet próbálnak zölddé tenni, balkonládák, cserepek, és mindenféle más erre alkalmas dolog beültetésével.
A főtérig sétáltunk fel, majd vissza, találtunk egy szimpatikus, réginek és jónak, nem túl turistásnak tűnő éttermet (a nevét elfelejtettem, de azt tudom, hogy benne volt a "sun" szó :D), az egyik mellékutca sarkán, oda tértünk be ebédelni, és jó választásnak bizonyult. Tésztát kívántunk, A. "maltese raviolit", én bolognai spagettit választottam (ezek állandó kínálatai az éttermeknek a hamburgerek és a fish&chips mellett), plusz a gyerekeknek sült krumplit, 15 euróból laktunk jól.
A hazaúton bealudtak a gyerekek, így a "hivatalos" szieszta elmaradt, este pedig Sliema felé sétáltunk el, ahol ismét játszóterezés volt soron. Vacsorára a sarki töröknél ettük degeszre magunkat (Millenium Turkish Kebab, 2 van Máltán), hozzáteszem, hogy az eddigi legízletesebb falatokat tudhattuk magunkénak. Itt fogalmazódott meg bennem először az a gondolat, hogy az eddig bejárt déli országokhoz képest Málta nem elég mediterrán... eddig bárhol máshol jártunk, ízesebb falatokat kóstolhattunk meg.
Miután levegőt is alig kaptunk a rengeteg kajától, no meg a gyerekeknek is a végére járt az energiájuk, nyugovóra tértünk, másnapra jó idő esetére gozói kirándulást terveztünk, ami korai útra kelést kíván.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése