Ismét felhős reggelre ébredtünk. De ez most nem az a fajta "nemstrandidő" volt, mint eddig... tagadhatatlanul beköszöntött az ősz. Arra gondoltunk, hogy nyakunkba vesszük a környéket, Panagiában sétálunk egy kicsit, majd elindulunk a másik irányba is, Prinos felé láttunk egy nagyobb supermarketet, ahol reményeink szerint olcsóbban vehetünk ezt-azt.
Panagia egy kis hegyi falu, a 19. században a sziget fővárosa volt. 2 éve is elbűvölt minket, úgy ahogyan most... az amfiteátrum-szerűen hegyoldalba rendeződött kis település rendezett köves utcáival, egyedi házaival nagyon hangulatos. A központban nagy volt a nyüzsgés, úgy látszik az időjárás sok embert inkább ide vonzott, sétáltak az emberek és tavernákban múlatták az időt. Mi kifelé vettük az irányt a központból, elindultunk fölfelé az egyik utcán.
Vendég nélküli kávézó, áru nélküli pékség mellett haladtunk el, és csodáltuk a szebbnél szebb házakat, amik zsúfoltan épültek egymás mellé. Mikor felértünk a dombtetőre, még a templomnál is feljebb, akkor láttunk egy kedves kis csodát: a hegyről lecsordogáló víznek igazán szép medret építettek. Milán a vízcsobogástól teljesen odavolt, elidőztünk itt vagy félórát. Néztük a falból itt-ott előtörő vizet, a mesterséges kis vízesést, igazán hangulatos kis pihenőhely volt ez a kisváros tetején.
Visszabaktattunk a forgalmas főutcára, végignéztünk újra minden boltot és tavernát... a műszaki cikkes 2 év alatt igencsak felfejlődött, eurosra cserélte a drachmás árcímkéit.
Ez után elmentünk a reggel betervezett supermarketbe, és tényleg sok mindent sikerült bevásárolnunk, olcsóbb volt a nescafé, az olivaolaj, meg vettünk még néhány apróságot. Limenasba visszatérve és 2 pitás gyrossal felfegyverkezve vonultunk vissza az apartmanunkba, majd kipihenve a nap fáradalmait ismét célba vettük az utcákat. A korábbi estéknél is hidegebb volt. Gondolkoztunk azon is, hogy ha ennyire hűl a levegő, Milánnál kihagjyuk az esti fürdést, mert ez így nagyon nem jó. Nem nagyon fáztam még Görögországban, pedig voltunk már hasonló időben itt, most mégis cudarabbnak éreztem az időjárást, mint bármikor ezelőtt. Azért a vacsora nyilván nem maradhatott el, célba vettük ismét a Doukas tavernát. A fogadtatás még kedvesebb volt, mint az előző két napon, az ételek mintha nagyobb adagban és finomabban kerültek volna az asztalunkra... felejthetetlen este volt. A. kalamárit evett - ezt emlegette amióta a szigetre érkeztünk, én meg úgy éreztem olyan jó barátságot kötöttem a kardhallal, hogy mindenképp kell belőle még egy, még a nyaralás alatt.
Milán ismételten végigaludta a vacsorát, bár nem győztem bebugyolálni szegényt, annyira hűvös volt. Mikor megtudták, hogy ez itt az utolsó vacsoránk volt, gyorsan engedtek a számla végéből is pár százalékot, majd jó utat kívánva engedtek minket utunkra, sietősen vissza az ideiglenes otthonunk felé. Annyira áthűlt az apartman, hogy egyedi vízfűtéses rendszert dolgozott ki az én uram: feltettünk egy bazinagy fazékba vizet, forrni, és tényleg negyed óra múlva 20 fok lett a 18 fokos szobában. Szakmájába vág, na. :D Összebújva aludtunk el az utolsó, most már tényleg őszi estén, de azért nem vártuk a másnapi hazautat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése