Nem állítottuk ébresztőre az órát (telefont), bár a hazaindulás reggele volt ez. Mivel így is - úgy is vagy megszállunk éjszakára, vagy az éjszaka közepén érünk haza, mindegy volt, hogy mikor indulunk el. Gyors pakolás és hosszas búcsúzkodás következett. A búcsúzkodás során persze megint hasonló érzések kerítettek hatalmába minket, mint két évvel ezelőtt... mintha kedves, távoli rokonoktól köszönnénk el. Milán még egy üveg fenyőmézet is kapott, mondván ettől nő majd nagyra, és készültek közös fotók is. Stavros bácsi izgatottan kereste a fényképezőgépét, hogy megörökíthessen minket együtt, aztán magukat Milánnal, aztán csoportkép a fiúkról, aztán Milánról és Ploumitsáról... annyira nagyon kedvesek voltak. :)
Sikerült elérnünk a fél10kor induló kompot, az út pedig zökkenőmentesen zajlott. Legalábbis fogjukrá. Fogalmam sincs hogy hogyan, valahogy sikerült betalálnunk a szaloniki kavalkádba, ahol a gps csődöt mondott, ahányszor újraindítottam, annyiszor fagyott le, na de sebaj, olyan eddig még úgysem volt, hogy ebben a városban ne tévedtünk volna el. Így vagy 1 órával megnőtt a menetidő, de sebaj, nem kalkulált városnézés is megvolt, kikeverednünk is sikerült, és mentünk tovább a határ felé. Megálltunk a duty free-ben hogy még körberajonghassák egyszer a Tengerészt, na és nem mellékesen beszerezzünk némi ouzot. A parkolóban gyors tisztába tétel, hami, majd irány tovább... a macedónoknál és a szerb határ után volt csak egy kis zűr, Milán részéről. Hiába álltunk meg pihenni, kiszállni a kocsiból, levegőzni, megfagyni... sehogy sem volt jó. Szegényem álmos volt már, de gondolom unta a hordozó kényelmét - épp ez az amitől tartottam, hogy nem lesz ez így jó. Először összevitatkoztunk, majd megegyeztünk abban, hogy nem állunk meg félúton éjszakázni, valamikor csak elalszik a Kismanó, aztán előbb-utóbb a saját ágyában folytatja az éjszakát - mindenkinek jobb ez így. Nem is volt olyan vészes, mint amilyennek először gondoltam, sötétedésre tényleg bealudt a kis drágaság, és csak aludt-aludt... egészen hazáig. Mikoris kb 16óra utazás után hazaértünk a jégveremmé változott lakásba. Nem vicc, 15 fok volt kint, és érzésem szerint 14 idebent... rettenetes zimankó. Milánnál A. azonnal beüzemelte a hősugárzót, mégiscsak gyorsabban fűti fel a szobát mint a cirkó a lakást, és mikor a hőmérséklet elérte a 20 fokot, csak akkor mertem levetkőztetni. Na de ez a lurkó, annyira felpörgött az itthonléttől, hogy hiába fektettük le 3/4 2-kor negyed 3kor még dumált, nem tudom hogy meddig, de szerintem előbb aludtunk el, mint ő. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése