Borús reggel lévén megint a kirándulás mellett döntöttünk. A sziget nyugati oldalán indultunk dél-felé, biztos ami biztos, strandcuccokkal, hideg ugyanis nem volt. Minden kilátóhelynél megálltunk, gyönyörködtünk a felhőkben, a tengerben és a túlpart színeiben, a falvakban meg-megálltunk, ráérősen próbáltuk bejárni mindet.
Az egyik kis faluban temetés volt. Nem tudom, hogy miféle szokás lehet, de tömeg állt az egyik ház előtt, de tényleg rengetegen, sok embernél kis táska vagy pénztárca volt, és nem volt feketébe öltözve. Először nem tudtuk mi lehet, de aztán megláttuk a papot, meg egy koporsót, akkor jöttünk rá, hogy ez egy temetés, illetve valamiféle ravatalozás lehet. Mindenesetre érdekes. Ott nézelődve egy az éppen autójával távozó hölgy meg is húzta a kocsinkat, majd görögül elkezdett kiabálni a barátnője, A. is ingerült lett, én meg csak jól megijedtem, de annyiban maradtunk hogy nem látszik szinte semmi, ne bonyolítsuk a dolgot, tovább hajtottunk. A további kilátós megállók egyikében Milán megebédelt, majd sziesztaként gyönyörködtünk a tájban kicsit...
...aztán meg már csak mentünk, mentünk, egészen Limenariáig, ahol a felhőknek csodák csodájára nyoma sem volt, szikrázóan sütött a nap és szinte hőség volt, fel sem tettük egymásnak a kérdést: irány a Metallion. Ez a környék legjobb strandja szerintünk, kicsit egyedi a hangulata, a megmaradt gyárépületek (kohó volt itt vagy mifene) miatt, de pont ezért van meg a varázsa. A főútról letérve egy stone hange-féle dolgot találtunk, amin a csillagjegyek jelképei voltak feltüntetve, az egész hófehér márványból, de mire észbe kaptam, már le is értünk a partra. Gondoltam visszafelé megnézhetjük. Éppen sikerült lecuccolnunk a homokfövenyre, jártam egy kört a víz sekély részén, kifeküdtem, hogy megszáradjak... mire itt is feltámadt a szél, és ügyeletes Tengerészünk azonnal reklamációba kezdett. Ez nem volt egy hosszú napfürdőzés, összecuccoltunk és visszamentünk a csillagjegyes stone hange felé. Lélegzetelállító volt a látvány, háttérben a mélykék tenger, a napsütésben szinte vakít a fehér márvány... és minden csillagjegy mögé az uralkodó bolygó jele vésve. Szerintem ez 2 éve nem volt itt, de jó ötlet volt hogy megcsinálták. :)
Limenasba visszatérve meglepődtünk, MINDEN csupa víz volt, mintha árvíz öntötte volna el a sziget fővárosát. A levegő is lehűlt, az ég is felhős volt, mindenhol óriási nagy tócsák... A. vett 2 gyrost a kantinában elvitelre, és becuccoltunk az apartmanunkba. Ploumitsáék nem hitték el, hogy Limenariában nem esett, sőt sütött a nap, azt mondták ott annyira szakadt az eső, és ömlött le a víz a hegyről, hogy az egész utca úgy nézett ki, mint egy nagy folyó. Megettük a kis elemózsiánkat, piehentünk és sétálni indultunk. Egyre hűvösebb lett, úgy látszik, az eső meghozta az őszt, már hosszú nadrág és pulcsi kellett az esti csavargáshoz. Még a halászok is beöltöztek az esti készülődéshez.
Gondolkoztunk hogy hol vacsorázzunk, volt egy erőszakos pincér srác aki minden alkalommal már pofátlan módon próbált beinvitálni minket naponta akár négyszer, oda semmiképp nem akartunk menni, gondoltuk bemegyünk a Mouses-es felszolgáló új helyére, de ő meg nem dolgozott éppen, így visszasétálva, mivel az eső lába megint lógott, inkább az erőszakospincér melletti tavernába ültünk be... csakazértis. :) A. apróhalat evett, gavrost, én pedig a kardhallal kötöttem közelebbi ismeretséget, életemben először, többek ajánlására. ISTENI FINOM VOLT!
Én életemben ilyen finomat még nem ettem, pedig horgász családban nőttem fel. Igaz, hogy édesvízi halakat ettünk anno, de azóta tengerieket is kóstoltam már nem egyet, de a kardhal... na hát kérem szépen az mindent visz. Milán egyébként remek partner volt ezúttal is, ölben élvezte végig a vacsoránkat, elkápráztatta a pincéreket és az asztalszomszédokat. Kaptunk ajándék kávét, süteményt és metaxát... na itt is volt egy meglepő reakció. Utaltam rá, hogy köszönöm, nem kérném, mert hát Milán anyatejen él... és néztek furán, hogy és az miért jelent problémát? Hmmm... szerintem itt az ouzo és a metaxa annyira szent ital lehet, hogy tán a gyerekeket is megkínálják. :D A-t fejbevágta a két metaxa, én szinte mozdulni sem tudtam a sok finomságtól, a forró kávé kifejezetten jólesett, de így is megfagytunk az ötperces úton hazafelé. Elkezdődött az ősz Görögországban. Sebaj, szeretjük így is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése