KALIMERA! :) Napsütéses reggelre ébredtünk, A. elugrott a pékségbe, míg én a Manót megetettem és lefőztem a kávét. Hogy képes kávé nélkül bárhová is elindulni, azt nem tudom, de nekem direkt jó, hogy mire lefő a fekete finomság, már szinte tálalva a reggeli. :D Csokis fánkot már megint nem kapott, pedig annyira rákattantam két évvel ezelőtt, azóta egy thassosi csokis fánkra vágyom, de űgy tűnik hiába. Nyilván semmi kifogásom a csokis croissant vagy a sima fánk ellen, na de mégis. Kaja után összecuccoltunk, és irány a strand - ezúttal a Paradise Beach. Szikrázó, szinte fehér homok, a tenger karibi szépségben pompázik, de ez is, mint a többi strand, jobban kiépült. Már kilométerekkel korábban ki volt táblázva, hogy mennyi van még hátra a szenzációs strandig, féltünk is a tumultustól, bár gondolom a félig-meddig ősznek köszönhetjük, hogy mégsem voltak túl sokan a parton. A homok kemény volt, valószínűleg az esti nagy hullámzások miatt- ez nekünk most külön jó, Milánnak így kényelmesebb, mint a hepe-hupára megágyazni. Egy ideig csak néztünk, sőt bambultunk a tenger felé szótlanul, Milán csak babrált a leterített törölközőn - mintha megállt volna az idő.
Szinte érezni a tenger hullámzását még most is, ahogy rágondolok, itt hallom a fülemben a zúgást, imádom. Halászhajók és bbq-party-ladikok jöttek-mentek, szemben a párába veszve pedig Szamothraki szigete. Félig-meddig titkon, de oda vágyom, sajnos a költségvetésünkbe nem fért volna bele, pedig ahogy utánajártam, álomszép sziget. Mondjuk nem hallottam még ronda görög szigetről, na de akkoris. :D Sok gyerekes család volt a parton, kis totyogóssal is jöttek, a jövő nyári úton talán már Milán is így seder a homokban, mint az a hurkalábú görög kisfiú. :) Jó három órát sikerült semmittennünk, napfürdőznünk, és úszkálnunk a finom, sós vízben, mikor feltámadt a szél. Tengerészünk persze azonnal reklamált, nem volt neki jó sehogy, ezért útnak indultunk, valahova tovább, dél felé. Szebbnél szebb öblök ezüst, mélykék és türkiz színben váltották egymást.
Potos ezúttal sem nyerte el a tetszésünket, így hát elkanyarodtunk Theologos felé. Először bejártuk a kis falut, itt is nagyobb lehet a turistaforgalom, a jobb (?) tavernákat kilométerekre előre hirdetik, a kis boltok sokkal jobban kipakolták az áruikat. Theologos, ez a kis hegyi falu egyébként az utazásunk fő ötletadója volt... Milán még tán csak pár hetes volt, amikor A. elejtett egy mondatot, hogy milyen jó lenne még idén Theologosban vacsorázni. Akkor teljesen lököttnek néztem, kinevettem, majd pár napnyi emésztés után elkezdtem foglalkozni ezzel a hihetetlen ötlettel komolyabban. Aztán ahogy az lenni szokott, álmodozásból tervezgetés, tervezgetésből pedig megvalósítás lett, mígnem Theologos főutcáján sétálva szépen beültünk egy szimpatikusnak tűnő tavernába. Egyetlenegy dolog nem stimmelt: nem vacsora, hanem ebédidő volt, de hát annyi baj legyen. :) Ami kissé zavaró volt, hogy rengeteg volt a darázs, de valami fura illatú füstölővel el lehetett üldözni őket, csak fogatni kellett, hogy mindenhová jusson a füstből. Nem baj, jól elszórakoztunk vele, amíg a... hát hogy is írjam, szebbnél is szebb és finomabb ételeket próbáltuk eltüntetni, igen nagy sikerrel.
Milánt itt is megcsodálta a pincér, nem tudom miféle szokás lehet ez errefelé, de ő is ouzoval kínálta. Kihagytuk. Aztán lehet hogy nagy korában a fiam ezért majd megorrol rám, de asszem lesz még elég ideje és alkalma kortyolni az ánizsos finomságból. :)
Jóllakva indultunk útnak vissza, a szállás felé, elmélázva néztük a tájat, az árnyékba húzódó bárányokat - mert itt bezzeg nem fújt a szél, de még egy szellő sem tévedt az utunkba, mikor kiszálltunk nézelődni az autóból. Vicces volt ez a kis tanya egyébként, tényleg minden bárány pontosan az árnyékba húzódott, a kép talán nem adja vissza, de konkrétan a fa árnyékának a formájába verődtek össze a gyapjas jószágok. :D
Már messziről vonzott minket az ágy, kiszívott minket a nap, kifújt a szél, a gyomrunk terheltségéről nem is beszélve. Ploumitsáék fogadtak minket, kérdezgették, hogy úszott-e (?) már Milán a tengerben, aztán mondtam, hogy áááá túl hideg még neki. Majd jövőre. Fura, mert otthon az emberek 90%-a hülyének nézett azért, hogy útnak indulunk egy ekkora csöppséggel, itt meg azért néznek furán még az idősek is, mert nem visszük be a tengerbe. Na igen, nem ugyanaz a mentalitás, valljuk be.
Rövidke pihenőt terveztünk, bár a görögöknél ennek nincs jelentősége, sem a rövidnek, sem úgy egyáltalán az időnek, a lényeg hogy pihenten indultunk útnak az esti sétához. Megint cukrászdára voksolt a csapat, ezúttal Milán sem tűrte már a babakocsis tartózkodást, mindenképp az asztalnál volt a helye, és rendkívüli módon élvezte. Ezúttal is finomságokat választottunk (mikor nem? :D) és az elmaradhatatlan frappét. Úgy látszik ez a nyaralás ránk egyébként nem jellemző módon szinte csak arról szól, hogy minél rövidebb idő alatt minél több napsütést és tengerillatot szívjunk magunkba, és minél több finom falat csússzon le a pocakunkba. Ez most nem egy aktív pihenés. :D
Sokadjára bejártuk az utcákat megint, úgy néztünk meg minden boltot, mintha sosem jártunk volna ott azelőtt, még a mézárus és az ékszerbolt is tartogatott egy-egy addig felfedezetlen újdonságot - nyilván.
Fáradtan értünk vissza az apartmanunkba, a gyerkőcfürdetés-fektetés igen hamar lezajlott, mi pedig kiköltöztünk a teraszra a kevés megmaradt bor és pisztácia társaságában. Jó kis nap volt ez is, mint a többi. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése