A thassos.hu-n olvastam, hogy hétfőnként Prinosban nagy piac van. Felhős volt a reggel Prinos pedig közel fekszik a sziget fővárosához, A. meg amúgy is imádja a piacozást, nem volt kérdés, hogy megnézzük-e. Ez is egy olyan dolog volt, ami 2 éve kimaradt, ugyanis nem tudtunk róla, hogy van. :) Reggeli után útnak is indultunk. Iszonyú nagy volt a fogalom, már a falu előtt 2 km-rel dugó alakult ki! Nem hittem a szememnek, forgalmi dugóval eddig talán csak a nagyobb városokban találkoztam, de ott sem olyannal, hogy lépésben haladt volna a sor! Megérte végigaraszolni azt a majd' félórát, parkolóhelyet is könnyedén találtunk a közelben, egy gyógyszertár mellett. Mint kiderült, a dugó okozója maga a piac volt, na és az út mentén parkoló autók - illetve mellettük elevickélő buszok. Szőnyeg, zöldség, gyümölcs, virág, amerre a szem ellát, mindemellett megtalálható volt 1-1 standon az összes világmárkát értékesítő ruhaárus is. Szőlőt és dinnyét kínáltak kóstolásra az árusok, a magvaknál még egy pópa is sorban állt, olyan nyüzsgésbe csöppentünk hirtelen, igazi piaci hangulat volt. Na nem ám összetéveszteni a dolgot egy athéni piaci forgataggal, de itt megállta a maga helyét. :)
Nem volt túl nagy, de túl kicsi sem, minden kapható volt amire számítottunk, és persze vettünk is ezt-azt, például pisztáciát, mézet, ehhez hasonlókat. Szemeztem a szőlővel is, de inkább csak végigkóstoltam, na és persze gyönyörű virágpalánták és szőttesek is voltak... azokból nem vettünk.
Milán is élvezte a nyüzsgést, a sok színt, újdonságot, forgatagot, mire visszaértünk a kocsiba és beültettük, el is aludt. Mivel strandidő még mindig nem volt, tovább indultunk Maries falu felé, ahol a több, mint 10 kilométeres bekötőút mentén kecskék legelésztek csodálatos olivaligetek közepén. Ennyi olivát egyben még életemben nem láttam, a 10 kilométeres út mentén tényleg csak rendezett ligetek, mintha olivaerdőben jártunk volna, hihetetlenül gyönyörű volt.
A "Genna tó és a vízesések" bejegyzéssel írtam a füzetembe a végcélt, de az úttól jobra eső tavat gyorsan szemrevételezve inkább tovább autóztunk a sziget belseje felé, ahogy egy tábla jelezte, arra volt a sziget legmagasabb pontjára, az Ypsariora vezető út is. A. már az első 500 méter után szitkozódott, mivel olyan port kavartunk az autóval, hogy még a kocsi belsejébe is bőven jutott belőle, de hajthatatlan voltam... vagy cipeli Milánt és gyalogolunk, vagy megyünk kocsival, amíg tudunk.
Itt már fenyők szegélyezték az utat, kecskék is voltak jobbra - balra, a felkavart port leszámítva a levegő hihetetlen tiszta és friss, erőteljes fenyőillatú volt. Nem kellett sok idő, már sziklák és felhők között autóztunk, és talán 2 km ha lehetett hátra, amikor járhatatlanná vált az út. Nem volt kátyús, de akkora kövek voltak rajta szanaszét, hogy nem kockáztattuk meg a továbbjutást.
Megálltunk, sétáltunk egyet a jó levegőn, csodáltuk a tájat, a csendet, mintha még soha, egyetlen ember sem járt volna errefelé. Összebarátkoztunk az épp arra bóklászó kecskékkel is, majd egy negyedóra után visszaültünk a színét megváltoztatott autónkba, és elindultunk a hegyről lefelé. Ilyen nincs - gondoltam magamban - hogy minden évben kipécézek egy hegycsúcsot, és valami miatt nem sikerül oda feljutni. Én még benne lettem volna abban is, hogy felsétálok egyedül, és a fiúk megvárnak, de mivel Milánnak nálam volt az előre csomagolt ebédje, ez kivitelezhetetlen volt.
Visszafelé megálltunk végül a tó mellett, ami mondhatni kissé zavaros vízű volt, mégis romantikus kis helyre csöppentünk a sziget közepén. A tavat tápláló folyó sem volt olyan erős sodrású, hogy bárhol is vízesésre gyanakodhattunk volna ott a közelben, úgyhogy nagyon nem is erőltettük meg magunkat a keresésével. Leszámítva az egyik kis turistaút mentén bomló kecske orrfacsaró bűzét még a levegő is kellemesebb volt, mint eddig bárhol máshol, de a szeptemberre kicsire zsugorodott tavacskát igen hamar sikerült szemrevételeznünk. Az előbb említett kecsketetem miatt a piknikezést elhalasztottuk, bár nagyon helyes kis fa asztalkák és padok vannak ott, ha valaki akkor megy amikor "tiszta a levegő" akkor ajánlom figyelmébe. :)
A kis kirándulás után visszatértünk Limenasba, farkaséhesen. A kantinában ettünk késői ebédet, majd jött a szieszta, és egy kis esti séta közben döntöttünk úgy, hogy nem vacsizunk sehol, mert nem éheztünk meg, mire besötétedett. Vettünk egy kis bort (a mavrodaphne kifejezetten drága volt sajnos...), Milán elalvása után a teraszon beszélgettünk hosszasan, miközben csemegéztünk a piacon beszerzett finomságokból, és finom, édes nedüvel öblítettük le. Mielőtt minket is elnyomott volna az álom, beköltöztünk a teraszról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése