Manó jól aludt, féltem hogy milyen lesz az első (na meg a többi) éjszaka, de nem volt gond. úgy látszik megérte itthon ahhoz szoktatni, hogy bárhol, bármikor képes legyen álomra hajtani a fejét. :) ébredés után A. szokásos körét tette pékáruért, majd reggeli után úgy döntöttünk, hogy irány a strand! Oda mentünk végül, ahol 2 éve utolsó nap voltunk. Annyira megragadott minket az a partszakasz, bántuk hogy akkor pont a nyaralás végére sikerült rátalálnunk. Már az útról lenézve is lélegzetelállító volt, mintha a homok hófehér lenne, a víz pedig a mélykéktől a türkiz-zöldig mindenféle színben pompázott, idén sem változott semmit a helyzet, talán csak abban, hogy több napernyő várt az árnyékért fizetni vágyó strandolókra. Leérve a partra öltözőbódét is felfedeztünk, de a nagy rákészülés ellenére mi voltunk az első érkező család. Milán csak lesett, hogy hová jöttünk, ilyen színeket nem lát, ilyen illatokat nem érez otthon. Élvezte a helyzetet, szinte aludni sem akart a sok izgalmas újdonságtól, csak napoztunk, bohóckodtunk, és semmit tettünk a napsütésben, a tenger zúgását hallgatva. EZ az amire vágytunk. :)
Sajnos sokáig mégsem időztünk a parton, feltámadt a szél - azt meg a kis Tengerész nem szereti. szépen összecuccoltunk, és elindultunk vissza a szállásunkra. Kis szieszta után Stavros szólított: este névnapi buli lesz, szeretettel várnak minket is. Juhuuu! ez tavaly is nagyon szuper volt! Bár bevallom őszintén, mivel ugyanabban az időben mentünk, idén már számítottunk rá, így mindkét házigazdának vittünk egy kis meglepetést... gondoltuk ha meghívnak ismét, odaadjuk akkor, ha nem akkor meg a nyaralás végén, amolyan köszönetféleképp. A vacsoráig azért még volt időnk, úgyhogy nyakunkba vettük a várost, és megint elindultunk körülnézni. Ez a jó egy nyaralásban, ... minden este ugyanazokat az utcákat járjuk be, mégis mintha valami teljesen új, ismeretlen helyen barangolnánk. Beültünk egy cukrászdába is, mivel rendes kaját nem akartunk enni, csak valami nasi-félét, na meg ki-ki itta a magáét. :)
Visszasétálva próbáltunk úgy időzíteni, hogy lefürdejtük Milánt, gondolva arra hogy a vacsi közben milyen jót alszik majd. A terv egészen odáig be is vált, hogy korábban volt a fürdetés. Amint meglátott minket a vendégsereg, azonnal kikapták a kezemből a gyerkőcöt a társaság hölgy tagjai, kortól függetlenül egyébként, tehát ezt úgy értsd hogy 10-70 éves korig mindenki megdögönyözte, puszilgatta, csikizte. Na persze a lurkó meg élvezte a helyzetet, szemmel láthatólag bejött neki a sok rajongó. :D Mikor enni kezdtünk, lefektettük a babakocsiba, de 5 percenként rátalált valaki, majd mikor nem, akkor sem aludt, csak nézelődött.
A menü teljesen más volt mint a tavalyi, bár voltak hasonló dolgok is, a társaság többé-kevésbé volt csak ugyanaz. Pl tavaly szemben ültek velünk a szomszédaink, a német Rudiék, idén másik német házaspár lakott a szomszédban, és ők ültek szemben. Mivel a görögök nem nagyon beszélnek nyelveket, inkább velük tudtunk beszélgetni. Ahogy telt az idő, egyre jobb lett a hangulat, persze rengeteg sok "jamasz" hangzott el és csúszott le idén is, a zuram jól be is retsinázott, de az ouzot és a tsipourot most kihagytuk. :) Miután Milán kezdte feladni a dolgot (meg én is az altatást), mi leléptünk, A. meg maradt még egy félórát... mosolyogva búcsúzott tőlünk az egész asztaltársaság. Jó kis este volt. :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése