Lassan indult a reggel, mindketten 9-körül ébredtünk, egy gyors kör pékség után a teraszon ülve nézzük, ahogy a Hellenic 3-4 járata kiköt. Nem tervezzük túl koránra a strandolást, jobb lenne csak 12 óra után kifeküdni, addig inkább bejárjuk a sziget többi részét, és hazajövünk közben dinnyézni, frappézni. Így is lett, a keleti oldal felé indultunk 11- körül. A sziget legmagasabb pontja alig párszáz méteres, de a neve mégis Prof. Iliász, mint a 2407 méteres Taigetosz csúcsnak – úgy látszik, hogy ettől már nem szabadulunk. Ettől nem messze vannak az ókori Poszeidón templom romjai. Mi szeretjük az ókori szentélykörzeteket végigjárni, de itt aztán nem nagyon van mit nézni… a néhány téglalap-formára rendezett kőhalom és egy oszloptöredéken kívül a kilátás az, ami igazán látnivalónak számít.
Hamar bejárjuk a területet, ami egyébként ingyenesen látogatható, és indulunk is tovább a nyugati part felé, ahol álomszép öblök vannak, de ezek csak gyalog, quaddal vagy vízi úton közelíthetők meg. Számtalan jacht horgonyzott le az ilyen kis öblök közelében, sokan, mégis magányosnak tűnve ringatóznak a hangulatos partrészek mentén. 1-körül érünk le a kis strandunkra, ahol a szokásos tömeg fogad (ketten vagyunk), melegebb a víz mint tegnap, és még egy szellő sem segít a 40 fokos levegőn. Csigákat, kagylókat és érdekes kavicsokat gyűjtünk, egyik hajó megy a másik után az orrunk előtt, Poros városának minden házán zárva vannak a színes zsalugáterek, próbálják kizárni az erős napfényt és a forró levegőt. Próbálunk sokáig a vízparton maradni, de nem megy, a 4-kor érkező Hellenic járata egyszerűen kiönt minket, akkora hullámokat csap. A hirtelen jött kis cunamitól csurom víz lett minden cuccunk, éppen csak a füzetem, a fényképezőgép és a videokamera úszta meg, azt gondoljuk, hogy ez égi jel lehet, itt az idő egy kis dinnyézésre.
Dinnye után szieszta a program, ahogy ez itt szokás, hihetetlenül jól tud esni elnyújtózni a hűs szobában, mindenhol csend van, nincs most nyüzsgés, csak néhány kabóca és sirály teszi a dolgát. Vacsorázni aztán Georgehoz mentünk, a Nagydarab most csak később érkezik, kalamari, souvlaki, ouzo és gyümölcs kerül az asztalunkra a naplementében, felállni is alig tudunk, annyira jóllakunk. Nem bánjuk, hogy tegnap egy kevésbé jó helyen ettünk vacsorát, így legalább érezzük a különbséget, és tudjuk: ha legközelebb erre járunk, csak itt eszünk majd. A szomszédos tavernák próbálkoznak, már-már az utcán sütik nagy lángon a húst amolyan vendég-csalogatóként, de ennél a Nagydarab mosolygós invitálása úgy látszik többet ér, George-nál teltház van, mire mi felállunk az asztalunktól. Sétálunk még egy jó nagyot, veszünk egy-két hűtőmágnest és képeslapot, mintha nem lenne elég, aztán a teraszunkon ülve, pisztáciával és retsinával veszünk búcsút a kis szigettől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése