Mindannyian jól aludtunk de nem is lehetett ez másképp. Én ébredtem legkorábban, helyi idő szerint 7-körül (itthoni idő szerint 6kor). Muszáj volt kávéval a kezemben azonnal kiülnöm a házunk elé, hogy a reggeli napfényben, kipihenten is megcsodálhassam, hová is csöppentünk. Az ajtót kinyitva kellemesn hűvös, jázmintól és lonctól édes, tengertől sós levegő illata csapott meg... igen, tényleg ITT vagyunk! Nem is lehetnénk jobb helyen, különösen Szofi születésnapján. :)
A virágok, a tenger, a szemben fekvő Evvia látványát magamba szívva kortyoltam a reggeli kávémat, miközben a háziak is jöttek-mentek már, mindenki hangosan kiáltotta a másiknak: Kalimera! A tenger zúgása, a halászhajók pöfögése, a hegyoldalból hallatszó kecskék hangja, fecskék csiripelése, sirályok vijjogása, pár görög szó, és ami talán a legfontosabb, kabócág recsegése - Görögország hangjai ezek. Milyen édes az a reggel, amelyiken ezeket hallhatom...
Hirtelen megvilágosodtam. Sok helyen olvastam már a Pelionról, de amolyan élménybeszámolót végül szinte senki nem írt - legalábbis nem tette online formában elérhetővé. Itt jutott eszembe először, hogy én sem szeretném. Úgy érzem, hogy elárulnám azt a csodálatos, kicsit zárt világot azzal, ha hívatlan vendégeknek árulnám el a titkát. De más gondolat is végigfutott a fejemben: kirándulgatni sem szeretnék már. Itt LENNI kell, ez a hely valahogy egészen más.
Ha úgy vesszük, eseménytelenül telt el a napunk, a lassú reggel és reggeli után strandolás, ebéd, szieszta, esti séta, végül házelőttipadrakiülésre invitálás a háziak felől. már az első ott töltött nap után úgy érezhettük magunkat, mintha mi is ott élnénk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése