Már 7-kor felkelek, az első gondolatom az, hogy felébresztem A-t, ha most elindulnánk, még nem lenne késő. Mélyen alszik, hangosan szuszog. Lehet, hogy megharagudna, inkább hagyom. Megvárom, míg felébred magától. Kinézek az ablakon: tükörsima a víz, szélcsend van. Egyetlen felhő sincs az égen, és hét ágra süt a nap. Iszonyú meleg lesz ma, még a tengernek is más színe van. Megjön a felszolgáló fiú, majd újra elmegy és átöltözve tér vissza. Ma is csónakot fest. Igazi mindenes.
Néhányan futva kezdik a reggelt, végigszaladják az 5 kilométeres partszakaszt. Megfogadom, hogy ha itt élnénk, nekem is így kezdődne minden reggelem. A. ½ 9-kor kel – késő. Strandolni fogunk, de talán nem is baj. Máris árad be a teraszajtón a meleg. Reggeli után lesétálunk, de nincs pont szemben hely, a 20 helyett 25 métert kell sétálnunk, hogy letehessük a törölközőt. Nem fekszenek 10 méternél sűrűbben a napozók, mi pedig alkalmazkodunk a már ittlévőkhöz.
Délután 4-kor megyünk csak be a kis lakásunkba, lassan telik a délután, 1-1 levest eszünk csak és figyeljük, hogy a felszolgáló fiú ép felszolgál. 6-körül indulunk el vacsorázni a múltkor jól bevált helyre, megismernek minket, és mosolyogva kérdezik, hogy ma mit szeretnénk enni. Kalamari, souvlaki kerül az asztalra a szokásos görög saláta és tzatziki mellé, a „logariasmo parakalo” mondattal szinte épp egyidőben hangzik el a tulajtól, hogy épp itt az ideje egy kis ouzonak és gyümölcsnek, így a fizetés után még vagy félórát maradunk Fejbecsap minket egy picit, biztosan a nagy hőség miatt, pihennünk kell, mielőtt elindulunk Githio felé.
Sétálunk még a városban egy keveset, meglepetésünkre egy busszal érkező magyar csoporttal is találkozunk, megkérdezzük, hogy mégis hogy kerültek ide, és kiderült: Spártában voltak valami foci-ügyben, onnan kirándultak el errefelé. Elmondtuk, hogy egy hete nem hallottunk magyar szót a sajátunkon kívül, és nem láttunk magyar rendszámú autót sem és most jöttünk rá arra, hogy azért ez egy icipicit hiányzik. Naplementében még szebb a város, romantikus hangulata csak fokozódik a narancsos fényben, fagyizni támad kedvünk.
Görögországban nem túl gyakori szokásunk a fagylaltozás, inkább jégkrémet esznek az emberek, a fagylalt valamivel drágább, de kétségkívül finomabb, mint nálunk. Betérve az apró fagyizóba zavarba jövök hirtelen: én csak a csoki (és más barna színű) fagyikat szeretem, így könnyű szokott lenni a választás. Itt most legalább 5 féle csoki és 2 féle karamellt látok, van rumos, mandulás, mogyorós, marcipános, krémes, karamelldarabkás, hármat próbálok kiválasztani, A. is, és ezért 9 eurót fizetünk, vagyis majdnem 2500 forintot a 6 gombócért, viszont annyira jól lakunk vele, hogy ma már nem eszünk mást.
Kisétálunk a móló végéig, onnan nézzük az alkonyattal egyre nyüzsgőbb várost, minél sötétebb van, annál nagyobb lesz itt az élet. Nincs diszkó, semmi hangos zeneszó, de minden bár és taverna telt házas lesz hirtelen, az emberek esznek, isznak, beszélgetnek, ennek ilyenkor van itt az ideje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése