Lassan indul a reggel, de nem baj, nem sietünk sehová, ma strandolni fogunk. Reggeli után még lustálkodunk fél órát a teraszon, figyeljük, hogy a felszolgáló fiú most éppen valamit betonoz, majd megtesszük azt a fárasztó 25 lépést a strandig. Jobbra még vagy két kilométer hosszan nyúlik el a hosszú, nagyon apró kavicsos part, balra lehet, hogy csak egy, nem tudjuk, hogy a közepén vagyunk-e, de nem is nagyon érdekel.
Késő délutánig nézzük a felhőket az égen, hallgatjuk a tenger zúgását, napozunk és úszkálunk a kicsit hűvös vízben, csak a gyomrunk korgása mond valami olyasmit, hogy irány be a napról, főzni kéne valamit. Egy gyors leves zacskóból és egy spagetti kerül az asztalra, ehettünk volna jobbat is, de ez egy spórolós nap most. Ebéd után lepihenünk, este pedig vásárolni indulunk, a Skala melletti Lidl a cél, olcsóbb a tej, a narancslé, vagyis minden, ami jelenleg a létszükségletünk. Útközben A. a már szinte jól ismert olíva és narancsligeteken keresztül visz az út, csak elvétve áll egy-egy ház az út szélén, az egyik előtt A. nyom egy satuféket, majd’ kifejelem a szélvédőt. Nézek rá bambán, hogy most ezt miért, erre csak bámul ki a jobb oldali ablakon, a lakatlannak tűnő ház romos kertjére. Nem értem a helyzetet, nem esik le még mindig, csak miután szól, hogy „mi van, nem látod a pávától az erdőt?”, esik le, hogy egy páva, igen az a kék, nagy és szép farktollú madár lófrál a kihaltnak tűnő ház körül.
Délután még sétálunk egy nagyot Githioban, megunhatatlan az itteni hangulat, bármelyik napszakban jövünk, mindig más arcát mutatja nekünk a város. Este sokáig a teraszon ülünk, a. olvas, én írok, közben ouzót szürcsölünk, pisztáciát majszolunk és hallgatjuk a tenger hullámainak játékát. Lassan természetesnek érezzük, hogy itt vagyunk, kezdjük felvenni az itteni élet ritmusát, semmi nem sürgős, semmi nem fontos, minden látnivaló, ha most nem kerül sorra, majd megnézzük legközelebb, úgyis ott van már régóta, megvár, bármikor is jövünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése