2014. június 2., hétfő

Tizenéves álom

szóval úgy esett az eset, hogy úgy 2002 tájékán egy akkori jó barátommal sokat beszéltünk arról, hogy el kéne menni hátizsákkal Kubába - az éves (havi? heti?) rumfogyasztásunkat tekintve abszolút indokolt lett volna egy ott eltöltött hónap helyieknél megszállva, bejárva a szigetet, de aztán ez valahogy nem jött össze, csak annyi, hogy rákattantam a témára, megvettem az első sokszáz oldalas, képekkel gazdagon illusztrált, nagyjából 3 kg-t nyomó könyvem az országról, rájöttem hogy a bacardi nem a legjobb rum ami nálunk kapható, és persze arra is, hogy a kubai zene és tánc az életem része, és párhavonta rámjön a borús elkeseredés, hogy de akkor én most vajon mikor jutok el Kubába??? na és persze a fő-fő álomkép: mikor sétálhatok úgy a Malecónon, hogy a partra csapódó Atlanti-óceán vize tetőtől talpig beterítsen?


az elmúlt pár évben többször lett volna alkalmunk (sőt elsősorban pénzünk) arra, hogy meghódítsuk az álom-uticélom, de mindig volt valami más, ami elsőbbséget élvezett, bár az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy Férj nem vágyódik oda annyira mint én, tehát az ár/érték arány számára nem ugyanazon az árfolyamon képviselteti magát mint az én esetemben. gyerekekkel pláne nehézkes, az ötcsillag (na de legalább négy) elengedhetetlen ha kicsi gyerkőccel utazik az ember (legalábbis Kubába, máshol nem ragaszkodunk ám ehhez), na meg hogy ha már családdal, akkor rendes légitársasággal kellene menni, ami szintén horror áron kínálja a jegyeket, így a family pack alaphangon is lenne vagy kétmilla, de inkább több.

az anyagi- és élethelyzetünk azonban olyan mederbe terelődött, hogy kilátásba került egy kubai utazás mégis, ám nem családostul. Férj azt mondta: az én álmom, csináljam... őszintén szólva ő jobban aggódna a gyerekek miatt ha mindannyian mennénk, és akkor is ha kettesben mennénk és ők itthon maradnának, szóval ha akad olyan utitársam akivel szívesen elenged, akkor hajrá, vágjak bele, elvégre mikor, ha nem most?! így felvetettem ML-nak és Áginak, hogy mi lenne ha, és azonnal rábólintottak, hogy oké, csináljuk, bár ML nem sokkal később visszalépett (feltehetőleg Dél-Afrika lesz az uticélja, de ez egy véletlen fordulat), Ágival maradtunk, és egy kicsit fenntartásokkal kezeltem a dolgot (egy ideig), nem hittem hogy tényleg eljönne velem úgy, hogy csak ketten, mert bár voltunk már együtt pár helyen, de mindig társasággal.

pár hónappal ezelőtt (amikor ML, Ági és én egy Brüsszel-Brugge-Luxemburg kiruccot csináltunk) már felszínesen beszélgettünk a dologról, hogy majd jövőre, de aztán eljött a május közepe, Ági is és én is rendelkeztünk a megfelelő anyagi háttérrel, elkezdtük a repjegy vadászatot. Kubába eljutni nem olyan egyszerű, ha az ember spórolni akar... és hát muszáj, mert azért nem a lottón nyertünk, és nem sokszorennyi áll a bankszámlánkon. szóval a következő lehetőségek vannak:
- budapesti indulással KLM/AirFrance: jelenleg ~300 000 Ft-ért foglalható repjegy oda-vissza amszterdami vagy párizsi átszállással, hazaúton 1 tranzitéj beiktatása szükséges. néha ki lehet fogni akciókat 180 000 Ft-ért is, de most vagy lesz ilyen, vagy nem, tavaly volt 5 napig egy bizonyos időszakra, de senki nem lát a jövőbe...
- szintén budapesti indulással megy az Aeroflot, Moszkvai átszállással, aminek hátulütője hogy bár csak 217 000 Ft, az éjszaka közepén érünk Moszkvába, ami ellenkező irány ugye, ott minimum 6-8 órát kell várakozni (igen, a reptéren...), és kurvasokat (bocs) repülni Havannáig... gyakorlatilag minimum 24 óra utazás, hát nem leányálom. 
- vannak olyan légitársaságok, charter járatok, stb, amik pl Brüsszelből és/vagy Londonból mennek és nem Havannába, hanem mondjuk Varaderoba, amit alapesetben elkerülnénk, de ha már így hozta az élet...

feliratkoztam az ilyen tipusú társaságok hírlevelére, és amíg vártam az info-áradatot, megcsináltattam az útlevelem és megvettem az utazáshoz szükséges jóó naagy és gyönyörű és profi hátizsákot. múlt hét kedden jött is egy kedvemre való a Jetairfly-tól, hogy na MOST lehet foglalni a téli járatokra óccsóé. sos üzenet Áginak, hogy ez van, nézzünk rá, találtunk is 3 olyan járat-kombinációt, ami a kéthetes kiruccanásunknak épp megfelelne, és tényleg bőven kedvező áron volt: a Budapest-Varadero-Budapest járatra 130 000 ft. teljesen véletlenül épp azon a napon, amikor a Wizz-nek is akciója volt, 20% kedvezménnyel foglalhattam, plusz a discount clubos kedvezményem, tehát a hazautat is lefoglaltuk kb 3000 ft/fő áron, ehhez még jött a Ryan Air-es kiutazás durván 7 ezer forintért, tehát a moszkvai olcsónak mondható megoldáshoz képest ez így együtt 140-ért szerintem simán jó, és bár eredetileg jövő március-április környékére terveztük az utat, a végleges időpont az ottani időjárást és a repülőjegy árakat, na meg Ági munkáit is figyelembe véve november 20-december 7 lett (ebből Kubában november 21-december 5-ig leszünk).

a dátumokban a csúszás abból adódik, hogy van egy hátulütője a dolognak: a varaderoi járat a brüsszeli reptérről indul, a fapadosok pedig a CRL-ről, ráadásul a menetrendek bizonytalansága miatt az a tuti, ha 1-1 éjszakát a kubai repülés előtt/után Brüsszelben töltünk, ez kb 20 000 Ft pluszköltség lesz, de ez így még mindig 160, nem 217, és nem a moszkvai reptéren, hanem mondjuk egy belga csokiboltban lehet elütni az időt, ami azért nem mindegy, meg hát mindennek van jó oldala ugye. :)

szóval jelenleg itt tartunk most, őszintén szólva olyan zsúfolt volt a múlt hetünk családilag is, hogy valamikor talán a csütörtök esti futásom során jutottam el oda, hogy fel is fogtam, hogy akkor ez most már BIZTOS, és hogy én TÉNYLEG ott leszek a havannai Malecónon, és... és... éss.... és RENGETEG kérdés van még, jelenleg úgy látom túl sok a könyv, az info, a vágy a megvalósíthatóhoz képest, de azért mazsolázunk. ami biztos. elsősorban casa particularokban fogunk megszállni (magánszállás), tömegközlekedéssel utazunk, és megpróbáljuk bejárni ha nem is az egész, de fél Kubát mindenképp. :)

ja, ilyennel repülünk majd: 



4 megjegyzés:

  1. Ismét, csak gratulálni tudok, hogy beteljesül az álmod. Merésznek tartom, hogy család nélkül mész, jobban mondva, amikor megláttam,hogy mész, máris arra gondoltam, ezt nem lehet gyerekekkel, biztosan csak ketten mentek, de erre nem számítottam, hogy barátnővel. Izgi lesz, au biztos! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Atti motoros turara keszul jovore Erdelybe es/vagy a Balkanra (egeszen Albaniaig), szoval kinek mi, oda ha akarnek se mehetnek. :-)

      Törlés
  2. Hú de jó lesz, szerintem tök jó barátnősen egy ilyen út :-))) Én is imádok még egyedül is utazni, meg barátnővel is, meg mindenhogy... ;-) Lényeg, hogy utazás legyen!!! Remélem lesz sok beszámolód ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az tuti, mar a szervezes is kalandosnak tunik. :-D

      Törlés