Mert van valami, ami odaköt, húz minket mágnesként... ha eltelik 365 nap, hogy nem láttuk (igazából elég 1 is :D), valami eszelős módon nekikezdünk kutatni a költségvetésünkben és az utikönyvekben: mikor mehetünk újra, mit nézzünk meg legközelebb... és csak szól a görög zene, nézzük az elmúlt utakon készült fényképeket, a leendő uticélokról az utifilmet, bújjuk az utikönyveket miközben frappét iszunk, görög ételeket sütünk-főzünk, és keressük a legközelebbi lehetőséget az újabb hellászban töltött napokra. így volt ez idén is. először még az sem fordult meg a fejünkben, hogy idén nyaralni menjünk... aztán leredukáltuk a gondolatot arra, hogy nem fordult meg a fejünkben hogy máshová utazzunk. jobban érezzük magunkat ott, mint máshol, jobban szeretünk ott lenni, mint itthon. szenvedély ez (bár van aki szerint fanatizmus), nincs rajta mit szépíteni. lehet, hogy eszelősek vagyunk. lehet, hogy vannak akik ezt nem értik meg. egyetlen utazás egy egész éves időtöltés: előtte hónapokkal a tervezgetés, a magunkat-odaképzelés tölt fel, az utána lévő hónapokban az emlékek segítenek át a szürke hétköznapokon. Folyton azon agyalok, hogy hogy lehetne minél többet megismerni belőle, hogyan lehetne a lehető legtöbb időt eltölteni ott. de mi ettől a szenvedélytől vagyunk boldogok. és szerencsére nem vagyunk ezzel egyedül.
"Meleg van, tömjénszag, zene, zsibongás, aztán egyszerre olyan csend lesz bennem, mintha hirtelen megsüketültem volna, a forróságot sem érzékelem már, mert ahogy valaki meglökött, és én félrekaptam a fejemet, véletlenül megpillantottam, és akkor teljesen váratlanul, anélkül, hogy felkészültem volna rá, hogy nemsokára szemben állhatok vele, meglátom magam előtt a fehéren izzó égbe rajzolódni az Eolosz utca végén az Akropoliszt.
Az Akropolisz semmihez sem hasonlítható a világ szépségei közül, egyedüllálló és hasonlat nélküli. Nem tudom milyen lesz a halál, de talán ha lesz időm gondolatban elbúcsúzni attól, ami gazdagabbá tette az életemet, akkor látni fogom még egyszer, utoljára úgy ahogy először, megtorpanva az Eolosz utca közepén, ahogy a túláradó érzés hurkot vetett a lábamnak."
Szabó Magda
"Baktatunk lefelé a bulváron, különös érzés. Nem mert a csomag nehéz, vagy mert fullasztó a meleg, a tényről, hogy mindez Athénban történik velünk, hogy az, ami ránk borul, athéni ég, görög ég. Miért van a szavaknak olyan feszítő erejük, mint a fizikai vágynak, miért van, hogy ha egy kislány valamikor azt olvasta, hogy a "borszínű tenger alszik", hiába látta azóta a vikingek zöld óceánját, hiába úszott a hajója a Tirrén-tengeren vagy a Finn-öbölben, azt érzi belehal, ha nem látja meg, milyen az a borszínű tenger, ha nem járhat arra, ahol valaha az acháj vitorlákat dagasztotta a szél, és istennőt szültek a habok. Ó rettenetes, rettenetes vágya a messzeségnek!"
Szabó Magda
"A görögök mindent lassan csinálnak. >Mikor<-ra kezdődő kérdéseinkre általában kétféle választ kapunk. AVRIO, jelentése: holnap, a valóságban: majd, valamikor később, vagy METAVRIO, annyit tesz: holnapután, valójában: soha. Ha ezzel nem elégszünk meg, azt mondják majd ENDAXI, azaz jól van vagy DEN PIRÁZI, vagyis rá se ránts, inkább igyunk egy frappét, aztán majd meglátjuk, mi legyen - és továbbra sem történik semmi. Mi pedig észre sem vesszük, milyen könnyen beleszoktunk ebbe az élteformába. Ekkor kezdünk el játszani a gondolattal, mi lenne, ha nem mennénk haza a nyaralásból. Ez az érzés erősödik, amikor ismerkedni kezdünk az ételeikkel. A görög konyha legendás hírű, de egy átlagos nyaralás nem elég hosszú ahhoz, hogy mindent végigkóstoljunk... Átfogó képet kapunk, ha az elegáns éttermek helyett a kisebb tavernákat keressük fel. Az is megtörténhet, hogy miközben szegényes görög tudásunk miatt tanácstalanul nézzük az étlapt, karon fognak, és a konyhában választhatunk ételt. Majd valahonnan zenészek is előkerülnek, és a nyaralás végére úgy ropjuk a szirtakit, mint a helybéliek.”
?
"Boldog az az ember - gondoltam -, aki megengedheti magának, hogy az Égei-tengeren utazzék, mielőtt meghalna. Sok öröm van ezen a világon - nők, gyümölcsök, eszmék; de ha a buja ősz idején ezt a tengert szelheted minden egyes sziget nevét elmormolva, azt hiszem, lelked a Paradicsomban sem merülhetne mélyebbre a gyönyörben. Sehol másutt nem tudsz oly csendesen és észrevétlen átsiklani a valóságból az álomba; megritkulnak a határok, s a legócskább hajók árbocain is szőlőszemek és rügyek fakadnak; igaz, itt, Görögországban a szükségszerűség virága, amit másutt csodának neveznek."
Nikosz Kazantzakisz - Zorbász, a görög
…és ami most igazán boldoggá tesz az az, hogy idén a Mindenségünknek is megmutathatjuk ezt a csodálatos országot, megismertethetjük vele azt az érzést, ami a mindennapjainkat rózsaszínre kékre festi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése