elérkezett a várva várt húsvét, illetve a várva várt hosszú hétvége, amit ezúttal a Balaton partján töltöttünk. mivel egyikőnk sem híve a locsolkodásnak, gondoltuk megszökünk az efféle kötelezettségek és szokások elől, és kikapcsolódunk egy kicsit a magunk módján. néhány véletlen történés, kevés gondolkodás és némi anyagi ráhatás után ismét a ramadában foglaltunk szobát, majd szombat délelőtt gyors pakolás, és Milán tízóraijának elfogyasztása után útnak indultunk dél-felé. azt gondoltuk, hogy sikerült annyira lefárasztani a nagyfiút, hogy majd végigalussza az utat, de kb érdig bírta, aztán jött az intenzív szórakoztatás, de sebaj, megoldottuk. sírás nem volt, ez a lényeg, csak hát elég kreatívnak kell lenni most már. :)
az eredeti terv az volt, hogy a hotel ajánlatában lévő 3-4ig tartó sütizés-kávézás lesz a következő étkezésünk (Milánnak persze vittünk ebédet, hogy ő időben jól tudjon lakni), de nem bírtuk ki. még 1 óra sem volt amikor almádiba értünk, és elkezdtünk éttermet keresni. ősszel voltunk egy füred felé lévő, nagyon hangulatos csárdában, nna azt kizártnak tartottuk hogy oda menjünk, mert hiába volt kellemes a légkör, hiába tömtük degeszre magunkat, azért árban igencsak a felső kategóriát súrolta a dolog, és a kedves ismerősünk libamájas ebédje is inkább csirkemájból és mégtöbb gombából állt, mint a leírt dolgokból. megjártunk még 1-2 csárdát, ami névről ismert volt már, és jóóól ki volt táblázva, aztán persze mire odakeveredtünk vettük csak észre hogy zárva - persze még szezon előtt vagyunk, mit is gondoltunk, hogy szezonon kívül még enni is adnak? :D már elgondolkoztam azon is, hogy telefonos segítséget kérek egy arrafelé ismerős ismerőstől (igen Szurcsi, rád gondoltam :D), de végül elvetettem a dolgot, mert azért nehogymá. így keveredtünk az első ránézésre annyira nem tetsző, de annál kellemesebb emléket hagyóhatár étterembe. az egész hely 100%-osan akadálymentesített, prímán lehetett közlekedni babakocsival, van mozgássérült mellékhelyiség és pelenkázó is, fel vannak szerelve etetőszékkel, kint pedig egy kis játszótér is van. a kerthelyiségben ültünk le egy kis mesterséges tó mellett, A. harcsapaprikást evett túrós csuszával, én báránysültet jóasszony módra, secperc alatt kihozták, mindkettőnknek ízlett nagyon, egy falat sem maradt belőle. persze volt segítségünk is. :D
2körül értünk a szállodába, fél pillanat alatt becsekkoltunk, és nagy örömünkre a 10. emeleten kaptunk szobát. babaágy bekészítve, csokinyuszi úgyszintén, a panoráma mesés - mi kell még? kipakolás, kis pihi, Milán által terepfelderítés (és nulla alvás) után irány a szálloda bárja, ahol elfogyasztottuk jól megérdemelt sütinket és a kávét/kakaót, majd sétálni indultunk a verőfényes napsütésben. első utunk természetesen a kikötőbe vezetett, sok vitorlás sajna még nem volt (a vízen sem), de azért jó érzés volt újra a Balaton csodálatos zöldjét látni, a víz illatát érezni. Milánnak a kacsák és a hattyúk jöttek be leginkább, de felfedezett minden követ és virágot, ami útközben fellelhető volt. :)
Kispasim szeme egyre kisebb volt már, de aludni persze eszébe sem jutott volna, csak mutogatott mindenre és mi fáradhatatlanul magyaráztuk neki hogy mi micsoda. néha persze el-elbambult, olyankor azt hittük tényleg itt a "vég", de persze nem, minden egyes lelassult percét egy felgyorsult követte, magyarán élvezte a dolgot. természetes közeg - vízpart. ezt hozza ki belőle. :D
bejárva a parti sétányt és a strandot visszairányítottuk magunkat a szálláshelyünkre, ahol a fiúkra intenzív sziesztázást bízva én bevetettem magam a wellness részlegbe. szerencsénkre Milán valóban pihent egy egészen picit, én pedig úsztam nem olyan keveset, majd egy kis szauna és újabb úszás következett, ezután kellemesen elfáradva visszacsattogtam a szobába, a kipihent szerelmeim mellé én fáradtan dőltem el. kis szuszmákolás után a vacsora volt a következő napirendi pont. az étterem fél7re szinte teltházas volt, így megnyitották a másik felét is (szerintem ott rendezvények lehetnek, vagy talán ott van az alacarte étterem, fene tudja), Milán kapott a feneke alá etetőszéket, és így falatoztunk hármasban-négyesben. jó tízpercre volt szüksége a kisembernek mire megtanulta, hogy nem nyafizva kérjük a falatkákat, hanem rámutatunk arra amit szeretnénk és szépen szólunk, így született az "áddáá áddáá" kifejezés - persze mindenre használja, legyen az vaddisznópörkölt vagy egy pohár sör. no sebaj, legalább kulturált formában kéri azt is, amit nem lehet. :D a szobába visszatérve hipergyors tisztálkodás után azt hittem majd félpercen belül elnyom minket az álom, de Milán csak kukucskált kifelé az ágyból, nevetett, huncutkodott... hiába volt már lassan 9 óra, esze ágában nem volt aludni. aztán amikor mégis, akkor páróránként felsírt, túlpörgött szegénykém. hát hiába... a sok élmény.
reggel valahogy mégis sikerült kipihenten ébredni. direkt nem húztuk be a függönyt, így az ágyból nézhettük a napfelkeltét.
miután Milán bekajálta a neki valót, irány a svédasztal nekünk is. nyilván ő sem maradt ki semmi jóból, a kiflicsócsálás mellé jutott egy-egy falat sajt, sonka és néhány nempublikus dolog is, persze utánunk szerintem nem kicsit kellett takarítani. :D a szobában egy kis szieszta következett, majd a hotel kertjében lévő nyuszik simogatása jött volna, de úgy be voltak húzódva a sarokba hogy nem lehetett őket elérni, így csak megnéztük őket. Milán hasonlóságot láthatott a nyuszik és a macskák között, mert a nyusziknak is azt mondta hogy sszzz. :D nyuszizás után irány Tihany. meglepődtem, hogy bár nincs szezon, nyüzsgés az van, rengeteg parkoló autó, és csak fizetős parkoló. 250 egy órára. nemrocc-nemrocc. sikerült egy jó helyet kifogni (egy béna parkolóőrrel vagy mi volt az), és onnan indultunk rövidke kis sétánkra.
a házak és az árusok portékái első ránézésre igazi "magyaros" hangulatot árasztottak, kellemes volt a tornácos házak között sétálni, egyiken paprikafüzérek, másikon cserépedények... aztán persze ha az ember jól megnézi, itt is megy már a bóvli, ráadásul nem kevés pénzért. hihetetlen, hogy még ott is ... volt 1-2 negatív gondolatom, de próbáltam mielőbb elhessegetni.
tihanyi séta után irány füred, ahol a sétánynál lévő szintén fizető parkolóba nem, viszont a (számomra jóval) távolabb lévő nemfizetős parkolóba beálltunk, és onnan fedeztük fel a várost. nagyszabású felújítás van a parton, a sétány, a móló, a környező épületek mind új vagy régi-új formát kezdenek ölteni. a hangulata megváltozott, nekem személy szerint annyira nem tetszik, nekem nem "balatonos", A. azt mondta hogy szerinte nem rossz, csak modern és nem ehhez vagyunk szokva a balcsin. mindenesetre lángosos-hamburgeres volt, be is támadtuk, ahogy a gépifagyiárust is ahol meglehetősen hosszú volt a sor. a sétány egyrészt nagyképű jachttulajdonosokkal volt tele (viselkedésüket látva már nem is bántam hogy nem a silver resortban szálltunk meg...), másrészt pedig nagyon sok gyerekes család jött-ment. ennyi babakocsit még soha nem láttam egyszerre, kisebb-nagyobb babákat toltak, sőt láttunk hármasikreket is. az azért kemény lehet. az időjárással hihetetlen mázlink volt, a hőmérséklet nemhogy tavaszi, de inkább nyárias lett délutánra, ez a színünkön is jócskán meglátszik. lehet hogy ez az én hiúságom, de szerintem nincs is jobb annál mint amikor egy jólsikerült hétvégéről/nyaralásról hazaérve az itthonlévők első mondata az, hgoy "dejószíneteklett". :D Milánnak sikerült bevágnia a szunyát majd' 1,5 órára, majd ébredése után irány a szállás. úgy elmászkáltuk a napot, hogy a délutáni kávé-kakaó-süti kombót buktuk, de azért kiültünk a bár teraszára, A. egy sört kért, én pedig egy latte machiatot. mire kihozták, fene tudja honnan előkerültek valami fekete fellegek, hűvös, viharos széllel együtt, így be kellett menekülnünk a belső helyiségbe. a finomságok elfogyasztása után rápihentünk a fárasztó napra, aztán irány a vacsi, ahol édes hármasnégyesben jóllaktunk ismét. Milánnak az esti lefekvéssel és az éjszakai alvással sem volt olyan gondja mint előző nap, (na nekünk sem...), úgy látszik csak szokni kellett neki a "pörgést". :)
hétfőn ismét a nappal együtt keltünk, és hosszúra nyújtottuk a lustálkodást ittlétünk utolsó reggelén.
összeszedve magunkat irány a svédasztal ismét, megint megtettünk jó pár kört - természetesen Milán örömére is. :) amikor már mozdulni sem bírtunk szinte, akkor indultunk fel a szobába, a fiúk szundira hajlottak a jóllakottságtól, én pedig a wellness részlegtől vettem búcsút. mire kellőképpen kiúszkáltam és szaunáztam magam (ezúttal volt aqua-aerobik is, de azt kihagytam :D), már fél11 volt, úgyhogy húztam vissza a szobába, még össze kellett pakolni. fél12-körül csekkoltunk ki végül, és célba vettük a játszóteret. rengeteg gyerkőc volt ott (húsvéthétfő elől úgy látszik nemcsak mi menekültünk :D), de szerencsére csak egy kicsit kellett várni a hintára, amiben életében először ült Milán, és mondhatjuk meglehetősen élvezte a dolgot. :)
játszótér után séta, ismerkedés a természettel:
ezek után jött a jól ismert fagyizó, aki almádiban jár, mindenképp térjen be ide a hosszú sor ellenére is. ami kötelező: megkóstolni a velencei álom fantázianévre hallgató finomságot. nekünk ízlett. :)
a nyalánkság után visszaséta a parton, búcsú a mólótól, a balatontól....
és itt gondolkoztam el azon, hogy a víz mennyire tud hiányozni nekem. amikor csak nézem, ahogy a nap fénye tükröződik a hullámokon, mélyen belélegzem az illatát, mintha megállna az idő, megszűnne minden gond, és ebben a csodálatos érzésben velem van a családom. ha a boldogságot kellene megfogalmazni valahogy akkor számomra az ilyenek a tökéletesen boldog pillanatok, talán ezért sem nagyon akartam elindulni hazafelé. no de van nekem egy férjem, akivel nem véletlen kötöttük össze az életünket, útközben még rávehető volt arra, hogy tulajdonképpen földvár nincs is olyan messze, és különben is éhesek leszünk, és különben is ott biztos már sokkal több vitorlás van vízen, és van ott egy lángosos, és különben is jó idő van még, és amúgy sem sietünk, és akkor a hazaúton majd milyen jót alszik Milán.... és akkor egyszer csak a 7-es főúton nem budapest, hanem földvár felé vettük az irányt. :)))
próbáltam megállítani az időt, de legalább kiélvezni minden egyes percét, igazi kis családi hétvége volt az egész. szeretem a balatóm, így, családostul meg még jobban, mint eddig bármikor. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése